OIEE feldolgozása tovább tágítja azt a másik univerzumot, ahonnan az Ethnofil zenéje érkezik
augusztus 21, 2019

A tavalyi év általam leginkább széthallgatott hazai megjelenése egyértelműen az Ethnofil harmadik albuma a The Edge volt. A korongon található ‘Heavy Dust’-hoz most hétvégén érkezett OIEE, azaz Kocsics Bence (Saverne, Window) feldolgozása, mely a négynegyedes elektronika felé vitte az amúgy erősen eklektikus anyagot.A remix készültéről és produceri munkájáról Bence röviden mesélt nekünk:

Nagyon jó viszonyban vagyok a srácokkal, Weil Andrissal, Zahar Fannival sokat is zenéltünk már együtt.

Imádom őket, szerintem az egyik legjobb koncertzenekar és a legjobb export banda lehetne.

Bírtam a Heavy Dust II-t – részben a lakásunkban készült, amikor még Andrissal lakótarsak voltunk.

Elkértem a sávokat, és bár nem így terveztem először, végül az egyik épp csak a háttérben feltűnő szinti témát alakítottam át a remix fő elemének. Ezen kívül Viola énekét és a fúvósok egy kis részét használtam, minden más új adalék lett a dalhoz.

A munka végén Andrissal is összeültünk, nagyon tetszett neki és ő is ötletelt még hozzá egy sort, mielőtt véglegesítettük.

Mennyivel másabb így feldolgozni egy számot, mint ahogy a Window-val tetted?

Nagyon sok zenét írok, stílusban is eléggé csapongóan, nem mind férnek bele a Window/Saverne világába, így úgy döntöttem, belevágok egy a szóló produceri projektbe, ahol bármit csinálhatok. Az is nagyon mozgatott, hogy énekesnőkkel készítsek zenéket.

Hol tart most ez a projekt?

Már most összegyűlt egy lemeznyi dal, szóval próbálom utolérni magam és kipörgetni őket. Készült már három saját gyártású klip is, amik már az utómunka-fázisban vannak. Az énekesek, akik szerepelni fognak a lemezen eddig: AMAARAE (Ghána), M3nsa (Ghána/Nagy-Britannia), Kiss Flóra és Pátkai Rozina. Stílusban elég csapongó azért, de ezzel annyira nem foglalkozom.

Nálam is az elektronika a közös kapocs, de sok organikus elem, house és pop is keveredik hozzá. Olyan mint egy cirkusz.

  • Aki bővebben kíváncsi erre az elektronikus cirkuszra, csekkolja az eddig megjelent dalokat OIEE spotify oldalán, ahova a következő hónapok megjelenései is érkezni fognak még, vagy hallgassa meg Bencét ma a Pontoonon. Ha pedig a dal eredetijét csekkolná élőben, arra legközelebb itt lesz lehetőség.

Egyébként a ‘Heavy Dust I’ annak idején nálunk debütált, a második része pedig egy oviban, de a KERET-en volt a srácok lemez-, és decemberi klippremierje is.