Karácsonykor jó ajándékozni, tudják ezt a hazai undergorund zenészek is, ezért tartogattak nekünk egy csomó megjelenést az ünnepi időszakra. Vannak kifejezetten karácsonyias darabok, vagy szimplán csak az időzítéssel a fa alá szánt finomságok, az alábbiakban azonban az az egy közös, hogy az elmúlt három napban jelentek meg.
(halál;orgazmus) – Family Joint Flashmob
A karácsonyi koncept kislemez az áldott hangulatba kerülés módszereit járja körbe a zenekartól megszokott stílusban. Idén nem itták a régi elixírt, hanem kipróbálták, amit a gyerek szív, az eredmény pedig ez az öt számos ünnepi dalcsokor lett.
Mayberian Sanskülotts – Adlait (demo)
Az év egyik legjobb lemezét jegyző zenekar az Adlaithoz mintegy B-oldalként hozzácsatolta ezt a pár dalt, amely néhány korai demó verzió mellett magába foglalja a ‘Minden Mögött’ című eddig kiadatlan trekket is.
Dope Calypso – All hearts come home for christmas
Külön posztot is érdemelt tőlünk a Dope Calypso karácsonyi videója, mellyel azóta sem tudunk betelni, már most karácsonyi klasszikus lett belőle.
Imanexperiment – Crossroad Affair
Klippel és EP-vel jelentkezett 24-én Imanexperiment, aki a Stopsonic zenekarból is ismerős lehet. A Normafa Records gondozásában megjelent anyag az első komolyabb kiadványa a kütyüzős dreampopban utazó hölgynek, érdemes meghallgatni az egész kislemezt is, mi azonban most a klippet mutatjuk meg nektek.
Kaktus – Nasty Malay
Nem klasszikus értelemben vett klip, hanem inkább egy kisfilm, ami a Kaktus zenéjét felhasználja, de nem miatta jött létre. Ettől függetlenül nagyon jót ad ez a három perc, szerencsére van ott még, ahonnan ez jött, és a közeljövőben láthatunk még hasonló megjelenéseket a pécsi zenekartól. Erről is olvashattatok már külön a pécsi KERET blogon.
+1 No Eves – Bite EP
Na jó, a No Eves legújabb EP-je ugyan pár nappal szenteste előtt debütált, de nekünk nagyon tetszik, úgyhogy ezt még idevesszük. A tavalyi Kikeltetőn feltűnt zenekar még mindig nagyon jól lavírozik a sztóner és a pop között, az új anyag pedig talán még kiforrottabb, mint az előző.
Ezúton is kellemes ünnepeket kívánunk minden követőnknek,
ha szerinted kihagytunk valamit, írd meg kommentben a Facebook oldalunkon!