Kikeltető PÉNZ
Könnyű álom, nehéz ébredés, félálomban maradás
Szabó Benedek és a Galaxisok
Lehet, Hogy Rólad Álmodtam

Lemez / 2018 / Szerzői kiadás
7.8


A tavaly megjelent Focipályákon Sétálsz Át Éjszaka után egyre gyanúsabb volt, hogy idén ősszel ismét új albumot ad ki a Szabó Benedek és a Galaxisok, de konkrétumokkal, előzetes információkkal, esetleg egy-két lemez előtti dalpremierrel sem könnyítették meg a dolgunkat, csak pár homályos célzással. A Lehet, Hogy Rólad Álmodtam egy éppen ilyen homályos októberi napon kúszott be az életünkbe, csöndesen, koncentráltan, kis dózisokban.

A zenekar tagjai annyit egyértelművé tettek, hogy teljesen más lesz ez a negyedik lemez, mint előtte bármi, amit csináltak. Ha nem is feltétlenül Galaxisok koncerten, különböző kontextusokban viszont egyre többet lehetett elcsípni Benedeket a zongora mögött, az intenzív hangszercserének pedig ez a szép, de közel sem hibátlan lemez lett a végeredménye.

Ha az előző lemezről azt írtuk, hogy “keserédes utóízű szakítós-magányos, néhol szentimentalizmusba átcsapó, néhol pedig a hétköznapi ember szorongásait megörökítő elbeszéléssé áll össze”, akkor a mostani anyaggal kapcsolatban már az elején le kell szögezni, hogy nehéz egységes narratívát találni a tíz dal között, viszont a felfestett szövegvilágok álomszerű miliője mégis képes létrehozni valamiféle kohéziót.

Zeneileg a zongora dominanciája teremti meg a folytonosságot; a kimért, lassú balladák szinte pehelysúllyal szállnak el a mindössze harminc percnyi játékidő alatt.

“A világ háborúra készül” – csendül fel az első számban azon kevés sorok egyike, melyek az andalító, víziószerű életképek mellett reflektálnak a társadalmi valóságra. Amit az első két Szabó Benedek lemezen megszokhattunk, vagyis a közvetlen, őszinte, kicsit undok, de szerethető elbeszélő ezen a korongon sem hallatja hangját, és ahogy már a Focipályákon szövegeiben, itt sem a huszonéves sztorikat felelevenítő narráció, hanem az absztrakt, megfoghatatlanabb képek és múltba (jövőbe?) révedés a dominánsabb.

A ‘Narancssárga napok’ első sora akár a lemez szimbolikus tételmondata is lehetne: “A harmincas éveknek mindjárt vége van, nehéz álmokba ringatom magam.” A kelleténél jóval édeskésebben ható dal mintha öniróniába hajlana át a végére, de a következő szakasz szerencsére megmenti a lemez ívét. A ‘Prága’ éppen a minimalista álomképek rövidsége, és az elegánsan kibontott zenei témák miatt az album leghosszabb, talán legjobban hangszerelt húzódala, melyben már bejön a Nunki Bayből ismerős Tóth Dóri hegedűszólama.

Ha már a legeknél tartunk, az én fülemnek sokadszori újrahallgatás után is az album legszebb darabja az ‘Éter’ – persze pár hét múlva úgy is felülbírálom ezt az állításom. A romantikus filmekből ismerős feszes zongoratémára sorjáznak az álomvillanásszerű, közben ijesztően valóságos életképek, hogy az elszállós gitár bele-beleszóljon a meg nem énekelt apokalipszis előtti csendéletbe. A lemez csúcspontját a legbizarrabb, ‘Cherokee Esküvői Jegyzet A Fiamnak’ című instrumentális betét vezeti le – pompás arányérzékről tanúságot téve.

A Lehet, Hogy Rólad Álmodtam utolsó nagyobb szakasza addigi lágy sodrásához képest zeneileg jóval változatosabb, de rejt magában némi ellentmondást. A ‘Hexanol’ jazzbe hajló, világ végét váró etűdjéből még visszaránt a ‘Szédülés’  játékos, lüktető hegedű- és zongorajátéka egy izzadt ingű galambmentő figura kitalált alakjával a középpontban. Jó felvezetése lehetne a rá következő ‘Elektromos Eső’-nek, mely a lemez utolsó előtti dalaként hangsúlyos pozíciót foglal el, de ehhez képest nem hordoz magában elég átütőerőt, sem pátoszt.

Ilyen formán árván maradt az albumot záró ‘Altató’, mely egyszerre idézi meg József Attila Altatóját és Radnóti Éjszakáját.

Egyébként bámulatos, ahogy a lecsupaszított, “egyszálzongorás”, félálomba taszító dalocskában egy egész album tematikus szála körbeér: “[…] A macskaszőr a párnán, a falban az áram, a ballisztikus rakéták a sztratoszférában. Alszanak a csillagok a városok felett, és mi köztük alszunk veled.”

Merész vállalás három lemez után, több, mint egy évtizednyi gitárral való dalszerzés után nekiülni a zongorának, pláne, hogy a Galaxisok időközben szép számú közönségre tett szert az országban. Ezt figyelembe véve számomra borzasztó szimpatikus, ahogy a Lehet, Hogy Rólad Álmodtam kompromisszumok nélkül megnyit egy új fejezetet Szabó Benedek songwriter karrierjében. Szó sincs arról, hogy új, részeg éjszakákon éneklős slágereket kapjunk, s az ezzel járó erőtlenebb, olykor megcsinált hangulat joggal támaszthat némi hiányérzetet.

Ettől függetlenül nem maradtunk üres kézzel, mert ezzel a jó arányokkal összerakott, zene és szöveg összhangját mesterien eltalált albummal a zenekar belépett az érett felnőttkorba.

Ugyan a lemez koncepciójába nem feltétlenül illik a markáns basszus, de szinte csak a ‘Láthatatlan Lovak‘-ban és a ‘Prága’ végén tűnik fel, hogy amúgy lehet szexin is basszus szólamot csempészni egy ilyen réveteg, csöndes zenei világba – ebből talán többet is kaphattunk volna. Természetesen vannak hullámvölgyek a tíz dalból álló úton, ám – maradva a szóképnél – mégis olyan érzés végigmenni rajta, mint becsukott szemmel legurulni egy kátyúk nélküli lejtőn. Persze álmunkban, mert ott mindig puhára esünk.

Egy hónap múlva, november 1-jén lemezbemutató a Hajón!

Albumborító: Csordás Zita

Fotó: Komróczki Dia

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.