Számomra eddig misztikus kuriózumoknak számítottak a kecses, ugyanakkor erőteljes és extravagáns Tipton-szemüvegek. Fel-fel bukkantak ismerősök és hírességek arcán, mégis volt bennük valami elérhetetlen és fennkölt. A misztikum megmarad, ám mégis az egész márka emberközelibbé válik, hiszen szeptember 28-án megnyitja kapuit a Tipton Eyeworks látványműhellyel kombinált bemutatóterme, ahol amellett, hogy bátran válogathatunk a hanglemezből készült szépségek között, fejformánkhoz „szabathatjuk” őket, ráadásul mindeközben a munkálatok rejtelmeibe is betekintést nyerhetünk. Sőt, ha úgy döntenénk, hogy kedvenc bakelitünket szeretnénk szemüveg-formába transzformálni, az is megoldható. Milaskey Tipton Zakariás, a vinylből készült keretek feltalálója mesélt nekünk a nem mindennapi szemüvegkeret gyártó cég/lemezkiadó mindennapjairól.  

Hogyan született ez az egész „lemezből szemüveget” felfedezés?

Gyermekkoromtól kezdve fúrtam-faragtam. Édesapám asztalos, és bennem is mindig megvolt a késztetés, hogy alkotni, kreálni kell. 16-17 éves koromban szükségessé vált, hogy szemüveget hordjak, de kiderült, hogy az az egyszerű keret, amit kiválasztottam, nagyon drága. Gondoltam, ez egy nagy átverés, megcsinálom én! Sikerült is, majd több hónapon keresztül próbálkoztam további darabokkal, elkezdtem ismerősöknek gyártani. Közben fejlődni akartam, más anyagokkal kísérleteztem, bejártam az összes barkácsboltot. Mindez még Amerikában történt.

Mindenfajta műanyaggal próbálkoztam, mígnem egyik nap a garázsban ráleltem édesapám hanglemezgyűjteményére. Kvázi heuréka pillanat volt, mikor rájöttem, hogy lemezekből is lehetne szemüveget csinálni.

Kiválasztottam pár prototípust, amiket nyáron, mikor jöttem haza nyaralni, magammal hoztam Magyarországra. Elvittem őket egy esztergomi szemüveggyárba, nekik bejött az ötlet, így velük együtt kezdtük kifejleszteni a gyártási technológiát.

A barkácsolás mellett a zenéhez is erősen vonzódtál/vonzódsz?

Pécsett jártam gimnáziumba, ének-zene tagozatra, és anyukám is nyomatta a zenét, fontosnak tartotta, hogy műveljük. Van egy húgom és egy öcsém, utóbbi a legtehetségesebb hármunk közül, nemrég kiadtuk a hanglemezét. Én négy évig hegedülni, hat évig zongorázni, nyolc évig gitározni tanultam, Amerikában az iskolai zenekarban trombitáltam. Tehát nagyon sok időt töltöttünk zenével, zenei környezetben. Szóval igen, közel áll a szívemhez a zene.

Emlékszel, mi volt az első bakelit, amit hallgattál, vagy ami nagy kedvenced lett?

Emlékszem, hogy amikor elkezdtem gitározni, nagyon beleéltem magam, és mint ilyenkor a legtöbb fiatal srác, azt képzeltem, hogy rocksztár leszek. A haverokkal metált hallgattunk, kutakodtunk a zene háttere iránt, hogy mi az, ami befolyásolta XY metálzenekart. Amerikában virágzik a garázsvásárok tradíciója, ahol lehet válogatni a limlomok között. Egy olyan alkalommal bukkantam rá Earl Klugh zseniális gitáros lemezére. Az volt az egyik legelső hanglemez, amit vettem, 11-12 éves koromban.

Olvastam, hogy gyakran ha meglátsz anyagokat, azokból tudsz inspirálódni. Volt ilyen a zenével is, egy szemüveget mondjuk meginspirálhatott egy dallam?

Vicces, hogyha jobban belegondolok, mikor valakinek szemüveget tervezünk, sok esetben kiderül az is, hogy milyen zenét hallgat. Például, ha egész nap metálon él, headbangel, akkor úgy kell elkészíteni az adott darabot, hogy ne repüljön le a fejéről. De szerintem a szemüvegtervezésnél, ami igazán inspirálja a dizájnt, az az a kor, amihez kötődik a koncepció. Most például AC/DC szemüveget kell terveznünk, aminél nehezen lehet megfogni, hogy éppen mi az a stílusvilág, amit ők képviselhetnének. Szóval, vissza kell mennünk a múltba. Ilyenkor nem feltétlenül a zenéjük a lényeg, hanem a stílusviláguk, a zenekar, vagy zenész személyisége.

