Egysnittes koncertfelvételen hozza el nekünk új dalát a MADRAPUR
május 13, 2019

Áprilisban az Akvárium nagyhalljában koncertezett a MADRAPUR – és ha már így alakult, két számot rögzítettek is ott. Így a tavaly megjelent ‘Újra szeretek’ és az egyik legfrissebb, ‘Nem tudom ki vagyok’ című dalt hallhatjuk és nézhetjük most (újra) élőben.

A MADRAPUR első, Jóra Nap Süt/Rosszra Hold című nagylemezét kisebb porciókra osztva jelentette meg – a Rosszra Hold EP-t ráadásul nekünk hozták el először a srácok, 2017 őszén. Szerencsére ezen a tizenhárom tracken túl maradt még a zenekarban néhány elmesélésre váró történet, így tavaly megszületett az öt további számot tartalmazó A MADRAPUR leszarja című kislemez.

A fáradhatatlan dalszerzés zálogaként a srácok idén nyáron rakják össze, és ősszel adják ki a második nagylemezt, amin többek között a ‘Nem tudom ki vagyok’ stúdióváltozata is csücsül majd. Addig viszont be kell érnünk ezzel a két vadiúj, egysnittes koncertfelvétellel – melyek Komróczki Dia (videó) és Miskolczi Marci (hang) segítségével készültek el.

A zenekar számára az idei tavaszi klubszezon igen feszített tempóban telt, ugyanis az Esti Kornél, a Supernem és a 30Y az egész országon keresztül-kasul magával cipelte a srácokat.

  • Ezt a kimerítő, tizenkét állomásos turnét zárja a MADRAPUR május 16-án a twentees-zel az Instantban – így még éppen feltankolhatunk belőlük őszig, amikor már az új lemezzel együtt térnek vissza kedvenc klubjainkba.