Kikeltető PÉNZ
Az új Nunki Bay Starship-klip magányos űrhajósát és az alkotók lelkivilágát is megvizsgáltuk

Az új Nunki Bay Starship-klip magányos űrhajósát és az alkotók lelkivilágát is megvizsgáltuk

A Nunki Bay Starship erősen kezdte az évet: nagylemezük jelent meg és egy klipet is készítettek, ráadásul egészen bámulatosat. A sokféle művészeti technikát használó videó igyekszik feltárni a mélyen lapuló érzelmeket, mélyen a tudatalattiba hatol. A kisfilm készüléséről és a személyes tudatalatti vizsgálatáról beszélgettünk a zenekar frontemberével Tóth Dórival, és a klip készítőjével, Bolla Kolival.

A klip alapján azt éreztem, hogy nagyon jól rezonáltok együtt. Hogy találtatok egymásra?

Tóth Dóri (Kolinak): Már egy jó ideje ismertük egymást, amikor megfogalmazódott a közös projekt gondolata. Aszzem a tavaly augusztusi A38-as koncert után kezdted mondani, hogy csináljunk egy klipet, és nem olyan sokára rá találkoztunk, egy pár hétre… Leültünk, hogy van-e valami ötlet. Az, hogy az ‘MRI’ lett, azt már nem is tudom hogy alakult…

Bolla Koli: Az volt, hogy a ‘Fallin Freehez’ már készült, az ‘Icarushoz’ valami vizuált akartatok, és az ‘All The Beauty’-val is volt valami terv. Szóval kizárásos alapon jött az ‘MRI’, de nem volt ez kompromisszum, mindegyiket adtam volna. Elég sok lehetőséget láttam benne, csak akkor még nem tudatosult bennem, hogy hatperces lesz a szám. Az mondjuk szopó.

TD: Hát az ‘All the Beauty’ se lett volna rövidebb…

BK: Nem tudom, azt nem hallgattam meg négyezer-hatszázszor.

Én úgy emlékszem, hogy eredetileg az volt a terv, hogy a Dóri MRI felvételeiből lenne egy animációs téma. Végül a klipből ez teljesen ki is maradt és vegyes technikával készült. Közös volt ez a koncepció?

BK: Az MRI felvételes dolgokból készültek tervek és 3D modellek is, de egy ponton kihullott a koncepcióból ez a része. Első körben ennél sokkal összetettebb és sokkal több epizódos lett volna, de ez is elég soknak bizonyult, még hat percre is.

TD: Viszont mostmár van belőle vizuál a koncertekhez.

BK: A dalszövegnek az értelmezési lehetőségeivel együtt tetszett ez meg nekem nagyon. Az űrhajós egyedülléte egy űrbázison már nagyon régi filmtervem. Jól ismert sci-fi toposz ez, rengeteg inspirációt gyűjtöttem hozzá, a világűr pedig mindig is nagyon érdekelt. Amikor a Kutyák szigetét láttam, akkor határoztam el, hogy csinálok egy stop motion filmet, a sci-fi ötlethez pedig különösen költséghatékony formának bizonyultak az animációs megoldások.

Az alaphelyzetét tehát ismertem a sztorinak, de nem nagyon tudtam elvarrni sehova, aztán a fiókban volt sokáig. Amikor elkezdtünk beszélni az MRI-ről, akkor bevillant, hogy elég erős lenne, ha a kettőt párosítanánk. Elég szerencsésen alakult, hogy ezek így összepasszoltak, illetve, hogy az én elképzelésem alapból is illett a zenekar profiljába. A dalszöveg nagyon sokat segített a koncepció kialakításában. Sok kulcsszót találtam benne, amiket szó szerint fordítottam vizualitásra. Főleg a mirror és cave voltak meghatározók; szimmetria és asszimetria, egy végeláthatlatlan labirintusrendszer, de valahol mégis látszik valami fény…

Nagyon sok féle technikát használsz a klipben. Mesélj ezekről egy kicsit!