Az AC/DC-széria egy új projekt?

Valamilyen szinten új projektnek mondható, de régebbről gyökerezik. Néhány éve csináltunk egy limitált szériát Pink Floyd lemezekből, ami nekik és a vásárlóknak is bejött, emiatt nagyon örültünk magunknak. Erre pár év múlva megkeresett bennünket az AC/DC képviselőjének az ügyvédje. Szerintük ez jogsértő volt, és tartozunk nekik nem kevés pénzzel mivel, ha nem lett volna rajta, hogy „Pink Floyd”, valószínűleg nem tudtuk volna annyit eladni belőle. Végül sikerült megállapodnunk, és felhozták, hogy ha ilyen jól sikerült az a koncepció, miért nem csinálunk az AC/DC-nek is? Így most ezen vagyunk, viszont nehéz velük dolgozni, mert megszokták, hogy olcsó termékeket csinálnak. Van egy fekete póló, „ráhányják” a logót, és kész. Nincs külön dizájn.

Ezek szerint nem csak limitált kiadásban, hanem nagy mennyiségben forgalmaznák a szemüvegeket? Nem érzed úgy, hogy ettől csorbulna a varázs?

Világszerte, minden országban webshopon árulnák őket. Ennek ellenére nem hiszem, hogy csökkenne a varázs, mivel nem tízmilliós példányszámról beszélünk. Sosem lesz belőle Ray-Ban napszemüveg, aminél egyetlen modellből 1-2 millió darab fogy évente.

Mondjuk a Szigetnél nagyon működött az, hogy a headlinereknek terveztetek.

Igen, tök jól működött a mi részünkről, és a Szigetéről is. Most képzeld el, ezek az előadók rengetegszer azt sem tudják, hova érkeztek, mert ez már zsinórban a huszadik fesztiváljuk, idejük sincs kilépni a backstageből. Ha több, mint három várost járok meg egymás után, olykor már nekem is összemosódik, mikor felkelek, hogy hol a fenében is lehetek. Akkor milyen lehet, amikor 20-30 koncertet lenyomsz egymás után? Szóval szerintem a Sziget részéről ez a napszemüveg egy nagyon jó, emlékezetes gesztus a zenészek felé a nagy rohanásban.

Arra nem gondoltatok, hogy más fesztivál vagy esemény, pl. a közeledő Budapest Showcase Hub fellépőinek is tervezzetek?

Azt szögezzük le, hogy számunkra nagyon sok munkába telik mindezt megcsinálni, és nem egy olcsó szórakozás. Úgy voltunk vele, hogy csináljunk egy fesztivált, de azt csináljuk meg jól, ahelyett, hogy 4-5-öt bénán, vagy kevésbé lelkesen. A későbbiekben ez attól függ majd, hogy fejlődik-e a csapat, és akkor jobban tudjuk beosztani a feladatokat.

Én rakom az emberek fejére a szemüveget, én faragom oda, azért elég sok munka ezt egy héten keresztül tolni az összes headlinernél. Nem tűnik fel, de csomó embernek nagyon fura kis feje van.

Akkor tényleg így van, nem csak egy városi legenda, hogy mindenkinek teljesen az arcához szabjátok?

Pontosan. A formákkal sokat nem lehet szórakozni, mert a legtöbben komolyan akarnak kinézni. Nem akarnak úgy festeni, mint egy idióta vagy egy bohóc. Könnyen lehet olyan szemüveget tervezni, ami nagyon extravagáns, és ha felhúzza az ember, még az ABC-ben sem fogják komolyan venni. Nem mindegy, hogy mi az, ami felkerül valakinek az arcára, az hogy hitelesen marad-e tőle, vagy úgy néz ki, mint egy rocksztár vagy úgy, mint egy ügyvéd. Az arcon belül nagyon sok az apró különbség. Mindenkinek megvan a saját kis kinézete. Előfordulhat, hogy az valakinek az egyik füle magasabban van, vagy eltörte az orrát gyermekkorában. De mi a Szigeten és a bemutatóteremben is személyre szabjuk szóval, ha valakinek „felemás” a feje, az nem probléma, mi megoldjuk, hogy kényelmes legyen, és jól is álljon.

