Rien du Sol: Az emberek nyitottabbak lennének, ha a zenekarok is merészebbek lennének itthon
február 6, 2020

A 2018-ban alakult Rien du Sol triója egyedi atmoszférikus és ambivalens stílusával  keresi a helyét a magyar undergroundban. A zenekar három tagjával, Casasola Manuellel (ének/gitár), Kovács Martinnal (gitár/elektronika/vokál) és Divényi Marióval (dob/ütős hangszerek) beszélgettünk a hazai és külföldi szcéna állapotáról, a kezdő zenekarok helyzetéről, háttérmunkáról és jövőbeli terveikről.

  • A zenekar debüt daláról, a ‘Saola’-ról ITT‘Martyrs’ klippremierről ITT , az ‘Ex Nihilo’-ról pedig ITT írtunk korábban.

2018-as megalakulásotok óta 2 EP született eddig, a We’ll See, Father, valamint az Ex Nihilo tavaly novemberben. Az EP-k hasonló formulát követnek, mégis mások – milyen lényegbeli különbségek voltak technikai, műfaji és személyes nézőpontból a 2 kislemez megírása és felvétele között?

Márió: A We’ll See, Father mondható találkozásunk és megismerkedésünk gyümölcsének – azon vannak az első számok, amiket közösen írtunk. A második EP-t kicsit érettebb anyagnak gondolom, nem csak azért, mert jobban összeszoktunk, hanem mert egy kísérletezősebb, jobban átgondolt anyagnak tartom. Műfaji szempontból nézve ez egy örökös változás – természetesen be lehet kategorizálni, hogy ‘alternatív rock’ vagy bármi – de ettől függetlenül folyamatos a változás, a kísérletezgetés és nem tudom azt mondani, hogy akkor megtaláltuk ezt a stílust, ez lesz és csak ebben alkotunk.

Nem hiszem azt, hogy jobban megtaláltuk volna a másodiknál, hanem egy másik utat találtunk meg.

Manuel: Az elsőnél még inkább a próbálgatáson és az összeszokáson volt a hangsúly, hogy működik-e egyáltalán ez az egész projekt. A második EP-nél hatalmas minőségbeli különbség van – akkor már tudtuk mit akarunk, tudatosabban építkeztünk, tudtuk mi a vonal. Gördülékenyebben ment minden, kevesebb összeveszés volt. Ismertük már egymást és tisztában voltunk vele, hogy mit akar a másik.

Martin: Szerintem nem volt olyan hatalmas nagy különbség, legalábbis így zeneileg. Mint zenekar, jobban összecsiszolódtunk a második EP-re.

Az ilyen interjúkban általában felteszik azt a klisé és általam gyűlölt kérdést, hogy hogyan zajlik a számírás folyamata – erre általában az a válasz, hogy valaki hoz egy ötletet vagy együtt összejammelnek valamit. Ti eltértek-e ettől a formulától, ha igen, miben?

Martin: Ennek a témának megvan az a szépsége, hogy csomó szám máshogy születik: volt olyan, amit én hoztam, volt olyan, amit Manuel hozott és azokra építettünk, de volt olyan is, ami teljesen koncepció alapú – például a ‘Martyrs’ című szám, ahol az ‘ambivalencia’ szóra húztuk fel az egészet. Nekem onnan jött az inspiráció, hogy zeneileg ezt hogyan is lehet megjeleníteni. Két különböző világot, ami mégis egyben van. Vagy ott van például az ‘Ex Nihilo‘. Manuel írt két gitártémát, amik nagyon jól szóltak szerintem együtt, viszont nem volt helyük, nem tudtuk, mit kezdjünk velük, ezért elkezdtük szétválasztani őket. Sehogy se működött és nem volt struktúrája a dalnak, ezért pár számírós session után leültem egyedül és eldöntöttem csinálok egy olyan verziót, ami szerintem működik. Megtartottam a két gitárt együtt úgy, ahogy Manuel eredetileg elképzelte: egy olyan refrén, ahol nem berobban a dal, hanem kiszáll és megmarad a két árva gitár egy szép melankólikus dallamot játszva. Viszont csináltam melléjük olyan részeket, amik eltértek a korábbi ötletektől, de szerencsére a végére összeállt a szám. Egyébként ez az én személyes kedvenc dalom.

Manuel: Minden témával, amit valaki hoz, azzal dolgozunk és eljön egyszer az a pillanat, hogy dönteni kell: ennek a témának van-e jövője vagy nincs. Minden téma jó, csak dolgozni kell vele. Ezen a vonalon próbálunk haladni, hogy mindent megnézünk, mindent kipróbálunk, vagy működik vagy nem – csak tanulni lehet belőle.

Nagy hangsúlyt fektettek a vizuális megjelenésre – legyen szó artworkről, vizuálról vagy videóklipről. Hogy esett a ‘Martyrs’-ra és az ‘Ex Nihilo’-ra a választás?

