Nem kellett sokat várnia a műfaj szerelmeseinek az új esztendőben egy ígéretes hazai kiadványra, ugyanis a DLRM csapata már január 16-án megjelentette második nagylemezét amely a Suckerpunch címet viseli.

A budapesti illetőségű zenekar diszkográfiájában erős progresszió figyelhető meg, a 2017-es Cheeky Pig LP-hez képest az új korong intenzívebb, súlyosabb hangzásvilágot képvisel. A dalok többsége a Kyuss és a későbbi Queens of the Stone Age desert-rock hangulatát idézik, az erősen torzított riffek és intenzív vokálok egyből magukkal ragadják a hallgatót.

Az albumból eredő nyers erő a 12 számos LP elejétől a legvégéig kitart, egy pillanat erejéig sem hagy alább.

A lemez nyitódala, a ’3C’ tökéletes példája a fentebb említetteknek, a lüktetős témák rögvest beindítják az albumot és a szövegvilág remekül társul ehhez. Végtelen szabadság és gátlástalan cselekedetek tükröződnek a mondanivalóban. A sorban következő ’Swim Through’ a korong „elszállósabb” dalaihoz tartozik. Lassan építkezik, majd az egyszerű szöveget hangsúlyozva teljesedik ki végül már-már skandálásra késztetve a nagyérdeműt.

A ’New Era’ az ’I’m Certainly Losing the Plot’, az ’Anthem for LeModjo’ és az első singleként debütált ’Should’ című szerzeményekkel karöltve az anyag punk-korszakot idéző szekciójához tartoznak. A dalok feszesek és tempósak, a zakatoló gitárjáték tökéletesen párosul a megfestett hangulathoz, anarchia és önfeledtség dominál. „Libertée c’est la vie”– énekli Szabó Márton frontember az ’Anthem for LeModjo’ refrénjében, ami akár az album mottója is lehetne.

Találunk a lemezen táncolósabb trackeket is, a ’Need No More’ vagy a ’Law of Inertia’ azonnal beindítják ez ember fantáziáját. Utóbbi, mely személyes kedvencemmé vált (talán a FIDLAR iránti szeretetem miatt is) egy vágyakozó állapotot fest meg. A történet főszereplője képtelen ellenállni a szirének hangjának, epekedik a hőn áhított lány után. Ízig-vérig stoner, ködös emlékek, füst, átszórakozott éjszaka. A dallamos refrén magával ragad, és nem szabadul az ember füléből. A második single-ként kiadott ’Ladybird & Candylight’ is hasonló tematikájú, amelyhez elsőként készült animációs videó a lemezborító arculatában, mindkettőt Nóvé Soma (Middlemist Red) jegyzi.

A tánctérről a ’Corner of the Circle’ ránt vissza minket, a maga középtempós, csilingelős hangzásával. Ezzel a dallal a lemez egy fokozattal lejjebb kapcsol, megtöri picit az album addigi lendületét. Ezt követően a már említett ’Should’ következik, amivel újra őrült sebességre váltunk. Ez hibátlanul tükröződik a szerzeményhez készített videóban is, ebben dinamikus képek váltják egymást, a csapat tagjai pedig törnek-zúznak. A klip a fővárosban forgott, és Iustin Surpanelu rendezte.

Az utolsó előtti helyhez érve elérkezik a korong „lassú száma”. A ’Hear No Evil’ a zenekartól egészen új vállalás, ez az első teljes egészében ráérős daluk. A gitárszóló és a vokálok eljátszanak a hallgató képzeletével, kellemes fájdalom, őszből télbe való fordulás sugárzik a sorok közül.

A lemez záróakkordjait a ’Stronghold’ című szám jegyzi, a riff a Nirvanás grunge felé kacsintgat. Remek befejezése ez a lemeznek, a káoszba fulladó utolsó harmad pontot tesz az őrült utazás végére.

• Rendkívül izgalmas lemezt raktak össze a srácok, mindenképpen érdemes lesz őket elcsípni február 6-án az A38-on tartott lemezbemutatón!