nove
Élőben rögzített videóval hangolódhatunk Nóvé Soma és ifj. Csoóri Sándor nyári koncertjeire – Premier
április 29, 2026

A páros 2025 novemberében jelentette meg Rumnapló című albumát, amely a magyar népzene archaikus elemeit és erejét ötvözi füstös, élő szituációkból kiragadott hangképekkel. A Rumnapló – amely elnyerte „Az év hazai világ- vagy népzenei albuma” elismerést a Fonogram díjátadóján – ezentúl úgy is meghallgatható, ahogyan készült: nyers valójában, latba vetve a közös energiákat.

A session nemcsak bensőséges betekintő a zenekar életébe és alkotási folyamataiba, hanem koncertfelkészítő is, hiszen a fiúk ezekkel a dalokkal indulnak útnak és turnézzák végig a nyarat.

A videóban elhangzó számok egyike különleges és a dallamokon túlmutató kapcsolódási pont a múlthoz: a Derengés, amely a zenész nagyapjának, a költő Csoóri Sándornak a „Derengésben” című verse megzenésítve, most új erővel szól a közönséghez, több mint fél évszázaddal annak megjelenése után. „Nagyapám, verse tömörségével segít értékelni a kiegyensúlyozott pillanatok jelentőségét.” – mondta el ifj. Csoóri Sándor az alkotásról.

A Rumnapló session megjelenésével a személyes találkozások fontosságát igyekeznek hangsúlyozni a zenészek, kérdésünkre pedig azt is elárulták; alig várják, hogy a koncertszínpadokon is eljátszhassák a dalokat.

A videót a Volcano Films gyártotta, a hangért Gál Máté, a képi világért Vadas Géza felelt. A projekt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósult meg.

Legközelebb Győrben és Budapesten látható Sándor és Soma, események erre: