Pszichedelikus népdalfeldolgozás, utazós vizuállal – egy ütős, eldugott The Qualitons dalra bukkantunk
február 5, 2019

A magyar gitárzene utóbbi idejének, egyik legkidolgozottabb albumát adta ki tavaly a The Qualitons, melyről az ‘All We Can Do’ című szerzemény még a KEXP műsorán is bemutatásra került, a nap dalaként. Ha ez nem lett volna elég nagy teljesítmény, év végére még megjelentették ‘Green to Yellow’ című számukat, mely a zenei hangulatot tökéletesen alátámasztó szövegvideót kapott – a napokban pedig a zenei streaming szolgáltatók platformjaira is felkerült. 

A single születéséről Szőke Barnát, a banda gitárosát kérdeztem:

„A dal, egy népdal feldolgozás, amit annak idején a KEX zenekar is feldolgozott, ‘Zöld Sárga’ címmel. Igazából a KEX dal ihlette, hogy átírjuk. Az alap ötletet én hoztam, majd énekesünk G. Szabó Hunor a dalszövegíronkkal közösen, Nate Barattal írt rá angol szöveget. Végül a Supersize stúdióban rögzítettük Noam Levinberg izraeli producerrel. A vízuált is én csináltam, lopott VHS trash cuccból, amit főleg a szöveg ihletett. Vagyis a zöld és a sárga.”

Amikor nagylemez után új számmal rukkol ki egy zenekar, felmerül a kérdés, hogy ez vajon még egy, az előző sessionből megmaradt szerzemény, amely külön helyet érdemelt, vagy egy születő új anyag elő futára:

„Ez a szám teljesen független a nemrég megjelent nagylemezünktől. Nem volt részese.” válaszolta Barna, idei terveikről pedig igy nyilatkozott: „Szeretnénk még idén egy KEX feldolgozáslemezt csinálni, ez is rajta lesz elméletileg, magyar szöveggel. Ha minden jól megy, ősszel felvesszük az EP-t. Új, saját anyagon jelenleg nem dolgozunk.”

A népdalnak egyébként határozottan jól áll az új feldolgozás. A torzított basszus és a kevés effektet használó gitár kipontozott témája és az arra légiesen érkező vokál egy erős pszichedelikus hangulatot kölcsönöz a számnak, amit kiválóan ötvöztek népzenei és klasszikus beat dallamokkal a srácok.

A magyar verzióra készült angol szövegátirat is tökéletesen illeszkedik a zenei stílusok keveredéséhez. Végül a ritmusra vibráló, 60-as éveket idéző klipp teszi teljessé az utazást a közel 3 és fél perces videó alatt.

  • A Qualitonst legközelebb március 8-án lehet elkapni a szentendrei Barlangban, ahol egy egészestés, önálló koncerttel készülnek. Bízunk benne, hogy ott már ezt a számot is hallhatjuk élőben!