Az elmúlt egy évben érezhetően megindultak alulról jövő folymatok a hazai zenész körökből az igényes zenei kultúra kiépítéséért. Ilyen örömteli dolog egy új kiskiadó alakulása is, pláne, ha egy olyan tisztán konceptualizált, jól átgondolt és profin kivitelezett projektről van szó, mint amilyen a három énekes-dalszerzőt magába foglaló frissen indult Lone Waltz Records is.

“A kezdetektől fogva éreztem, mint szóló zenész, hogy kéne csinálni valamilyen új struktúrát, meg ez mindannyiunkban benne volt egy ideje. Próbáltunk együttműködéseket keresni, a Danival már csináltunk egy videót is együtt, és december, január környékén merült fel, hogy ez legyen.” – mondta Upor András, amikor a Müsziben találkoztam vele, és két másik fiatal dalszerző-előadóval, Micsoda Dániellel, azaz Zanzingerrel és Lukács Á. D.-vel, azaz Duke Bluebearddel.

Ők hárman indították útnak nemrég a labelüket, amelynek ötlete Dániel és András között már korábban is felmerült, a végső lendületet azonban Lukács adta meg, András és Zanzinger egyik közös koncertje után. “Egyszer csak megjelent a Kuplungban, és azt mondta, ‘srácok, arra gondoltam, hogy legyen egy ilyen lemezkiadó, és veletek’ és én egyből azt mondtam, hogy persze, csináljuk.”

Csoportterápia szerű tervezési szakasz, és fél év munka következett. Ki kellett találni, hogy egyáltalán tudnak-e dolgozni egymással, majd miután ez megvolt, le kellett fektetni néhány alapvető dolgot. “Nem az volt a cél, hogy legyen egy kiadónk, és utána végtelen pénz vagy siker legyen belőle, hanem hogy egy olyan struktúrát építsünk fel magunk mögé, ami segít minket, meg ami biztonságot ad, amivel nem úgy kezelnek minket, mint srácokat, akik gitároznak a tábortűz mellett a haveroknak.” – mondta Lukács.

“Az, hogy egy ember van a színpadon, az nem egy műfaji behatárolás, abból nem következik, hogy mennyi energia meg hang jön ki a produkcióból.”

– teszi hozzá András. “Vannak ezek a prekocepciók, hogy csak a sarokban prüntyögünk valami háttérzenét, de azért szoktam azt mondani, hogy ez inkább egy egyszemélyes zenekar, mert ezt érdemes hallgatni is.” Lukács folytatja. “Zenekarral könnyű olyan zenét csinálni, amire el lehet lötyögni, rámegy egy kis dobocska, meg nem tudom, ami tök jó, de egészen máshogy kell itt figyelni meg jelen lenni.”

Hármuk közös pontja tehát a formáció, de hárman három féle műfajban alkotnak. Upor András inkább blues-osabb, Duke Bluebeard pedig líraibb, folkosabb zenét játszik. Zanzingert ismerhetitek a legtöbben, ő tavaly bekerült az Index dalversenyébe is. “Azzal, hogy ennek megteremtődik egy kontextusa, hogy van egy kiadó, aminek ilyen produkciók a tagjai, azáltal ez sokkal könnyebben elfogadhatóbb és könnyebben kommunikálhatóvá válik.” – magyarázta András.

Talán a laikus számára lehet némi negatív fennhangja a kiadóságnak, hiszen a magyarban nincs igazán külön szó a majorökre, azaz nagykiadóra, és a kis, független labelekre, mint amilyen a Lone Waltz Records is. Dani szerint mivel az elmúlt pár évtizedben még nem igazán volt jellemző, hogy kisebb kiadók jöjjenek létre, részben például infrastruktúrális okokból, ezért nem is igazán alakulhatott ki jelző a két külön dologra. “Viszont az elmúlt fél évben ez tök sokat haladt. Rengeteg kis apró dolog van a managerek szintjén, az ilyen kis mikrokiadók szintjén, ami viszont nagyon ígéretes. Asszem nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek most jött egy ilyen elhatározás. Valami történik itthon, eljut az emberekhez, hogy lehet ezt így is cisnálni.” – tette hozzá Lukács.

És hogyan kell elindítani egy kiadót?

