Kikeltető PÉNZ
A kísérletező elektronika egyik nagykövete visszatért Budapestre: ilyen volt Max Cooper

A kísérletező elektronika egyik nagykövete visszatért Budapestre: ilyen volt Max Cooper

Szombat este ismét Magyarországra látogatott az elektronikus zene talán legkövetkezetesebb kísérletezője, Max Cooper.

Tartalmasan indul az idei klubszezon Budapesten. Az Electronic Beatsen hazánkban először lépegethettük végig többek közt Âme és Dixon legendás párosát, másnap a Berghain rezidens Ben Klock mutatta meg, hogy mit is jelent a német precizitás a technóban, de volt egy kétes rendezésű Boris Brejcha és egy papírformát hozó Joris Voorn is, októberben pedig olyan nevek érkeznek hozzánk, mint SNTS, Ian Pooley, Rødhåd vagy Victor Ruiz. Ebbe a be nem fejezett sorba lépett be Max Cooper, aki az új, One Hundred Billion Sparks című albumát jött el hozzánk bemutatni, a We Are Cre8tion szervezésében.

Max Cooper az egyik legtudatosabb és legprecízebb kortárs elektronikus zenei producer, ugyanakkor nem lenne egyszerű dolgunk, ha műfajilag kéne őt besorolnunk. Nem csak az olyan irányzatokból táplálkozik, mint a techno, a drum and bass vagy az ambient, de sokat merít a post-rockból, a klasszikus komolyzenéből és a kortárs minimalizmusból is; egyik legmeghatározóbb audiovizuális élményének a Koyaanisqatsit tartja, ami egy két további folytatást is megélt kísérleti dokumentumfilm, Godfrey Reggio rendezésében, Philip Glass minimalista zenéjével.

Max Cooper műveltsége nem csak a lemezgyűjteményén mutatkozik meg. Bioinformatikából doktorált, de zenetanár édesanyjának köszönhetően egész kiskora óta alapos fejtágítást kapott a kultúra legtöbb területéről; sokat olvasott, hangszereken is próbálkozott és a művészettörténetben is jártas.

A szombat esti, budapesti fellépéséből is látszott, hogy a zene mellett a vizuális elemek teljesen tudatos alkalmazására is törekszik, rengeteg aktuális projektje van, amikbe mérnököket, tudósokat, képző- és iparművészeket is bevon. Ez a leírás akár úgy is hangozhatna, mintha egy görögtűzben fürdő, hatalmas kiállásokkal operáló showmanről beszélnénk, pedig Max Cooper elképesztően szerényen és elegánsan kerüli el a hatásvadászat bármely lépcsőfokát.

A szettjei szép lassan építkeznek, finoman lüktetnek, a mélyről jövő érzéseinkre rezonálnak, tehát néha türelmet is igényelnek, nem az a fajta előadó, akinek a zenéjébe bárki bármikor bele tudna csöppenni. És ez sajnos meg is látszott szombaton.

Ha valaki meghallgatta azt a néhány számot, amit Max Cooper már korábban megosztott az albumáról, nem lehetett meglepetés, hogy a szett egy ambientes résszel indított, valahogy így:

Nem esnék bele abba a visszatérő és fárasztó hibába, hogy elkezdjem szapulni a közönséget. Hiába a DJ pultnak támaszkodó, imbolygó, részeg emberek, akik a telefonjukat nyomkodva ordibálják végig a felvezetést, hiába a „toljá má valami zenét bazmeg” beordibálás, hiába a tiszteletlenség, a jelenlévők zöme nem illett bele ebbe a sémába, a kellemetlen dolgok pedig mindig előtérbe tolakodnak a tudatunkban. A közönség döntő többsége értő volt, látszott, hogy ismerik és szeretik az előadót. Cooper egyébként meglepően jól kezelte az udvariatlanabb hallgatókat, még a telefonjukon üzeneteket mutogatóknak is mosolyogva reagált; mikor egy srác konkrétan a pultra dobta az iPhone-ját, még vissza is jelzett neki, hogy a landolás következtében a készülék kilépett a jegyzettömbből. Az, ahogy a brit DJ a helyzetet kezelte, szinte semlegesítette is azt – az a nyitottság, amit Max Cooper áraszt, az egész helyet kellemes atmoszférával töltötte meg.

A bulit egyébként Chriss Ronson indította egy lendületes, ugyanakkor mégsem tolakodó szettel, tökéletesen alapozva meg Max Coopernek, akinek az új albuma precízen illeszkedik a korábbiak sorába.

Sokoldalú és mégsem csapongó előadást hallhattunk tőle, a már említett ambientes alapokkal és későbbi tört ütemekkel, hogy aztán pulzáló technóban bontakozhasson ki.

A szett végi hangulatot Yvel és Tristan párosa vitte tovább, hogy aztán Metha nyersebb ritmusokkal zárhassa az estét, ami kifejezetten jóleső volt a korábbi finomabb hangzásvilág után.

A szervezésre tehát nem lehetett panaszunk. A szettek egymásra építkeztek, a TEREM kivételes, VOID hangrendszere mindezt gyönyörűen szólaltatta meg, és maga a klub is egy ízléses hely, tudatos kialakítással, udvarias személyzettel és biztonsági emberekkel. Bízzunk benne, hogy Max Cooper következő albumát is hasonló körülmények közt hallgathatjuk majd végig először.

Szerző: Bódi Péter
Fotók: TEREM Budapest, 2017. november

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.