Kikeltető PÉNZ
“Más nem szívesen vonatozna órákat, miután lenyomott egy koncertet”

“Más nem szívesen vonatozna órákat, miután lenyomott egy koncertet”

 

Szeptember 20-án jelenik meg a Lemurian Folk Songs új, Ima  című nagylemeze, ennek okán kérdeztem a zenekar tagjait, Ambrus Bence gitárost, Benus Krisztina énekest, Nemesházi Attila basszusgitárost és Baumgartner István dobost európai turnéjukról, az új albumról és terveikről. A zenekarról egyébként itt írtunk régebben.

Tavasszal mini európai turnén jártatok, meséljetek erről! Hogy
fogadott titeket a nemzetközi közönség?

István: Meglepően jól. Már tavalyelőtt is jók voltak a visszajelzések, de most lehetett érzékelni, hogy miattunk jöttek, nem csak arra tévedtek. Stuttgartban az egyik állomáson két, állítólag híresebb helyi banda előtt játszottunk (akik egyébként tök jók voltak), de ránk sokkal többen voltak kíváncsiak, pedig mi játszottunk először.

Bence: Ez a Keller Klubban volt, ahol interjúztak velünk azok a nagyon kész tagok… Pontosabban inkább csak próbáltak. Százan legalább eljöttek. Ugyanott játszott a rá következő héten a Colour Haze, nagy példaképünk.

Krisztina: Őket, úgy fest, sikerült leszerveznünk Budapestre, csak hogy reklámozzak kicsit.

Bence: Grazba a Deley-jel mentünk, ott telt ház előtt játszottunk a Music House-ban. Tíz euró volt a beugró a koncertünkre. Még sosem fizettek értünk ennyit.

Attila: Nekem Freiburg tetszett a legjobban. Amit ott összehordtak nekünk a Flokiék… A kiadónk barátai, a Sound of Smoke zenekar szervezte a koncertet.

Titkos buli volt, nem volt megadva helyszín, a basszeros mindenkit egyesével felhívott, aki jelentkezett az eseményre, így adtak el hetvenvalahány jegyet.

Egy hostel közösségi terében játszottunk, állítólag még sosem volt ott ilyen rendezvény.

Bence: Na, nem egy kis belvárosi lukra kell gondolni, ez egy majd háromszáz négyzetméteres csarnok, telerakva növényekkel. Nagyon hangulatos volt. A színpad egy dobogón volt, ami eredetileg játszósarok. Nem is szabadott cipőben felmenni. Az elején azt hittem, hogy egy csendes estének nézünk elébe, de végül hajnalig jammeltünk a másik bandával.

Krisztina: Isabellék nagyon jók voltak! Esküszöm, a Sound of Smoke talán a legjobb feltörekvő banda, akiket mostanában láttam.

Bence: Az egy dolog, de milyen jófejek! A pult alól árulták a piát egész este, majd a teljes bevételt besöpörték egy zacskóba és a kezünkbe nyomták. Mi is igyekszünk úgy csinálni a dolgokat, hogy mindig a turnézó bandának menjen a pénz, ha valaki erre jár, de ilyet még nem láttunk.

Legemlékezetesebb pillanat?

Attila: Huh, volt sok. Valakinek nem jut eszébe valami szalonképes?

Krisztina: Nehéz egy valamit kiemelni. Nagyon sok kedves emberrel találkoztunk.

István: A stuttgarti foglaltház, egyértelmű. Olyan szürreális helyet, szürreális embereket én szerintem még nem láttam sehol. Ez egy zenész kommuna volt, de szerintem még a newtoni fizika sem hatott rájuk. Nehéz elmondani…

Bence: Elfelejtitek, hogy a Spacelords elvállalta, hogy az előzenekarunk lesz. Az egy elég nagy név a műfajban. Lett volna egy buli Reutlingenben és nem volt support, gondoltuk, megkérdezzük, ők meg azonnal rábólintottak, mondván, hogy úgyis helyiek. Nem akartuk elhinni. Sajnos ez a buli maradt el végül, mert a helyet bezáratták.

Milyen tapasztalatokkal zártátok a turnét?

Bence: Elég jókkal. Bár most nem mi csináltuk, de ha jól értem, a szervezés nehézkesebb volt, mint egy évvel korábban. Több helyen az utolsó pillanatban mondták le a bulit. Ahol azonban megfordultunk, oda érdemes is volt elmennünk. Ráadásul ettünk, ittunk, szórakoztunk és így is nullszaldós lett a történet.

Krisztina: Pár sör-tartozásunk azért még van, ne feledd!