Manuel: A ‘Saola’-hoz nem akartunk, mert az volt a próbaszám, hogy végülis működik-e a zenekar vagy sem. Nem akartunk egyből egy klippel nyitni, hanem úgy voltunk vele, hogy kiadunk egy számot és meglátjuk, milyen visszajelzéseket kapunk. A ‘Martyrs’ volt a második szám, amit felvettünk – konkrétan fél évig. Valahogy sosem állt össze, az ének nem volt elég jó, folyamatosan változott, tényleg problémás volt, viszont az EP-hez mindenféleképpen szerettünk volna egy klipet és stílusilag ez a szám volt a legmegfelelőbb választás. Az ‘Ex Nihilo’ pedig hangulatából és szerkezetéből kifolyólag evidens választásnak bizonyult.

Martin: Leültünk Bencével (Almási Bence – director of photography), aki az előző videót is készítette, beszélgetni, mielőtt még bármi is eldöntetett volna, és mondta, hogy szeretne velünk csinálni egy klipet, konkrétan ő ment az elejébe a dolognak, felvázolta a koncepciót és mi mondtuk rá, hogy ezt az ‘Ex Nihilo’-hoz tudnánk elképzelni.

Trióként működtök – az esetleges plusz dolgok backing trackről mennek – kényelmesebb és megbízhatóbb-e ebben a formában, mint például egy kiegészítő tag, aki felel az elektronikáért, basszusért és az esetleges extrákért?

Márió: Korábban úgy éreztük, hogy elengedhetetlen része az élő shownak, hogy van velünk egy session zenész.

Színfalak mögött nagyon jól tudtunk hárman dolgozni és úgy voltunk vele, hogy ezt az összhangot nem szeretnénk megtörni azzal, hogy felveszünk még egy tagot, akivel lehet, nem lenne meg ez a harmónia, ezért úgy döntöttünk, hogy maradunk trió.

Szerintem kényelmesebb így, hogy én felelek a backing trackekért, sokkal stabilabbnak érzem, hogy ott a metronóm a fülemben, rá van vágva minden, össze van szinkronizálva a vizuállal – tehát a hibalehetőség minimális.

Manuel: A backing track az sosem fog hibázni, nincs nála pontosabb dolog – ha elcsúszik valami, azok mi vagyunk. Fontos számunkra, hogy a dalokat úgy tudjuk előadni, ahogy az albumon is rajta vannak, ugyanolyan minőségben. A jövőben lehet kicsit változtatunk a koncepción, változnak a zenekari szerepek: például esetemben redukálódik a gitárjáték, nagyobb hangsúlyt kap az ének, ami mellett tudnék az elektronikával is foglalkozni. Így jobban tudunk koncentrálni magára a showra, az interakcióra a zenekar és a közönség között.

Martin: A cél az, hogy hogyan tudnánk még nagyobb produkciót csinálni – próbálunk kivenni néhány elemet a backing trackek közül, amiket élőben is el tudunk játszani, ezzel organikusabb hangzást generálni.

Sok nagy előadó – külföldi és hazai egyaránt – hangoztatta az elmúlt években, hogy a nagylemez koncepciója kezd elavulttá válni és nagyobb a kereslet és a befogadási hajlam a single-k és a EP-kre. Ebben nagy szerepet játszhat az ‘attention span’ (koncentrációképesség időtartama) csökkenése. Mi a véleményetek ezzel kapcsolatban? Gondolom, mint minden zenekarnál, nálatok is tervben van A nagylemez. Lehet-e erre számítani a jövőben vagy más elképzeléseitek vannak?

Manuel: Mindenféleképpen a következő lépés a nagylemez lesz. Kiadtunk két EP-t, amiből már mindenki átlátja, miről is szól az egész zenekar. Természetesen lesznek single-ök, live session-ök, hogy betekintést nyerhessenek, milyen is lesz a készülő LP, de nem tervezünk kislemezt kiadni addig.

Márió: Én sajnos olyan ember vagyok, aki nem biztos, hogy az elejétől a végéig képes meghallgatni egy nagyalbumot. Ezért örülök és preferáltam, hogy kiadtunk két 4-4 számos kislemezt, mert ennyi számot bármikor szívesen végigpörgetek, mert szerintem ennyi idő is elég ahhoz, hogy átjöjjön a zenekari koncepció mindenkinek.

Mit gondoltok a hazai könnyűzene jelenlegi állapotáról? Mi az, amire jelenleg a legbefogadóbb a közönség és szerintetek miért? Mi az a szubkultúra és stílus, ami most populáris? Vannak, akik túl komolyan veszik magukat a szakmában, vannak, akik tudatosan ontják magukból a trash-t és erre építenek. Meg lehet-e találni az egyensúlyt, a középutat?

Manuel: Szerintem a legnagyobb probléma, hogy nincs koncertlehetőség középúton.

