Idén nyáron találkoztam Holival, Békásmegyeren. Két dologgal fogadott: Egy hét múlva indul a két-három éven át tartó, világ körüli bicikliúrájára és jön az új lemez.

Holi még 2021-ben, a Vittula című számával került fel a radarunkra, nem sokkal később pedig debütlemeze, a ‘Sírok és nevetek’ kapcsán live sessiont is forgattunk vele. De elkísértük a Kolorádóra is, ahol a Keret színpadán, a csűrben de még a nagyszínpadon is láttuk. És nem csak mi követtük: A hazai underground színtér tárt karokkal fogadta, szinte minden ismerősömnek volt hozzá, vagy a számokhoz, köthető emléke és sztorija, nem beszélve az el-el kapott koncert után rajongói beszámolókról.

Az EDM, poprock és hiphop alapokra (amik néha megszakadtak, mert valaki kirúgta a laptop töltőjét vagy rálépett a színpadra tett billentyűzet space gombjára) úsztak rá Oli sokszor önkritikus, sokszor örömteli szövegei arról, hogy azért már kérdőjeles rendszeresen lerakni magad pest belsejében és ugyanitt hány és hány gondolatot dédelgetsz lehetséges párkapcsolatokról illetve találsz praktikákat arra vonatkozóan is, hogyan küzdj meg ezzel a mocsok kormánnyal, vagy randibeszámoló rap-balladát 18 percben. Minden száma felspanol, hogy egy jobb és teljesebb életet élj. Hogy nyomd el a belső hangot ami folyton vádol téged és szimplán tedd, amit tenned kell, amit érzel. “Spiri-pop-rap.”

A közönségben sosem csalódtam: A szövegeket betűre tudták, mindenki táncolt vagy lökdösődött (legendás moshpit volt egyszer a mome kertben!!). és mindeközben a ‘Sírok és nevetek’ klasszikus lett.

Három év telt el, jártunk koncertekre, megnéztük Olit a Hiúzban is dobolni, aztán összerakott pár animációs filmet, most pedig valahol a nagyvilágban teker és hozza új albumát, a ‘Levegőt’. Kezdésnek nézzétek meg az úti napló első részét.

Holit aztán utolértem és beszélgettünk egyet erről az időszakról, a lemez születéséről. Az új albumot itt tudjátok meghallgatni:

Kezdjük azzal, hogy most éppen merre vagy és merre tartasz?

Ebben a pillanatban egy iráni család hazának egy üres lakrészében készülődök lefekvéshez (túl a vacsin két halálcuki 6-8 éves kiscsajjal) Astaratól 15 km-re keletre a Kaszpi-tenger mentén. Sötétedett és leállt mellettem egy autó miközben tekertem, mondta a kb. korombeli csávó, hogy aludjak náluk. Nem az első ilyen eset Iránban.

Mikor meséltem pár embernek, hogy a határt átlépve fogod kiadni a lemezt, sokan meglepődtek. Kvázi nem is tudod, vagy majd csak évekkel később learatni a babérjait.

Egy pillanatra én is elgondolkodtam, hogy basszus azért tök jó lenne előadni legalább párszor, de végül is az egész abból nőtt ki hirtelen, hogy elmegyek a nagy útra, szóval ez így kerek. Nehezen tudom megfejteni a siker definícióját, és azt hiszem, folyamatosan mást gondolok erről. Az mindenképp elmond valamit az aktuális tudat és lelkiállapotomról, épp mennyire függök a visszajelzésektől. A legnagyobb személyes siker, mikor annyira kiegyensúlyozott vagyok, hogy semmilyen irányba nem tud elmozdítani 1-1 kívülről érkező hatás.

Hatalmasat ment a Sírok és nevetek, hogyan gondolsz vissza arra az időszakra?

Nagyon fontos mérföldkő volt az életemben. Kicsit nagyobb lett az önbizalmam és könnyebb lett emberekkel beszelni, de volt olyan élményem egy hosszú kihagyás után, hogy az első számot nem bírtam végighallgatni az albumról. Azt hiszem, ez normális. Minden furcsasága ellenére, azért azt továbbra is értem, miért született meg, és örülök, hogy volt egy ilyen időszakom.

