A 2017-ben alapított Cataflamingo zenekar a kamaszos lázadás egyik ígéretes képviselője a klasszikus magyaralter közeg berkeiben: zenéjükben játszi könnyedséggel jutnak el a jazzes bonyolultságtól az indie-rockos pattogáson keresztül egyenesen a pszichedelikus hullámzásig, összeérlelve mindezt az igényesen formált, ügyesen megírt magyar szövegekkel. Hogy a magyar alternatív zenére is ráfér a vérfrissítés, ahhoz kétség sem férhet, a Cataflamingo Ködvirág című új kislemeze pedig kifejezetten az újítás lendületét hozza magával.
A Ködvirág az általános EP receptet követi, gondosan kiválasztott négy dalból álló lenyomat, amivel könnyen pörgethető, ugyanakkor meggyőző helyzetjelentést kapunk a srácok zenei irányválasztásáról. A dalok már-már egybefolyó egységessége, és a jól eltalált, akár ismerősnek ható dalszerkezeten belüli váltások mögött érezhető, hogy a zenekar magabiztosan tart saját hangjának megtalálása felé.
„Zeneileg ezek a dalaink egyeznek meg leginkább a hangvételükben, félkomolyságukban. Témájában mindegyik dal szerelmi drámák lezárását járja körbe és ezeknek a sokszínűségét ünnepli, így a virágok is, amik kellékei a komédiának és szimbólumai a két lét közöttiségnek”
– foglalták össze a tagok a kislemez koncepcióját.
Az első és utolsó dal kellemes öt percre nyúlik, így kissé rendhagyó módon, ám nagyon helyesen erre a két szerzeményre – ‘Oroszlánok erdeje’ és ‘Vörösebb az ég’ – helyeződik a nagyobb hangsúly, kidolgozott keretbe helyezve az anyagot. Míg előbbi lágy gitárfutamokra csupaszítva éri el nyugvópontját a számsor elején, addig utóbbi több mint másfél perces post-rockba öltött kiteljesedéssel zárja a kislemezt. Az általuk közrefogott dalokban többek között női vokál gazdagítja az összhangzást – a ‘Levegő’ című trackben Finta Míra közreműködésével -, valamint meglepetésszerűen kapcsolódik a jazzes fűszerezésű lüktetés szétfolyó gitárvisításba a ‘Pesti kövek’ kevesebb, mint négy percében.
- Az érdekes megoldások élő környezetbe való átültetését érdemes lesz elcsípni, legközelebb erre október 4-én nyílik alkalom az Aurórában, ahol koncertkörülmények között hallhatjátok a Ködvirág dalait.