Azt hinnéd, hogy brit gitárzene
október 31, 2016

A mindössze egy kiadott single-lel rendelkező The Bluebay Foxes zenekar exponenciálisan fejlődik mióta berobbantak a zenei underground szcénába.

“Már 2014-ben elkezdtük a zenekar alapjait letenni Bandival, de nem duónak képzeltük el soha a formációt. Végül 2015 nyarán jutottunk el arra, hogy másoknak is felvessük a zenekar ötletét. Zsomborral még gimiben játszottunk együtt, Balázst Fehérváron látásból ismertük, de Pesten kezdtünk el együtt lógni.” – meséli Bálint a zenekar énekes-gitárosa.

Gyorsan áthelyeződött a Fehérvár környéki csapat székhelye Pestre és nem kisebb támogatót sikerült maguknak megszerezni, mint a Blahalouisiana zenekart: “Amúgy is nagyon jóban vagyunk egymással és most egy próbatermet megosztva segítjük egymást. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk,  nekik köszönhetjük az A38-as debütáló koncertünket és a nyári MésziStock fesztiválon való fellépésünket. Hálásak vagyunk ezért nekik, felnézünk rájuk.”

Szembeötlő volt számomra mikor a zenekar teljes imidzzsel debütált az interneten. Ritka, hogy egy  kezdő zenekar ennyire tudatosan, mind vizuális – videó- és képanyag -, mind auditív vonalon ennyire megkomponált lenne.

“Az első próbától kezdve tudatosan építettük a zenekart, fontosnak tartottuk, hogy ne egy telefonos demóval jöjjünk ki. Koncertet is úgy kezdtünk el szervezni, hogy olyan helyen lépjünk fel, ahol érdemes bemutatkozni. Stúdióba vonultunk, hogy profi hanganyagot tehessünk le a potenciális hallgatóink elé. Szerintünk, ha valamit meg szeretnénk mutatni, csak így érdemes.”

Az eddig hallható ‘My Hands’ című single igazi példája a jó indie zenének, ami hazai palettán mindenképpen hiánypótló stílus. A 90-es években szárnyait növesztgető, majd a 2010-es években reneszánszát élő műfaj soha nem fog eltűnni, mert a zenekar szerint, a jó gitárzene sosem megy ki a divatból.

Habár tavasszal debütálni nem túl szerencsés, mégsem bánták meg, így sem volt a nyár üresjárat, mert 1-2 fesztiválra már eljutottak és betekintést nyerhettek az alternatív tehetségkutatók világába.

“Észrevettük, hogy a hajós koncertünk óta cserélődött a közönség is, jöttek új arcok a Kuplungos szezonnyitó koncertünkre, amit a The Luckies-zal és a Deep Glaze-zel adtunk, az előbbivel szintén egy tehetségkutatón ismerkedtünk meg. A Kikeltetőre azért nem volt kérdés, hogy nevezünk, mert a zsűrinek tényleg van rálátása a mostani zenei életre és mi már annak is örülünk ha kapunk tőlük pozitív kritikát, amiből meríthetünk a továbbiakban.”

A srácok saját elmondásuk szerint ezzel most le fog zárulni egy korszak. Először is azért, mert új anyagokkal jönnek ki, klip is kilátásban van, koncertek meg állandó szervezés alatt. Másodsorban nem akarják végigjárni a bevett naptári szokásokat, hogy mikor, mivel kell egy zenekarnak kijönnie, sokkal inkább single-ökre, új videótartalmakra és élő felvételekre szeretnének koncentrálni.

“Tudjuk, hogy magasra raktuk magunknak a mércét, de fontos, hogy a közönségnek minél nagyobb rálátása legyen a zenekarra és ne csak egy szám alapján ítéljenek meg.”

  • A rókákkal tehát november 2-án a Kikeltető első elődöntőjén találkozhattok három másik tehetséges banda társaságában.