Harmadik alkalommal rendezték meg a budapesti Vanishing Point fesztivált múlt szombaton, a szervezőknek pedig megint sikerült egy hibátlan zenei programot belegyömöszölnie a Dürer Kert három termébe.

Egyes fesztiválok, mint például az AZVLM pont amiatt jók, mert sokszínűek, de a Vanishing Point nem erre törekszik. A cél idén is az volt, hogy összehozzák a magyar és külföldi psych-rock szcéna legjobbjait, hogy ha valaki érdeklődik a műfaj iránt, minél több hasonszőrű együttessel megismerkedhessen.

Rossz zenét pedig idén sem nagyon lehetett hallani a fesztiválon.

A fellépők sorában az első a The Keeymen volt, akik engem pont eléggé felpörgettek az szörfös-instrumentál zenéjükkel, utána következett a nagyteremben a Deep Glaze, akik amennyire tudták, megállták a helyüket basszusgitáros nélkül, de azért érezhetően hiányoztak néhol a mélyek. Fellépett még az este egyik meglepetése számomra, a Run Over Dogs, akiket először láttam élőben, és rettentő jól hozták saját sivagati rockzenéjüket, Czeglédi Szabolcs énekes-gitáros pedig szintén hibátlan volt frontemberként.

Fontos még kiemelni a Middlemist Red koncertjét, akik a fesztivál szervezőjeként gyakorlatilag hazai pályán játszottak. A hangulat ennek megfelelő volt, hihetetlen nagy bulit csaptak, látszott rajtuk a megkönnyebbülés is, hogy most egy órán keresztül nem azzal kell foglalkozni, hogy minden rendben megy-e a helyszínen. 

Külföldi fellépők terén is hasonlóan jó volt az eresztés, a brit Cousin Kulába sajnos csak picit tudtam belenézni, de amit láttam nagyon tetszett, külön jók voltak a szaxofonos részek.

A Bo Ningen volt talán a kedvenc külföldi fellépőm az este folyamán, külön kiemelném a két teljesen más stílusban játszó gitárost, akik valahogy mégis egy fura összhangot képeztek.

Az Iceage pedig a tavalyi Bánkitó után itt is a tökéletes headlinernek bizonyult, csak sajnos mintha addigra az emberek egy része már hazament volna.

Fellépett még emellett a Qualitons (a Deep Glaze-hez hasonlóan szintén basszusgitáros nélkül), akik még mindig az ország egyik legérdekesebb zenekara, a személyes kedvencem a Gustave Tiger, akik sajnos most nagyon rosszul szóltak élőben, illetve különböző Kikeltetőhöz köthető együttesek, mint a Meteo, Perrin és a Carson Coma. Utóbbi megint bebizonyította, hogy gyakorlatilag bármilyen közegben tud működni a zenéje, jó választás volt az este zárójaként.

Muszáj még pár szót szólni a látványról, hiszen idén a Vanishing Point külön vizuállal készült az összes helyszínre, és tényleg hozzá is tett az összes koncerthez. Ha nem láttátok élőben, csekkoljátok le a galériánkat az eseményről Facebookon!

Összességében remek volt, hogy a Vanishing Point most már harmadik alkalommal is összeszedett egy hibátlan, jól kurált zenei programot, ahol a nézők igazán el tudtak merülni egy bizonyos zenei műfajban. Reméljük, lesz jövőre is, hiszen nem sok hasonló kaliberű és szellemiségű projekt van rajtuk kívül Magyarországon.

Fotók: Komróczki Dia