Az idei Kolorádót megjárt olvasóink talán emlékezhetnek rá, hogy a péntek délutáni napsütés és a színpadunk előtti por egyvelegében megjelent Dodo mellett egy egészen különleges vendég is, akivel egy még nem publikus közös dalt is eljátszottak. Varga Zsuzsa volt az, aki éppen újjáéledő szólóprojektje apropóján hívta táncba a nagykovácsi fiatalságot. Most az a szerencse ért minket, hogy nem kell többé egy kellemes egyszeri emlékként gondolnunk a dalra, hiszen végre hivatalosan is megjelent minden értelmezhető streaming felületen, méghozzá két nyelven is. Íme a ‘New Horizon’ (vagy ‘Új Horizont’, ha úgy tetszik), dal- és klippremier!
Arra, hogy miért készült magyar, illetve angol nyelvű verzió is dalból, Lacziko Succhiatti Dominik válaszolt:
„Alapból a magyar verzió volt meg, de mindenképpen ragaszkodtam ahhoz, hogy legyen egy angol is. Zsuzsa írta a szöveget, majd lefordította, hogy ismét legyen esélyünk bekerülni a BBC-be vagy akár más külföldi publikációkba is. De a két szám identikus, nagyon kis különbségek vannak csak.”
A törekvés persze érthető, Dodo nemrégiben bekerült a BBC Introducing nevű programjába, illetve elismerést kapott a szintén brit XS NOISE magazintól is.
A ‘New Horizon’ leginkább olyan, mintha a hetvenes évek diszkója és a kétezres évek popslágereinek világa lennének összegyúrva, amit meghintettek egy cseppnyi pszichedelikus behatással, ami Dodo eddigi projektjeire igazából kivétel nélkül jellemző volt.
A közös dal egy takaros klipet is kapott, erről a következőt mesélte Dominik:
„Ez egy mood-klip, igazából egy felvett klipekből készült visualizer. Bala Dávid barátom csinálta és megpróbáltuk megragadni a hetvenes- és nyolcvanas évek hangulatát, de mégis pszchedelikusnak és modernnek maradni közben.”
A sok-sok single után hamarosan érkezik Dodo debütáló kislemeze is, amit egy Gorillaz Song Machine-szerű koncepcióban álmodott meg:
„Nagyon izgatott vagyok emiatt a szám miatt, nagy megtiszteltetés volt együtt dolgozni Varga Zsuzsával, sokat tanultam tőle és a szám elkészítéséből, nagyon büszke vagyok arra ahogy szól. A kislemez is hasonló lesz, viszont tele lesz csavarokkal és meglepetésekkel. A debüt kislemezemen nagyon sokat dolgozok, Gorillaz stílusban minden tracken más énekes lesz majd. Ez egy nagyszabású projekt amin többen dolgozunk, egy olyan dolgot rakunk össze, ami szerintem beleillik a mai minőségi standardba, de művészileg túlmutat azon, amit manapság hallani lehet. Egy nagyon színes projekt ez, ami több stílust ötvöz de egyben összefüggő is.”
Annyit elárult Dodo, hogy a közreműködők egyike Varga Zsuzsa lesz az EP-n, így tovább folytatódik a közös munka.