BK: Azok a részek, amikben a szereplő megjelenik, mind épített díszletek, és az ő méretéhez arányulnak. Vannak díszletek, amikben nem kell szerepeljen, azok jóval kisebbek, az optikák méretéhez készültek. Ilyenek a folyosók és az űrállomás kívülről. Az első két és fél perc nagyon realisztikus, elsősorban fotótechnikával készült, fotókból és videókból áll. Azokat az anyagokat kerestem az építéshez, amik olcsók és gyorsan lehet velük dolgozni.

Nem volt cél, hogy elrejtsük, hogy miből készült a díszlet. Az elején látszik, hogy hungarocellből van a folyosó széle, és az is jól kivehető, hogy a hologrampanel valójában egy processzor. Ez valahol egy geg, ugyanakkor a világítástól, és a nem praktikus effektektől elég látványos tud lenni a kép. Főleg a hologramos résznél ér össze nagyon szépen a digitális és az analóg technika.

Talán azt szeretem a legjobban. A háttérben a külvilág egy lelyukasztott kék háttér, ahova bekerültek a csillagok amiket külön rajzolgattam. A hologramok, kannából a víz és a pingpong labda after effectses animációk. A klip közepétől van egy fázisrajzos, elnagyolt vonalanimáció, azt photoshopban rajzoltam kockánként, utána pedig a féregjárat, ami újra 3D render. Aztán van egy absztraktabb szekvencia, amikor kiesik a féreglyukból, azt Reszeli-Soós Áron rajzolta.

Ekkora munkában, gondolom, elkélt a segítség.

BK: Abszolút szólóprojektnek szántam, de be kellett lássam, hogy sokszorosan alábecsültem a szükséges időt és energiát. Szeptemben elején találtuk ki, hogy ez lesz, és április 8-án jelent meg. Benne van egy bő fél év munkája, de maga a látványos része novemberben kezdődött, akkor költöztünk a műterembe.

Muszáj volt bevonni másokat is, a bábot biztos, hogy nem tudtam volna megcsinálni. Hakkel Bori kiröhögte a bábépítési próbálkozásaimat, a munkának azt a részét ő nagyon kedvesen elvállalta. Elkezdtünk kísérletezni, hogy milyen anyagból kéne megcsinálni. Mire kész lett, én nagyon beleszerettem, szóval azt a forgatás után be is húztam, mágneses a talpa, rátapasztottam az íróasztali lámpámra. Kreatív producer volt Füzes Dani, ami leginkább annyit jelent, hogy amikor nagyon mélyponton voltam, akkor elég sokat támogatott, egyrészt lelkileg, másrészt kreatív döntésekben.

Miről szól számodra a dal?

BK: Az első kulcsszó az önvizsgálat. Bent vagy egy gépben, és közben kezdeni kell magaddal valamit. Az egész műterem azért volt jó, mert pont olyan hely, mint ami a klip koncepciójában is szerepel. Egy nagyon lehetetlen helyen van (rákosligeti Maros mozi) és még azon belül is egy nagyon lehetetlen helyen, egy sötét, poros, hideg pincében. Valamiért nagyon megtetszett, azt éreztem, hogy egy ilyen kliphez, egy ilyen munkafolyamathoz inspiráló környezet.

Felfedeztem a párhuzamot a főszereplő és köztem, illetve az ő helyzete és az én helyzetem között. Én is éppen nagy önvizsgálatban voltam, amikor ez az egész elkezdődött, full terápiás céllal álltam neki a munkának.

TD: Nekem is abszolút erről szól.

Egyedül vagy, szembe kell nézned saját magaddal.

És mi lett a vége? Mit tanultál saját magadról önvizsgálat során?

