Keltető Zenék Videók PÉNZ Szomszéd Még
Szakítás utáni nehéz gondolatok lüktetnek és izzanak a finom indietronica felszíne alatt

Szakítás utáni nehéz gondolatok lüktetnek és izzanak a finom indietronica felszíne alatt

„Az igazság az, hogy igazából inkább vagyunk zenegyártó kis csapat, mint zenekar – egyelőre” – mondja szerényen a The Coworkers dobos/basszerosa, Pintér Kristóf ”Signo”. Ő volt az indiepop csapat hiányzó láncszeme, akire Juhász Márton (ének) és Maier Péter (gitár) közös metszőpontjuknál, egy slam poetry eseményen találtak rá. Ekkor aztán beindult az alkotói kémia és a brainstorming, majd megszületett a The Coworkers  R’n’B és hiphop mozzanatokkal tűzdelt indiepopja.

Első kislemezük, a Cheatday október 26-án debütált egy bájosan melankolikus animációs videóba csomagolva. A kisfilm pasztell univerzumának szobájában egyszerre letisztult és precíz, mégis kellően fűszerezett zene és képi világ elevenedik meg. Na, nem védtelen „rószaszínfelhős”-módon, hanem kellő kritikával és frappánssággal átitatva. Cirógató chillbe ágyazott szerelmi frusztrációk, egy szakítást követő nehéz gondolatok lüktetnek és izzanak a finom indietronica felszíne alatt. Talán a közös slam poetry gyökereknek köszönhetően a “Cheatday” szövege jó érzékkel pendíti meg a lélek húrjait. A következő single megjelenése december 17-re várható, addig is kifaggattuk kicsit a srácokat.

Hogyan alakultatok, milyen háttér-morzsákat lehet tudni rólatok? Volt előzménye a The Coworkersnek?

Marci: Igazából több, mint egy éve eldöntöttük a srácokkal, hogy mi zenét fogunk gyártani. Aztán, egy éven keresztül, ha találkoztunk egymással, mindig megbeszéltük, hogy egyszer veszett menők leszünk… De amúgy mást nem csináltunk. Petivel egyébként már a gimiből ismertük egymást, voltak ezt megelőző közös projektjeink, Pestre költözésünk után pedig keresni akartunk valakit, aki foglalkozik elektronikus zenével. Valamelyik slam poetry eseményen találtunk rá Signóra, aztán beindult a brainstorming kisebb-nagyobb intenzitással. Sokáig csak arról dumáltunk, hogy be kéne futni, mer’ elég menő üvöltve locsolni a szeszt a színpadról meg hasonlók.

Milyen hatások, történések, esetleg más művészek inspirálják a zenéteket?

Peti: A kiindulópont az indie/indietronica. No.1. Inspiráció egyértelműen a The Neighbourhood, abból a szempontból, hogy ők is hiphop és R’n’B elemeket visznek  gitárzenébe. Mi is ezek bevonásában láttuk az esélyt, hogy ne az unalomig ismételt indiepop hullámba álljunk bele. Viszont mi már a dobokat és a basszust is elektronikusan képzeltük. Kiemelhetnénk a The 1975-ot, főleg a dalszövegeik miatt. A másik oldalról szeretjük Frank Oceant, The Weeknd-et, Travis Scott-ot, 6LACK-et. Rengeteg ilyen zenét hallgatunk, szeretnénk, hogy ez ki is tűnjön az anyagból, de az egyéni hangzásvilág is alakuljon.

Eddig kevés információt osztottatok meg magatokról, viszont ami látható, az mind precíz és átgondolt, mint pl. a tagok bemutatása – mik a közeli és távolabbi terveitek a folytatásra?