Attila: Hozzá tartozik a történethez, hogy úgy jöttünk ki nullára, hogy elég lazán vettük a dolgokat.

Más nem biztos, hogy szívesen aludna egy squatban vagy vonatozna órákat, miután lenyomott egy koncertet. Nekünk ezek nem jelentenek gondot, a lényeg, hogy játszhassunk.

Lesz folytatás?

Bence: Már szerveződik a jövő tavaszi turné, a Third Planettel közösen. Ők egy nagyon kis technikás prog-rock banda. A tervek szerint ezúttal több állomással, mint legutóbb.

A kiadónk, új nevén Para Hobo Records (ex- Baby Gorilla Records) egészen sok külföldi bandát fogadott az elmúlt egy évben nonprofit módon, hogy kapcsolatokat építsen az európai színtéren.

Ezekben mi is besegítettünk és sok gyümölcsözőnek ígérkező kapcsolatunk származik belőle.

Krisztina: Freiburgba mindenféleképpen vissza szeretnénk menni, akkor is, ha kitérő.

István: Az ősszel meg megyünk egy karikát az országban.

Az új nagylemezt beharangozó ‘Füst’ című dalotok az eddigi legpörgősebb. Előrevetít ez változást, vagy csak a szabályt erősítő kivétel?

Bence: Nem.

Attila: Nem.

Krisztina: Nem.

István: Véletlen volt.

Jobb körülmények  között dolgozhattatok az új anyagon. Milyen új
távlatokat nyitott ez meg?

Attila: Jobban meg voltunk ijedve a stúdióban.

István: Rájöttünk, hogy mi nem tudjuk, hogyan kell ezt csinálni.

Krisztina: Nem is megyünk többet! Visszamegyünk az erdőbe játszani, azt’ jön, aki akar.

István: Esetleg élőben vehetnénk fel a dalokat.

Bence: Vagy a Holdon… Egyébként már készülőben az új lemez.

Miből merítettetek az új anyag írása közben?

Bence: A fél album a francia szüret terméke, a másik fele az óbudai jam sessionökből áll össze.

Krisztina: Minden évben kimegyünk kétszer egy hónapra szüretelni. Fizikai munka, napsütés, hegyek, remek bor. Ilyenkor rengeteg a szabadidőnk, nem úgy, mint a mókuskerékben, idehaza, így termékenyebbek lehetünk.

Mi volt a koncepció a dalok írása közben?

Bence: A legtöbb szám a véletlen műve. A ‘Pillanat’-ot úgy írtam, hogy egyik reggel La Palmán a fejembe vettem, hogy írok egy magyar dalt. A szöveget kicsit népiesre próbáltam venni. Ez az első magyar nyelvű számunk. Egy bús és vidám csavargó nóta. A népzenei hangulata nem volt szándékolt eredetileg, ez ilyen freudi dolog.

Hol hallhat/ láthat titeket a közönség legközelebb?

Krisztina: Szeptember 20-án mutatjuk be a lemezt a Robotban. Ez lesz az első vinylünk, nagyon izgatott vagyok. Még azt sem tudom, hogy fog kinézni, de állítólag szép színes. Még Kránitz Robi barátunk lőtt rólunk pár analóg képet, ezzel az indokkal. Bence nem szeret fotózkodni.

Bence: Egyébként a francia barátainkal játszunk, a Hold Stationnel, ők is új albummal érkeznek. Másnap, 21-én megyünk is együtt tovább Pécsre,  a Szabadkikötőbe.

István: Aztán 27-én Miskolcon játszunk egy újabb sejtelmes helyen, 28-án Szolnokon, a Váróteremben. Ezt a kitérőt már a Föld srácokkal (Third Planet) nyomjuk. Debrecenben november 5-én, de még nem tudjuk, hol, Szegedre pedig november 9-én jutunk le a Grand Caféba a Grabanc társaságában.

Krisztina: És mi játszunk az Acid Mothers Temple előtt, október 23-án, a Dürer Kertben.

Mik a további tervek?

Bence: Ez a jelenről szól.

István: Igen, a Lemurian a jelenről szól.

Krisztina: Az új album és általában, amit csinálunk, az pont erről szól. Az ‘Ima’今 japánul ’most’-ot jelent.

A zenekar által említett bandákból egy kis ízelítő:

 

 

 

 

A vidéki Lemurian-rajongóknak pedig jó hír, hogy a srácok több vidéki nagyvárosba,  többek között Pécsre, Miskolcra, Szolnokra és Szegedre is elviszik az új szerzeményeket és a hippi életérzést.

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.