Az Electronic Beats ismét zenei közösséggé kovácsolja Budapest belvárosát és feltárja a benne rejlő lehetőségeket
szeptember 12, 2019

Elérkezett az őszi klubszezon és hozta magával az Electronic Beats fesztivált is. Ahogyan a körszállóban tartott nagyszabású hotel bulin megtudtuk, idén szeptember 19-21 között zajlik majd az Electronic Beats fesztiválja és az esti bulik mellett a napközbeni programoknak sem leszünk híjján idén sem. Összefoglaltuk mire lehet számítani és interjúztunk is az egyik legizgalmasabb szelet, a Persephone projekt megálmodójával, Iván Alexandrával. A cikk végén pedig még jegyet is nyerhettek! 

A tavalyi évhez képest nem csak a helyszínek, de a programok struktúráján is újítottak a szervezők. Idén az Akvárium Klub, a Toldi és az Eiffel tér változik egy csepp Berlinné, valamint a tavalyi Lifestyle Market mellett egy új, The Potential of Budapest Undergroundnévre hallgató konferencia és film sorozat is felkerült a line up-ra.

A Toldiban zajló The Potential of Budapest Underground, TEB Talks és TEB Cinema keretein belül először láthatjátok a BP Underground sorozatának új részét amely kifejezetten a hazai elektronikus zenei szcéna bemutatását tűzte ki célul.

Turán Eszternek és Koltay Annának immáron ez a harmadik szerelemgyereke a BP Underground sorozaton belül, melynek legfőbb jellemzője, hogy az adott korszakokat mindig a lehető legnagyobb hitelességgel ábrázolják és a különböző szcénák kultikus alakjait ültetik a kamera elé, hogy saját szavaikkal meséljék el a hazai underground egykori nagy pillanatait. A rendezőkkel készített korábbi nagyinterjúnkat itt tudjátok elolvasni. Ezen kívül megnézhetitek még a berlini underground történelmét összefoglaló B-Movie-t és a kidobóemberekről szóló Berlin Bouncert is.

A filmeken kívül a konferenciákra is érdemes benézni, hiszen a hazai e-közösség kulcsfigurái mellett idelátogat Dimitri Hegemann, a legendás berlini Tresor klub atyja, Naja Orashvili, a georgiai Tbilisiben alapított, szinte helyi technóforradalmat indított Bassiani klub vezetője, Lutz Leichsenring, a berlini Clubcommission vezetője, illetve Jan Stern, Prága éjszakai polgármestere is.

A panelbeszélgetéseken szó esik majd a hazai független lemezkiadás rejtelmeiről, a mentális egészségmegőrzésről a zenei életben, a nők lehetőségeiről a kreatív szórakoztatóipar terepén, illetve arról is hogyan formálja az elektronikus zene a városi kultúrát.

A Lifestyle Marketre az Independent Label Fair is kitelepül, ami több, mint 40 magyar független lemezkiadónak ad itt lehetőséget a bemutatkozásra, az érdeklődőknek pedig fekete korongok megvásárlására – sőt, az egyes kiadók művészei is fellépnek a felhőtlen ég alatt.

Zenei oldalról képviselteti még magát a hazai tehetségekre gondot fordító HOTS (Hungarian Oncoming Tunes), a kelet-közép-európai könnyűzenei kapcsolatok építésében jeleskedő Budapest Showcase Hub, valamint a legendás német Kompakt lemezkiadó is.

A headlinerek között olyan nevekkel találkozhatunk, mint a méltán jó zenei ízléséről híres stuttgarti house nagykövet Motor City Drum Ensemble, a hét év után újra live-al jelentkező Modeselector, a misztikus iráni énekesnő Sevdaliza és az Innervisions kiadótól Trikk & Marcus Worgull.

Magyar oldalról, pedig Route 8, DJ Crimson, CT Kidobó és a Persephone által hozott előadók is tartogatnak még meglepetéseket.

Utóbbiról bővebben mesélt nekünk Iván Alexandra (Alexandr), akinek a nevét az OMOH-n keresztül már jól ismerhetitek és nálunk is olvashattatok róla.

Mit takar pontosan a Persephone buli? Röviden összefogalalva mi volt a bulisorozat indulásának célja?

Persephone tavaly nyár végén indult. Ahogyan azt korábban az urbanplayernek is nyilatkoztam;

Az OMOH szervezésével töltött második évben kezdett körvonalazódni bennem egy olyan, külföldi bookingokra építő projekt ötlete, amiben kiélhetem nem csak szervezőként, hanem DJ-ként is egy másik oldalamat, az érzékibb, lágyabb, ugyanakkor színesebb, és a klasszikus, house zenét megelőző műfajok előtti tisztelgést.

Részben innen a sorozat neve is. Szerettem volna nem csak belecsempészni a szettjeimbe a funk, soul, jazz és disco hatásokat, hanem egész estéket szentelni ezeknek a műfajoknak. Én egyébként is abban hiszek, hogy a táncolhatóság az nem a BPM számtól, a lábdobok keménységétől vagy egyáltalán azok meglététől függ egy zenében, és hogy nem öncélú dolog főidőben “lassú” zenéket is játszani. Az egyéb szempontok ugyanakkor részemről a külföldi fellépő kiválasztását illetően ugyanazok, mint az OMOH-ban. A fő különbség a két sorozat között talán épp ezért az, hogy a Persephone nem megy rá arra, hogy meleg buliként reklámozza magát, ettől pedig közönségügyileg kevésbé “zárt”, mint az OMOH. Emiatt aztán nehezebb is a dolgunk, mert nem kezdtünk el a nulláról tudatosan közönséget építeni, nem kezdtünk kampányba a queer felületeken, egyszerűen csak csináljuk, amit szeretünk. Fontos még hozzátenni, hogy a sorozat nem csak a kettőnk projektje Klaymannel, a LÄRM támogatása nélkül nehezen valósult volna meg.