Melyik volt a legextrémebb darab, amit valaha gyártottatok?

A legextrémebb igazából egy technikai megoldás volt. Egy sziklamászó srác jött azzal a problémával, hogy mikor mássza a sziklát, mindig felfelé kell néznie, de a szemüveg kerete ebben akadályozza. Tehát, úgy kellett megoldani, hogy a lencse egészen „felmenjen” az arcán, és lefedje a szemöldökét is. Nagyon hülyén nézett ki, de neki nem ez volt a prioritás, hanem az, hogy ne essen le a szikláról. Csináltam egy nagyon hasonlót egy biliárdosnak is. Tehát, inkább technikai megoldások szülték az extrém kinézeteket.

Előfordul olyan, hogy valakire felnézel az élet bármely területén, szereted a munkásságát, és a szemüveg-business által jobban megismerheted?

Persze, ez egy szerencsés hozadék. A Pink Floyd-os széria is ilyen volt, sose gondoltam volna, hogy a munkám kapcsolatba hoz majd ilyesmikkel. A  Sziget-backstage projekt szintén emlékezetes, például mikor szembe találtam magam azzal, hogy Robbie Williamsnek kell szemüveget csinálnom. Vagy amikor Richard Bransonnak kellett, akinek nevéhez többek között a Virgin Records megalapítása is fűződik. Személyesen nem találkoztam vele, de hordja a keretünket!  Vállalkozóként, mindig olvasom, hogy a többi üzletember éppen min munkálkodik, vállalati inspirációt gyűjtök, és Bransontól például sokat tanulok. Ő olyan, akiről elmondhatom, hogy inspirált, és most ott tartunk, hogy már támogatja a márkát is.

Rengeteg külföldi zenész, énekes rendelt már tőletek, pl. Elton John, Mick Fleetwood, Rihanna.  A magyarok is visszatérő vendégek?

Persze! Nagyon gyakran jönnek hozzánk Lovasiék, Presser Gábor, Karácsony János, Harcsa Veronika, a Punnany Massif. Most csináltunk a Quimbynek egy limitált szériát, amin szerepel az aláírásuk. Ezt majd szeretnénk kibocsájtani egy jótékonysági árverésre. Összességében elmondható, hogy nagyon kedvesen együttműködőek a magyar zenészek.

Mi a helyzet az „átlagemberekkel?” Olyan misztikum lengi körbe ezt a márkát, hogy az ember lánya nem biztos benne, hogy csak úgy besétálhat az üzletbe, és csak úgy rábökhet egy szemüvegre!

Igazából most először lesz alkalom arra, hogy ez megtörténhessen. Eddig az összes bemutatóterem és minden, ami a nagyközönségnek szólt volna, lakásban volt berendezve, ehhez viszont fel kellett csengetni, stb. De a 28-ai megnyitó után bárki besétálhat, nem kell időpontot kérni. Olyan lesz, mint egy „normális” optika vagy bemutatóterem.

Ha jól tudom, nem csak bakelitből készülnek ezek a szemüvegek, hanem született már filmtekercsből is…

Amikor elkezdtük, csak bakelit volt, aztán felmerült bennünk az, hogy tök jó lenne, ha színes szemüvegeket is tudnánk csinálni. Ezért fejlesztettük ki a filmes kereteket, a Cinematique-ot, amelynek különlegessége, hogy régi filmkockák kerültek a szárakba. Viszont túl problémásnak bizonyult, nem tudtunk ráfókuszálni a dologra, mindig a kliensek akartak kiválogatni a jeleneteket. Ez nagyon sok időt emésztett fel, ezért beszüntettük. Viszont most fel tudunk szabadítani valamennyi energiát, ezért remélem, hogy januártól ismét bemutatásra kerülhet ez a kollekció.

Hogyan jött a koncepcióba az, hogy lemezkiadóvá is váltatok?

