A 17 legjobb komment a Kikeltető döntőjében eddig
november 27, 2014

Nemrég írtunk négy cikket a Kikeltető négy döntőséről, melyek végén megkérdeztünk titeket, hogy miért nyerjen az adott zenekar. A kérdésre kommentben lehet válaszolni, mely egy szavazatnak számít a tehetségmutató döntőjében.

A szavazók a hozzászólásukkal együtt megosztják a bandákat bemutató cikkeket a barátaikkal, ezáltal is terjesztve a zenekar hírét. Ezekből a kommentekből szedtük össze az eddigi legjobbakat!

November 29-én, szombaton pedig gyertek nyolcra a Rohamba és nézzétek meg mind a négy bandát élőben! Érkezzetek pontosan, mert a fellépők sorrendje a helyszínen derül ki!

Twentees

„Hamisítatlan csibészrock az, amit csinálnak. Ők a magyar The Subways. Zseniálisak.”

„Igényesen meghangszerelt, hangulatos zenét adnak ki a kezeik közül a srácok. Ilyen színvonalú „színpad előtt ugrálós” egyben rádióbarát zenét ritkán hall az ember amatőr zenekaroktól.”

„Azért mert hagyták, hogy kirobbantsak egy kis pogót közvetlen előttük, és bíztak bennünk, hogy vigyázunk a cuccukra :D Különben meg rohadt jól csinálják! ;)”

Hello Hurricane

Rendkívül boldog apa vagyok, mert a zenekar vezetője a fiam. Örülök hogy a génjeim másik testet is öltöttek. Magam is művészettel foglalkozom már kb. 35 éve, igen igényes vagyok és jelenleg baromi elfogult. De szerencsére most bátran ajánlhatom őket, mert baromi tehetségesek, kialakították végre a saját stílusukat. Hajrá, csak így tovább!

„Zuhanyzás közben Hello Hurricane-t énekelni a legjobb.”

„mert miért másért vettem volna meg Beninek a vodka-narancsot, ha nem azért, hogy előre igyunk győzelmükre?”

„Elég csinosak a srácok, a Bad Night című számuktól pedig egyenesen transzba estem. hallgasd szavazz jók”

„Azért kéne nekik nyerniük, mert megmentenék a macskám életét a zenéjükkel! Örök hála”

The Weekend Planners

Letisztult hangzás. A jó zenéhez kevés hang is elegendő, hogy a csend értékét is meg lehessen tapasztalni. A gitárjáték néha Edge-re emlékeztet a U2-bol, ami nem baj, sőt!

„The Weekend Planners: elképesztően új hangot visznek a magyar zenei világba, minőséget és az új felé nyitást képviselik. Pont ezért a bátorságért érdemelnék meg a győzelmet.”

Ki a jobb ? The Weekend Planners ! Mennyivel ? Sokkal ! Milyen sokkal ? nagyon sokkal ! Gödöllőő

Puma Danger

„mert ha befutnak, a sztárgázsiból gézu végre meg tudná csináltatni a fogait így ~2 év késéssel GÉZA MOST MÁR MENJ EL FOGORVOSHOZ DE TÉNYLEG”

„Lazuláshoz,aprításhoz,üldögéléshez,meccsnézéshez,fűvet szíváshoz a legjobb muzsika :D”

„nem vagyok span, de a próbahelyről kiszűrődő hangpk meggyőztek, hogy egyszer majd megnézzem őket koncerten is”

„sokkal jobb mint egy kozepfulgyulladas ugy h szavazok”

„hungarian music at its best! I consider myself lucky enough to have reached this great band!
Greetings from Buenos Aires and Berlin!”

amikor már visítanak a sunák/ s a színpadon elkezdik a pumák
a niccoló hangja megremeg/ bennem a sör meg rengeteg
s mivel táncol mindenki teljesen készen/ és senki nincs ilyenkor a vécében.
(hát ez nem lett valami óriási írás/ DE A PUMA DANGEREN KÍVÜL NINCS MÁS!)