Fel tudsz lépni kis helyeken, kezdő helyszíneken, ahová eljön kb. 100 ember és jól érzitek magatokat. Viszont van egy középső pont, ahová el szeretnél hívni 300-400 főt, erre csak a nagyobb platformok alkalmasak és ezt csak úgy tudod megoldani, ha egy nagyobb zenekar elvisz magával. Szerintem mi egy kicsit olyan zenét játszunk, ami annyira nem populáris itthon és stílusilag nem is tudjuk és nem is szeretnénk bekategorizálni. Nagyon nehéz találni egy olyan zenekart, akikre azt tudnánk mondani, hogy műfajilag megvan a közös nevező és az ő rajongóikat is meg tudnánk fogni. Próbáljuk küldöldi produkciók elé benyomni magunkat, mert van számos előadó, akikkel el tudjuk képzelni a közös munkát.

Márió: Nagyon ment az utóbbi időben ez a pszichedelikus rock vonal – bár úgy érzem most kicsit leáldozóban van – kezdi felváltani a trash, mint „divat”. Ebből kifolyólag úgy gondolom, most nem annyira befogadóak az emberek arra az irányra, amit mi képviselünk és nincs olyan előadó, akinél átfedés lenne közönség szempontjából.

Martin: Szerintem nem lenne gond azzal, hogy két különböző stílusú zenekar fellép, mert mindenki többféle műfajú zenét meghallgat. Jó lenne, ha a zenekarok nyitnának afelé, hogy nem feltétlenül, olyan bandákkal lépnének fel, ami nagyon hasonlít az ő zenéjükre, de úgy érzem, ez kicsit félelemből adódó döntéshozatal, mert kicsi a piac, mindenki profitorientált, azt akarja, hogy sikeres legyen a koncert.

Az emberek nyitottabbak lennének, ha a zenekarok is merészebbek lennének itthon.

Említettétek korábban, hogy nyitnátok külföldre – milyen meggondolásból és hova? Mit gondoltok, miben más és miben tudna többet nyújtani a külföldi piac, mint a hazai?

Manuel: Nálunk főként a koncertlehetőségek száma volt mérvadó. Londonba szeretnénk költözni – már tervezzük és meg is tettük a szükséges lépéseket, hogy idén szeptemberben kiköltözhessünk. Budapest annak ellenére, hogy világváros, nem annyira nagy, limitálva van a fellépőhelyek száma. Úgy gondolom, jelen esetben Londonban, mivel a venue-k száma jelentősen nagyobb, mint itthon, ezért innentől kezdve csak a zenészeken múlik, hányszor szeretnének fellépni – de ehhez természetesen egy bizonyos minőséget el kell érni. Ha itthon sikeres és befutott vagy, az lehet, hogy nyugaton már édeskevés. Tisztában vagyunk azzal, hogy Angliában még jobb minőséget kell nyújtanunk. Próbálunk minél több időt és energiát belefektetni abba, hogy mint zenészek, sokkal jobbak legyünk, azért, hogy amikor eljutunk arra a pontra, hogy kint vagyunk, heti több koncertet is be tudjunk vállalni és ne foghassuk a koncertlehetőség hiányára. Mi rétegzenét játszunk, nem ez a divat, nem ez megy a rádióban.

A nagy számok törvénye alapján kint sokkal több ember jönne el: minél többen vannak, annál többet tudsz megfogni.

Márió: Magyarországon alapból egy nagy késés van a trendekben. Amikor kint már nagyban megy egy stílus, hozzánk csak jóval később ért be, így a különböző hazai előadókhoz is csúszva ér el az az inger, ami külföldön már régóta elterjedt. Elképzelhető, hogy 3 év múlva más műfajt fogunk játszani és teljesen megváltozunk a kinti ingerek hatására és nem azért, hogy közönségbarátabbak legyünk, hanem, azért, hogy ne horgonyozzunk le és köteleződjünk el egy dolog mellett.

Martin: Egy olyan környezetben, ahol azt látod, hogy az emberek több energiát ölnek bele és keményebben dolgoznak, az inspirálóan tud ránk is hatni és mi ezáltal fejlődünk és felnövünk a szükséges szinthez és felül tudjuk múlni talán önmagunkat.

Február 6-án léptek fel legközelebb a Dürer Kertben a Cataflamingo társaságában: készültök valami újdonsággal?

Manuel: Az biztos, hogy kevesebb számban fogok gitározni és jobban oda fogunk figyelni a színpadi produkcióra. Erre próbálunk koncentrálni a legutóbbi koncertünk óta, hogy még több mozgás legyen, még több interakció a közönséggel.

Márió: Rengeteget készülünk a koncertre és szeretnénk, hogy úgy sikerüljön, ahogy mi azt megálmodtuk. Szeretnénk tisztességesen lenyomni, hogy igazán üssön.

  • TEHÁT FEBRUÁR 6: RIEN DU SOL ÉS CATAFLAMINGO A DÜRER KERTBEN!