Az úgy történt, hogy volt egy nyersanyagproblémánk, ami hálistennek megszűnt. 2007-ben, amikor piacra dobtuk a márkát, a hanglemez nem volt menő; a CD, az mp3 tarolt. Senki nem hallgatott bakelitet, az összes sajtolóüzem bezárt, így nem tudtunk elég nyersanyagot, elég azonos minőségű hanglemezt szerezni. Nehéz volt ráállítani a gépet, a különböző bakelitekre, az egyik ilyen volt, a másik egy kicsit vastagabb, a harmadik orosz gyártmány… Szóval, az lett a megoldás, hogy csináljuk mi a hanglemezt. Ugyanolyan egy sima, hangnélküli lemezt kiadni, mint egy olyat, amin van zene, kivéve, hogy a zenét valahogy meg kell rá szerezni. Toboroztunk zenészeket, haverokat, barátokat, kiadtuk a zenéjüket, ők pedig megtervezhették a borítót, a címkét, mindent. Adtunk a sajtolásból párszáz darabot, a többit pedig feldolgoztuk. Ez a kiadó-projekt azóta nagyjából megszűnt, mivel most sokan adnak ki újra bakelitet. Arról viszont nem beszélnek, hogy sokat nem adnak el, mi pedig azokat használjuk fel. Most is jön egy nagy szállítmány vadiúj, de eladatlan lemezekből Londonból.

Alapvetően viszont jó, hogy a hanglemez reneszánszát éli. 2006-ban kiröhögtek, sokan azt sem tudták, hogy mi az. Most mindenki ismeri, sokkal többen hallgatják is őket, szinte divatcikké vált, így kurrens lett a márka.

És akkor most nincsenek nálatok zenekarok úgy, mint kiadónál?

Nincsenek, de nemrég kiadtunk két hanglemezt. A Warner Brothers megkeresett minket három éve egy fiatal countryénekes, Hunter Hayes ’Invisible’ című slágerével. Adta magát az ötlet, hogy átlátszó hanglemezre sajtolják, abból kértek neki egy szemüveget, baromi jó lett! Nagyon szerettünk volna ebből egy egész kollekciót csinálni, de sajnos nem tudtunk átlátszó lemezeket szerezni. Erre két év múlva jött egy hatalmas szállítmány egy holland sajtolóüzemből. Így fogtuk magunkat, és megcsináltuk ezt a kollekciót. Emellett, egy másik napszemüvegcéggel csináltunk egy kooperációt, amihez kellett nagyon sok ugyanolyan hanglemez, azokból született a Tolo nevű hawaii zenekar kiadványa, a Hula Blues. Jazzt a hip-hoppal ötvöző hawaii rock’n’roll zene.

Mint ennyire egyedi szemüveggyártó cég, gondolom, elég jól vagytok pozícionálva.

Azért nem ennyire egyszerű ez. Vegyük alapul azt, hogy valaki ki szeretné díszíteni a boltját különleges anyagból készült keretekkel. Talán minket és a hanglemezesdit választja, de lehet, hogy elmegy, és vesz olyan szemüveget, ami papírból vagy bőrből készül, mert van olyan is, és ők is tökre nyomulnak. És ha nem mi vesszük fel a telefont, amikor hív, mert az egyik munkatársam épp késett, akkor el is veszítettük. Van egy olyan cég, aki régi repülőgépekből csinál szemüveget, újrahasznosítja az alumíniumot. Honnan tudjam, hogy nem rájuk esik a választás? Nagyon jó ez az iparág, meg minden, de azért kegyetlen a verseny.

És a showroom ötlete miként alakult? Hogyan kell elképzelni, hogy fog kinézni, működni?

Én mindig imádtam megnézni, hogy hogyan készülnek különböző dolgok. Bármilyen gyárlátogatásra van lehetőségem, elmegyek. Utána mindig jobban megbecsülöm az adott terméket, márkát, mert látom, hogy mennyi munka lett belefektetve.

Minél többet tud valaki egy termékről, annál jobban tiszteli. Így vissza akartam hozni én is azt, hogy az emberek lássák, ahogy a dolgok születnek.

Gondolj bele, pár száz éve minden a szemünk előtt készült, pl. a cipész portékái, de ez valahogy eltűnt az évek során. Most majdnem minden egy távoli gyárból érkezik hozzánk. Emellett eleve a termékek nagy részét a belvárosban csináljuk, szóval felötlött bennem, hogy mi lenne, ha ezt kiaknáznánk: aki vásárol nálunk, meg tudná nézni, hogy hol, hogyan készül a termék. Mindezt annak reményében is találtam ki, hogy ez a tapasztalat majd nyomot hagy az emberekben, és jobban készteti őket  a vásárlásra. Ráadásul, az a pénz, amit megcsinálunk, az országon belül marad. Magyar családokat tartunk el vele, és nem egy nagy multimárkának a zsebét tömjük ki.