Mit jelent a Persephone név?

Egy női nevet kerestünk a kezdetektől. A görög mitológiához fordultam inspirációért és Persephone nevének hangzása, alakaja, története fogott meg a legjobban. Persephone az alvilágban a holtak szellemeinek uralkodója, vezetője, iránymutatója.

Konkrét koncepcióval készültetetek az EB-re? 

A bulisorozat ars poeticája maga egy koncepció.

Meghívottainkkal az alulreprezentált társadalmi csoportokra fókuszálunk, így például meleg, transz, vagy éppen fekete DJ-ket szerepeltetünk.

Ki keresett meg az Electronic Beats oldaláról?

Unger Andris keresett kért fel. Az én tippem az lehet, hogy régóta vagyok a szcénában és két bulisorozatot viszek, amik pedig minőségi szinten képviselik a budapesti queer közeget, aminek az Electronic Beatsen is helye van.

Mit takar a kurátorságod?

A kurátorság egy megtisztelő, és talán a fesztivál egészét nézve kissé erős titulus, de szerintem azt takarja, hogy a Persephone sorozat promoterjeként a megfelelő programot állítsam össze, az erőforrások, lehetőségek figyelembevételével. A fellépők kiválaszításával nincs vége a feladatnak. A DJ-kkel rengeteget agyaltunk a zenei irányokon, ahogy azon is sokat dolgoztunk, hogy ők maguk hogyan határozzák meg magukat, így külön press kitet is összeállítottam róluk a szervezőknek. Fontos számomra a mentorálás és a tehetségek felkarolása, mellettük az indulásuk óta jelen vagyok.

Mit érdemes tudni a fellépőitekről? 

Manu Schipper és Boks a Sumidero nevű budapesti sorozat szervezői. Frissek, szárnyukat bontogató szervezők, DJ-ként azonban már határozott identitással rendelkező előadók. Mindketten Budapesten élnek (tanulnak, dolgoznak) már egy ideje. Rövid idő alatt annyira belevetették magukat a belvárosi éjszakába hogy azóta talán már sokaknak lettek ismerős arcok. Nem véletlen, hogy Manuellel egy OMOH-n beszélgettünk először, holott tech talkokról már ismertük egymást.

Manu ehét csütörtök este debütál a LARM-ben, de olyan bulisorozatok is felfigyeltek már rá, mint az MhmmManu Schipper egy zenei mindenevő. Rengeteg hatásból táplkálkoznak a szettjei, a korai house és italó disco zenéktől kezdve a cumbiai ritmusokig, koszos acidekig, törzsi arénás techno számokig.

Boks mentora a szintén brazil Valesuchi volt. DJ repertoárja a szamba dobképletektől, brazil funktól kezdve a régisulis breakbeattől a sötét rave technóig kezdve mozog. Izgalmas, bátor, formákat bontó dj, aki legjobban zárószetteket szeret játszani, így a programban is fogja zárni az estét.

A Sumideróval biztosan nem ez az első kollab, az OMOH-val karöltve is vannak közös terveink.


Miért pont őket választottátok?

Mindenképpen olyan fellépőket szerettem volna akik nem köszönnek vissza minden második buli lineupjáról (még?) és közben nagyon tehetségsek, egy izgalmas tánczenei vonalat képviselnek és színt visznek és fognak vinni a Budapest éjszakai életébe.

Milyen vibe-ra lehet számtani? Van esetlen közös pont a fellépők stílusában? Ha igen milyen genre-ket tudnál megnevezni?

A közös pont az, hogy ők ugyanazt a bulit szervezik. Zeneileg közös metszet a latin zenei világ, amelynek 1-1 pontja a mexikói és brazil gyökereik. Boks mentora a szintén brazil Valesuchi volt. Boks repertoárja a szamba dobképletektől, brazil funktól kezdve a régisulis breakbeattől a sötét rave technóig kezdve mozog. Izgalmas, bátor, formákat bontó dj, aki legjobban zárószetteket szeret játszani, így a programban is fogja zárni az estét. Manu Schipper, pedig egy zenei mindenevő. Rengeteg hatásból táplkálkoznak a szettjei, a korai house és italó disco zenéktől kezdve a cumbiai ritmusokig, koszos acidekig, törzsi arénás techno számokig.

A teljes programtáblából pedig itt tudtok csemegézni: Akvárium, Toldi, Eiffel Tér.

  • Ha már kellőképpen megjött a kedved a jövőhéthez de még nincs jegyed akkor jó hírünk van! Az Electronic Beats felajánlásából játhatsz napijegyekért, mindehhez csak annyit kell tenned, hogy a KERET cikke alá Facebookon odakommenteled kivel és melyik nap mennél a legszívesebben. A sorsolás után a nyerteseket üzenetben értesítjük, érdemes figyelni!

Aki pedig lecsúszott volna a lehetőségről itt tud jegyet szerezni.

Címkép: Telekom Electronic Beats Facebook-oldal