Signo: Öh… Elég zavaros még a dolog, sok nagy, kevés kisebb tervünk van. Ilyen fogalmakkal dobálózunk egymás között sokat, hogy brandépítés, célközönség, elérés – de tekintve, hogy egyikünk sem szakember, ezért inkább ilyen make-or-break pillanataink vannak, amikor valakiben jó helyen kattan össze valami, és full logikusan levezet egy tervet, amivel nemhogy megelégszik a másik két ember is, de kifejezetten elviszi az arcát, hogy „tehülyeezmekkora” és akkor az alapján megyünk tovább. A nagy tervekről így egy szám után annyira nem szeretnénk beszélni – mert kifejezetten szánalmasnak tűnhet – de azért bízunk benne, hogy amit kitaláltunk, az nem teljesen butaság.

Azért kislemez, koncert várható a közeljövőben? Esetleg több számról is lehull a lepel?

Az igazság az, hogy igazából inkább vagyunk zenegyártó kis csapat, mint zenekar – egyelőre. Szoktuk hangoztatni, hogy “szeretnénk majd élőzni, csak előtte meg kéne tanulni hangszeren játszani.” De dalokon ezerrel dolgozunk, várhatóan december 17-én debutál a következő single, és szeretnénk többdalos EP-ket, akár nagylemezt is, mielőtt elkezdünk koncertezni. Szeretnénk egy már fennálló hallgatói bázist kiépíteni, mielőtt élőben is debütálunk, mert nem tudunk rokonszenvezni azzal, ha valaki először élőben mutatkozik, játszik egy csomó Arctic Monkeys feldolgozást anyunak-apunak-spanoknak, hanem tényleg arra vágyunk, hogy legyenek a dalainknak hallgatói, akik egy idő után kíváncsiak lesznek, milyenek is vagyunk élőben, és akkor rákezdünk. Ez kicsit szokatlan és lehet, hogy naiv is, de mi mégis ragaszkodnánk ehhez. Ugyanakkor persze az élőzene fontos és a koncertezés számunkra is vonzó, szóval ha már alkalmasnak érezzük magunkat, belekezdünk abba is.

Hogyan született a Cheatday?

Peti: Hát Marcika szomorú volt, írt egy adag szöveget a bajáról. Én meg ahogy hallgattam a panaszait, azzal párhumazosan gondolkodtam a zenén, majd kiötöltem egy csonka dalkezdeményt. Aztán összeültünk az újpalotai csótányjárta albiszobánkban és összemostuk az ötleteket. Ő is dobott még bele pár újítást a dallamba, én is a szövegbe. Átmentünk Signóhoz, hogy „na akkor ezt most hangszereljük meg, tesám”. Ő megírta a dobot és a basszust, aztán ahogy szépen-lassan összeállt a trekk, éreztük, hogy na igen, ez az, ezzel kell debütálni.

A videót Habony Dalma készítette, de magát a sztorit ti gondoltátok ki, vagy rábíztátok az ő képzeletére?

Marci: Dalmát is már évek óta ismertük, természetes volt, hogy az animációt vele szeretnénk elkészíteni. Azon a véleményen vagyunk, hogy ha kollaborálunk valakivel, aki más művészeti ágban alkot (tehát olyanban, amihez mi nem értünk), akkor hozhatjuk ki belőle a maximumot, ha szabad kezet kap. Nyilván voltak elképzeléseink például a színekben, valamint, hogy vékony szálon azért kapcsolódjon a szöveghez stb. Biztosak voltunk benne hogy minőségi munkát fogunk kapni, és hát na. Sosem tévedünk.

Milyen más projekteket nevelgetnek – ha nevelgetnek – a tagok?

Signo: Mindhármunknak van azért egyéb kifejezőeszköze, a slam ugye – azon keresztül ismerkedtünk meg, Petinek több verse is megjelent már különböző folyóiratokban (ha jól tudom), én pedig lassan nyolc éve rappelek egy nagyon jó barátommal, Szabó Dáviddal K’pZavar név alatt. Erről tudnék beszélni napokat, de azt hiszem ez egy másik interjú témája lenne.

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.