“Amikor ez az ötlet felvetődött, én a kollektíva elnevezéssel álltam elő, mert arra hasonlított leginkább a fejemben. Az elején definíciós válság volt, mert hiába akartuk kiadónak hívni, az ugye nem volt, el kellett jutni arra a pontra, hogy legyen valamilyen produktum, amit képvisel egy ilyen kiadó. Ez leginkább azért van, mert nehéz egy managert mögé állítani, ezek még nagyon friss dolgok magyarországon, és nincs rá kész recept.” – mondta Lukács, majd Dániel folytatta. “A kollektíva és a kiadó közötti határvonal nagyon vékony, és igazából azzal dől el, hogy hol húzzuk meg a határokat, abban, hogy mennyire szólunk bele egymás zenéjébe. Mi úgy döntöttünk, hogy inkább csak instruáljuk, hogy az előadó dalai a lehető legjobban szólaljanak meg, de tevőlegesen nem változtatunk egymás zenei profilján. Ezért lényegre törőbb azt mondani, hogy egy kiadó vagyunk, mint egy kollektíva, mert itt nincs ilyen jellegű kölcsönhatás.”

“Az volt a koncepció, hogy egy olyan egységes arculata legyen mindhármunknak, ami megmutatja a külön produkcióknak az egyedi ízét, de van egy ilyen uniformizálhatóság, tehát ha mondjuk van egy label night, akkor tudunk csinálni mindhárom koncertnek plakátot, amiket aztán ha egymás mellé rakunk, akkor világos, hogy ez egy kalapba tartozik, viszont mindenkiről elég leíró jellegű.” – mondja Dani, aki fotós, videósként felel részben a kiadó vizuális megjelenéséért is. “Meg kell küzdenünk egy csomó olyan dolggal, amit eddig egyedül csináltunk, és nehezen ment. Meg kell teremtenünk, hogy mindhármunk szóló produkciója működjön egy ilyen intézményesített környezetben. Egymásnak kénytelenek voltunk megfogalmazni dolgokat arról, hogy miért csináljuk és miért úgy csináljuk az egyes dolgokat, és ez nagy löketet adott az önálló munkában is.” – tette hozzá András.

“Itthon azért van egy plafonja, hogy mi az, amit szóló előadóként meg lehet valósítani a színpadon. Cseh Tamás óta nem láttunk olyat, hogy Budapesten száznál több ember legyen egy-egy gitáros előadó koncertjén. Ez mondjuk egzisztenciálisan is aggályos hosszabb távon, meg nyilván az ember ebben a helyzetben azt érzi, hogy van még tovább. Amíg mondjuk Angliában példul George Ezra egyedül tud lenni marha népszerű, és kiáll egymaga a színpadra sok ember előtt egy fesztiválon, addíg ennek még nincs meg itthon a kultúrája.” – mondta Dani.

“Nekem volt olyan fázisom, hogy nem is tudtam még épkézláb felvételeket csinálni, és telefonos demókat küldtem kisebb külföldi kiadóknak, mert nem láttam semmi realitást arra, hogy itthon ezzel bármit csináljak, vagy hogy bármennyire is érvényesüljek. És most ahogy hárman elkezdtünk dolgozni, ahogy több szál összeért, hirtelen minden kicsit könnyebb lett. És erre most valahogy rájöttek az emberek, itt van a Launching Gagarin, itt van a Normafa Records, egy csomó ilyen dolog, akik meg szeretnének mutatni dolgokat, például a Ten Years Before. Tényleg mintha mindenki azon dolgozna, hogy legyen valami zenei élet itthon. Az elmúlt egy évben már érezni lehetett, hogy valami mocorgás van, de ha két évvel ezelőtt találkozunk, és akkor gondolkozunk ilyeneken, akkor szerintem mindenki első körben arra gondol, hogy költözzünk ki külföldre.” – teszi hozzá Lukács. ”Most tudunk adni ennek itthon őszintén egy esélyt, és még hiszünk is benne.”

Május végén mindhárom előadó kiadott egy-egy két számos kislemezt, melyeket megtaláltok a Lone Waltz Records Bandcamp oldalán. Az első pécsi esemény után pedig június 24-én a srácok label nightot tartanak a Toldiban, figyeljétek a srácok Facebook oldalát, hogy ne maradjatok le semmiről!

Fotók: Komróczki Dia