Még egy kicsit a kiadás körülményeiről, minden ízében anti-zeneipar. Hogy látod magad ebben, a kvázi szakmai közegben?

Sokat rágódtam ezen hosszú időn keresztül, és régóta most vagyok talán a legközelebb a vágyva vágyott “tök 8” állapotához. Arra rájöttem, hogy sokkal jobb nekem, ha nem úgy tekintek magamra, mint zeneipari tényező, vagy feltörekvő előadó, hanem mint valaki, aki a számára elérhető eszközökkel keresi az összefüggéseket és valamilyen fajta harmóniát.

A ‘Levegő’ végül hogyan állt össze? Ajándékba kaptad, vagy vérrel-verejtékkel kibányásztad valahonnan?

Talán is-is. Mondjuk két év izzadás és a végén két hét aji. Már sokszor elengedtem az egészet, de volt hét-nyolc félkész számom halandzsa angollal, amiket túlságosan szerettem hallgatni és ehhez volt egy tök egzakt élethelyzet és élmény package, de valahogy nem mertem belevetni magam a szövegírásba. Aztán az indulásom előtt kb. két és fél héttel Szegeden ültünk Gerivel [István Geri, a Hiúz másik fele – szerk.] a kedvenc padunkon az újszegedi Ligetben, és kérdeztem tőle szerinte mit csináljak. Szeretem ezeket a számokat, de tudom, hogy ha nem csinálom meg az indulásomig akkor soha nem lesz belőle semmi. Azt mondta, szerinte ezek a szövegek már megértek, csak le kell őket szüretelni egy intenzív egy-két hetes időszakban. Ez úgy felbátorított miközben már egy lépéssel az utazásban voltam, hogy valahogy meg tudott születni minden az utolsó két hétben. Szóval nagyon köszi Geri!

A HOLI-hoz mint karakterhez hogyan viszonyulsz? Mennyire olvad össze az éneddel?

Valahol a “nem szeretem” és a “végül is mindegy” között van félúton. Azon is gondolkoztam, hogy más néven adom ki ezt az albumot, mert tényleg eléggé eltér az előzőtől, és már a nevet se szeretem annyira, de aztán úgy voltam vele, hogy talán még ez idetartozik ehhez, és oldhatja bennem a nem azt a nem túl pozitív képet, ami előjön, ha meglátom leírva. Valószínűleg nem létezik olyan pop alteregó a világon, amiből ne lenne elegem viszonylag rövid idő után. Az, hogy ez ugyanazon a néven fut és mégis eléggé más, megnyugtat picit.

Egyszer azt mondtad, hogy a gitárral színpadon állni régi álmod. Aztán a Kolón beszélgettünk, ahol bevallottad, hogy eszedbe jutott ezt elengedni. Most mégis központi elem a gitár. Mizujs ezzel?

Örülök, hogy 1-2 bulin ezt kipróbálhattam. Jól esett, de nyilvánvalóan halálra volt ítélve az elejétől, mert kifejezetten ügyetlen gitáros vagyok, pláne a színpadon, ha izgulok. Dobolni gyorsan és könnyen megtanultam, azt magabiztosan tudom csinálni, kb ugyanolyan régóta van egy gitár is mindig a szobámban, de azzal valahogy más a helyzet. Ezt feltétlenül ki kellett próbálni, de meg épp időben abba is hagyni. Szerintem ezt teljesítettem.

Elengedted a rap vonalat és kiengeded a hangod, énekelsz. Mennyire volt természetes átállni erre, mit jelent ez neked?

Én alapvetően ilyen zenét csináltam volna. Nem tudom mi volt pontosan ez a rap dolog. Mindig is “éneklős” zenéket hallgattam, szeretek énekelni. A Holi koncikon is a Zsófis számot [Zsófi szintetizátoros száma a ‘Roadmovie’-ban – szerk.] szerettem legjobban előadni. Szóval tudtam, hogy ez az irány, de nehéz volt áttörni a falat a felszabadító dalszövegek és az éneklés között. Ez a lemez egy első próbálkozás erre a faltörésre. Vagyis inkább kilenc darab különféle első próbálkozás.

_{Fotók: Szabó Dominik – Turbina 2022}