Száműztem a kábeleket a hangrendszeremből
szeptember 16, 2015

Lassan már semmihez sem kell vezetéket használni, amihez viszont muszáj, az uniformizálódik, és minden mindennel kompatibilis lesz. Hallottatok az új MacBookról? Két dolog vert nagy port, amikor megjelent, egyrészt, hogy nem világít az almás logó a hátulján, és hogy egyetlen USB-C bemenet maradt csak rajta töltésnek, külső vinyóknak és minden másnak.

De ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy nem a – ritkásan támogatott  – csatlakozó az egyetlen lyuk az Apple legutóbbi laptopján, a túloldalon ott figyel a régi ismerős kis jack dugó is. Igen, 2015-ben még nincs bevett, jó megoldás a vezeték nélküli hangtovábbításra és ez baj.

„Hülye vagy, ott vannak a bluetooth hangszórók!” – mondhatnátok. Igen, azonban azoknál általában 30% körüli a hangminőség romlás, nem is beszélve arról, hogy nem igazán lehet összehozni meglévő hangrendszerekkel, a bluetooth vevő beépített hangszóróval jön általában, és nem fordítva.

Az itthoni hangrendszerem egy hanglemez lejátszóval és vonalbemenettel is rendelkező régi, de jól szóló hifiből áll, ezt szeretném összebarátkoztatni egy iPhone-nal és egy Androidos telefonnal, egy MacBookkal és egy asztali PC-vel. A kihívás tehát adott, az internetről, és közeli elektronikai áruházak mit sem sejtő eladóitól próbáltam bővebb tájékoztatást szerezni.

Az első, amit megtudtam, hogy a már említett Bluetooth technológia helyett a gyártók egyre inkább kezdenek az WiFi streaming felé fordulni. Lehet kapni egy csomó olyan hangfalat, amely így vezeték nélkül tud kommunikálni, akár egyszerre több eszközzel is, amelyek közül aztán például fizikai gombokkal tudunk váltogatni.

Ez nagyon szép, de továbbra sem akarok százezreket költeni egy új hangfalra, inkább a meglévő hangrendszeremhez szeretnék valamilyen kiegészítőt találni.

Ezért segítségül hívtam régi jó barátomat, az eBay-t, a „wifi audio transmitter” keresésre kidobott több opciót, a legolcsóbb, még használhatónak tűnő kütyünek egy 6000 forintos SoundMate nevű dobozka tűnt, amely nem csak audio továbbítóként, de WiFi jelerősítőként is működik.

IMG_1969

Immár használom pár hónapja, és bár nem vagyok vele teljesen megelégedve, már így is sokat segített a helyzetemen. Maga az eszköz egy vastagabb post-it tömb méretű fekete doboz, töltő bemenet és audio kiemenet van rajta. Okostelefonnal kellett telepíteni, amihez – a hasonló olcsó, nevenincs kínai eszközöktől szokatlanul – egy kis használati utasítás nyújt lépésről lépésre segítséget.

A kütyü a DLNA szabványt támogatja, valamint kompatibilis az Apple AirPlay technológiájával. Emiatt a MacBookon és az iPhone-on egy szalmaszálat se kellett szinte keresztbe tennem, rácsatlakoztam a laptopom a doboz által sugárzott wifire, a hangbeállításoknál kiválasztom kimenetnek a SoundMate-et, és onnantól minden rendszerhang gond nélkül átsugárzódott a hifire, szinte valós időben. A PC-vel már egy fokkal nehezebb volt a dolgom, ott le kellett töltenem egy külön programot az audio streameléshez. Én a Stream What You Hear nevű alkalmazást választottam, mert ingyenes, és nem igazán tud többet, mint amennyit a neve ígér, de a célnak pont megfelel.

Screen Shot 2015-09-17 at 6.54.22

A nagygépről streamelve a hang azonban sajnos több másodpercet késik, ezért például videók vagy filmek hangjához elfelejthetem ezt a megoldást. Szintén negatívum, hogy Androiddal is csak külső alkalmazással lehetne használni, ráadásul nem a telefon rendszerhangjait lehet közvetíteni (értsd úgy, mintha egy fülhallgatót dugnál a telefonba), hanem általában csak offline meglévő audio fájlokat lehet az eszközre küldeni. Tehát például a YouTube-os vagy Spotify-os zenehallgatást telefonról elfelejthetem. Utóbbinak pedig támogatnia kéne alapból az ilyen hangrendszereket a Spoitfy Connecttel, azonban ezt egyelőre nem sikerült még működésre bírnom az Androiddal.

Sajnos – és ez valószínűleg a termék árkategóriája miatt is van – a lejátszás néha megszakad, és a hangereje sokkal alacsonyabb, mintha közvetlenül jack kábelen kötném a hifire valamelyik eszközömet. Hasonló transzmittert lehet jóval drágábban is kapni, akár hazai boltokban is, azokkal valószínűleg nincsenek ilyen bajok, de annyira itt sem zavaró.

Összességében nagyon sajnálatos, hogy nincs egy általános, egyszerű, minden és mindenki által támogatott megoldás a vezetéknélküli hang továbbításának problémájára.

Úgy érzem, annyira közel kerültem a megoldáshoz, amennyire egy átlagos felhasználó költségvetéséből és energia befektetéséből csak lehet, de még így is túl távol állok a tökéletestől.