BK: Azon dolgoztam az utóbbi néhány hónapban, hogy hasznosnak éljem meg az egyedül töltött időt. Hogy ne érezzem azt egy magányos estén, hogy muszáj elmenni valahova, valakivel találkozni kéne, valaminek történnie kéne. Hogy teljesen hasznos az az idő is, amit az ember magával tölt és magára szán. A klipkészítés magamnak egy alibi volt arra, hogy magammal lehessek és terápiás céllal alkothassak. Az alkotásra eléggé rá vagyok függve egyébként, ha nem hozok létre valamit, akkor lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem csinálok semmi hasznosat. De ez a klip pont egy ilyen laza szövésű dolognak indult, hogy minden más előtt-között rá lehet szánni az időt.

Hasznos magány. Ezt próbáltam felfedezni.

Ez a hasznos magány kivetíthető a klip főhősére is?

BK: A főszereplő belső világa és belső tripje elég sokféleképpen értelmezhető. Ha úgy nézem, hogy beleőrül a magányába az pont, hogy inkább egy rossz példa. Persze ő egy nagyon szélsőséges helyzetben van; kint rekedt az űrben, és ezzel a helyzettel nem igazán tud mit kezdeni.

TD: Nem igaz, hogy nem jelenik meg a pozitívum benne. Ez az önmagának felismerése. Az, hogy ő egyszer csak belátta, hogy bele van ragadva a pizza-pong-növény-alvás tengelybe, és ez nem frankó, és fel tudta ismerni az egész helyzetet a mindennapjaiban, ez már egy pozitív kimenetele az önvizsgálatnak.

BK: Igen, végülis a végén a saját módján megtalálja a megoldást. Amikor átküldtem, és mondtad, hogy ez kibaszott szomorú, akkor írtam, hogy igen, de a vége amúgy egy relatív happy end, mert rátalál valakire akivel pingpongozhat. Közben meg azért ott van a nyomasztó tény, hogy az egy illúzió, az egy képzet, egy álvalóság.

TD: Ő is feloldódik az illúzióban a végére, de legalább nem érzi magát egyedül. Jobb, mintha beleragadt volna abba az egészbe, és igaz, hogy ez valahol egy megőrülés, de közben úgy is fel lehet fogni, hogy ez egy önvizsgálatnak a pozitív kimenetele.

Amikor nem mersz vagy tudsz egyedül lenni, mert nem tudod, hogy hogyan kell, és megtalálod erre a felismerést, a saját magadra való ráeszmélést, akkor onnantól kezdve az egyedül töltött idő se magányosan, hanem egyedül telik.

Ez mindenképpen pozitívabb, mintha ott szomorkodna még mindig és egyedül érezné magát.

Nekem elég spirituális ez az egész klip. Kicsit már buddhista az a rész, amikor elindul lefelé a lifttel és mintha arra jönne rá, hogy “a növény is én vagyok, a pizza is én vagyok, az üveg is én vagyok és valójában minden én vagyok”, és azt érzi, hogy eggyé válik az egész univerzummal. Rájön a saját anyagi létezésének az alapjaira.

BK: Igen, mindenképpen van pár spirituális és metafizikai vonatkozása is. Beszűkül körülötte a környezete, pár tárgyra korlátozódik az élete, miközben a rendelkezésre álló tér végtelen körülötte. És bámul ki az ablakon.

Valahol a felnőtté válásról is szól ez, hogy megtanuljunk magunkban elmélyedni és nem mindig máshonnan szedni az ingereket.

(Dórihoz): Egyébként te a dalszövegben is érzed-e ezt a relatív happy endet?

TD: Abszolút. Inkább happy end a szöveg, mint sem.

A végén van az egész magadra ismerés, amikor keresed a külső segítséget, és végül rájössz, hogy a legfontosabb az, hogy saját magadba tudjál kapaszkodni.

És ez sokaknak nagyon nehéz, nekem is, mert én gyakorlatilag nem tudok egyedül lenni egyáltalán, nem érzem magam jól fizikailag, ha nincs ott valaki. Kb. most jött el az a pont, hogy elkezdjem erre rávenni magam az életemben, hogy ez szükséges, kell az egyedüllét.

 

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.