Vadonatúj számokkal készül a Zagar a Kolorádóra

Vadonatúj számokkal készül a Zagar a Kolorádóra

Régen hallottunk már a Žagar felől, azonban ez közel sem jelenti azt, hogy eddig tétlenül ültek volna a srácok: Zságer Balázs és bandája úgy döntöttek, új vizekre eveznek, és új hangokkal dobják fel a jól ismert Wings of Love-vonalat. A stílus folyamatos kísérletezgetés eredménye, így egyelőre csak koncerteken találkozhatunk a formabontó Žagar-hangzással. Legközelebb a ma induló Kolórádó Fesztiválon kaphatunk egy albumelőzetest tőlük – erről mesélt nekünk Balázs.

Sokáig csend volt a Žagar körül, az utolsó lemezetek 2013-ban jött ki. Mi történt veletek az elmúlt években?

Az elmúlt pár év főleg koncertezéssel telt, volt egy kisebb európai turnénk is, játszottunk többek között Prágában, Pozsonyban, Berlinben, Brüsszelben, Londonban és felléptünk az Amszterdam Dance Eventen is. Tavaly csináltam egy filmzenét Az éjszakám a nappalod című magyar filmhez, ez a soundtrack megjelent CD formájában is. De az utóbbi év főleg új számok, vázlatok írásával telt, ezek képezik most az új koncertanyagunk gerincét.

13

Elárultátok, hogy az „új” Žagar kicsit stílust vált, de egyelőre csak a koncerteken hallhatjuk az új dalokat. Miért döntöttetek így? Mit jelent pontosan a stílusváltás?

Már régóta akartam egy nagyobb változást hangzásban és zenei hozzáállásban, annak idején ilyen dolgok miatt születtek a side projektjeim – nem akartam ezeket bevinni a Žagar keretei közé. Viszont  egy ideje már megérett bennem ez a változás, és ami nagyon fontos, hogy a zenekar többi tagjában is. Igazából egy sokkal kísérletezőbb kedvű, nagyrészt instrumentális zenéről van szó, több elektronikával főleg 4/4 és dubos alapokkal. A lényeg, hogy élőben kísérletezgetünk az új számokkal, amelyek még kialakulatlanok és kötetlen a felépítésük, szerkezetük. Újra nagyobb érdeklődés övezi a koncertjeinket, és talán egyre jobban értékelik az emberek, ha valami ott születik meg a szemük láttára a színpadon.

Szeretnétek az elektronikus vonal mellett megőrizni a régi, „Žagaros” oldalatokat is? Íródnak majd még olyan dalok, amik korábban jellemezték a bandát?

Természetesen a ránk jellemző fő hangszerelési stílusjegyeket megtartjuk, de a hagyományos értelemben vett dalszerű gondolkodásmód már nem izgat, inkább a zenei folyamatok és pszichedelikus attitűd a jellemző az új zenéinkre. Egyébként meg az Žagaros, amit mi csinálunk – már rég a műfajfüggetlen zenélésben hiszek.

Hogy fér meg egymás mellett a régi és az új stílus? Mit tapasztaltatok a koncerteken?

A régebbi számainkból is játszunk még párat, főleg azokat, amik beleillenek ebbe az új műsorba. Persze mindig lesznek olyanok, akik a régebbi dalainkat akarják századszorra is újrahallani, de szerintem van olyan nyitott a közönségünk, kíváncsiak arra, hogy aktuálisan mi izgat bennünket igazán.

Ti mennyire vagytok elégedettek az eredménnyel, és milyen visszajelzéseket kaptatok eddig?

Igazából csak a koncert alatti reakciók érdekelnek, hogy egy-egy új szám hogyan működik. Hogy első hallásra hasonlót érez-e a közönség, mint mi a számok születésekor, működnek-e a szerkezeti elemek, kiállások, droppok… satöbbi.

Hogyan készültök a Kolorádós koncertre?

Mostanra egy nyolc-tíz számos teljesen új műsor állt össze, ezeket próbáljuk egy ideje. Ákos a basszusgitár mellett szintiken és thereminen is játszik majd, Tibi az akusztikus dobok mellett pedig több számban drumpadon dobol majd. Pár számban lesznek vendégművészeink is, Kiss Árpád trombitán, fúvós hangszereken és Brodmann Tamás szitáron. Emellett egy teljesen új vizuális hátteret tervezünk. Szóval izgalmas lesz, mi legalábbis izgatottan várjuk.

  • Június 10-én fél 10-től tehát új arculattal köszön be a Žagar Kolorádó népének, de előtte pénteken Zságer Balázs másik formációja, a Changing Grey is fellép!

Borítófotó: sinco

A KERET blog non-profit módon, főleg önkéntes munkából működik.
Ha szereted, amit csinálunk, kattints ide, iratkozz fel és támogass minket!
Olyan, mint előfizetni a Spotify-ra.
Kövesd a KERET BLOGOT!