Akkor a termékeken, relikviákon kívül maga a munkafolyamat is látható lesz?

A relikviákat is ki akarom rakni, de az a lényeg, hogy az utcáról és a bemutatóteremből is rá lehet majd látni a gyártásra, a minőségellenőrzésre, nyomonkövethető, ahogy készül a termék. Az a legjobb az egészben, hogy az egyedi kéréseket, a testreszabást helyben meg tudjuk csinálni. Például, ha valakinek a fejére kell faragni a szemüveget, vagy belegravírozni valamit a szárába.

Ha már ennyit emlegettük a zenét; egy ilyen szuper térben események, koncertek is lesznek?

Lassan építkezünk.

Egyelőre két esemény lesz, először a megnyitónk szeptember 28-án, ahol megmutatjuk, hogyan működik a vállalkozás, meg lehet nézni a gyártást, lesz divatbemutató, zene, DJ – hanglemezről természetesen-, étel, ital is.

Utána, a következő esemény, a Design Hét, ahol meghirdetünk egy szemüvegkészítő workshopot. Egyelőre ez a kettő event van láthatáron, de tervbe van véve, hogy havi szinten lesz majd valamilyen esemény, termékbemutató, workshop.

Mivel el nem adott bakelitekből dolgoztok, van az egészben egy izgalmas újrahasznosítási vonal is…

Igen! Sokan hangoztatják, hogy hasznosítsunk újra, támogassuk a bolygót! Mégis, amikor vesznek valamit, azt akarják, hogy az újnak nézzen ki. Ezt nagyon nehéz kivitelezni: fogni egy 30 éves hanglemezt, amit kb. kétezerszer lejátszottak, és úgy megcsinálni, hogy újnak tűnjön. Aztán ami megmentette a bőrünket, az a szomorú tény, hogy a zenészek nem tudják eladni az új hanglemezeiket. Ez egy elég nagy probléma, mert helyhiány miatt a forgalmazó megszabadulna tőlük, viszont nem tudják újrahasznosítani, mert a régi lánc megszakadt. Anno a felesleg visszament a hanglemezgyárba és újra feldolgozták, pl. rövidéletű poplemezek formájában, de most nem tudnak mit kezdeni vele. Ilyenkor jövünk mi a képbe. Egyébként egy hordó olajból kb. 50-70 hanglemezt lehet csinálni. Szóval gondolj bele, hány hordó olaj kell több millió hanglemez elkészítéséhez… Szóval én az mp3-akat nagyon támogatom, ha környezetvédelmi szempontból nézzük a dolgot. De sajnos, a kulturális érték hiányzik belőlük. Egy-két eszköz segítségével a hanglemezt a középkorban is meg tudtuk volna hallgatni, és 500 év múlva is meg tudjuk. Az mp3-mal viszont mit fogsz kezdeni, ha nincs hozzá számítógép?

Ha már szóba került a jövő; milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

A divat változik, most az emberek egyre vékonyabb kereteket keresnek, ezért megcsináltuk az Unbreakablet, ami egy sokkal vékonyabb, kifinomultabb, hordhatóbb, eladhatóbb vonal. Szintén 28-án lesz a bemutatója. Illetve idén először a hip-hop túllépte a rockot, mint a leghallgatottabb zenei műfaj az Egyesült Államokban. Ennek tiszteletére csináltunk egy olyan kollekciót a hip-hoppereknek, ahol a szárakat kidíszítettük aranyfogakkal. Baromi jól néz ki.

Az volt a Sziget headlinereinek ajándéka is, ugye?

Igen, onnan jött az ötlet, mert elég sok hip-hip előadót hívtak, és azt mondtam, na, egye fene! Csináljunk mindenkinek ilyet! Pinkét pink fogakkal díszítettük, másnak ezüst, vagy fekete króm-fogas verziót adtunk. Kasabianék például imádták, abban fotózkodtak, Macklemore is hordta. A rocksztárok amúgy is gyakran napszemüvegben mozognak. Kivéve Elton Johnt, aki csak dioptriásban nyomja, vagy Elvis Costellot. De a Szigeten nincs Elton John és Elvis Costello, ott kicsit más a felhozatal.

• Ha szívesen bekukkantanál a Tipton Eyeworks kulisszái mögé, netán lecsapnál egy szexi Vinylize példányra, ott a helyed a szeptember 28-ai bemutatóterem & látványműhely-megnyitón!

Fotók: Gál Bettina