Phönix

A Phönix Portörő Péter elektronikus zenei projektje. Első lemeze 2017-ben jelent meg, amelyet további két EP követett. Három klubfellépésén (Kék Ló, LARM) túl a Fekete Zaj Fesztivál közönsége is megismerhette experimentális elektro-ambient produkcióját.

Szépen kidolgozott dalok vannak a bandcamp linken nagyon, remélem a producer idővel sokkal bátrabb szerkezeti és főleg hangzásbeli eszközökhöz fog nyúlni, melyek sokkal inkább a mai agyat tudják behúzni a hallgatásba, mint mondjuk 4-5 évvel ezelőtti önmagamat. Ennek ellenére szép, harmonikus, nyugodt anyag, kíváncsian várom mi lesz belőle 1 év múlva, és hogyan reagál rá a közönség, csak bátran. (A beküldött dalt én újra masterelném, de a szerkezete nagyon szép.

– Csete Manek Gábor

A mezőnyben sok olyan elektronika tűnt fel, amiről majd az idő és a közönség dönti el, mennyire öncélú. Amit itt hallottam, az azonban egészen könnyen befogadható egyveleg.

– Biczó Andrea

Nagyon szép harmóniák vannak ebben a dalban, tök jó a hullámzása, kellemes fúziós elektronikus zene, nekem bejön.

– Kocsis Andris

A beküldött dal szerintem tökéletes. Elegáns, minden a legjobbkor történik meg benne, csodálatosan épül, egyáltalán nem válik rossz értelemben véve monotonná, egyetlen pillanatát sem untam, a hangszínek szépen tamasztják alá egymást, és még az elsőre meglepő hangzású szinti is tökéletesen simul bele a dal szövetébe.
Belehallgattam a többi cuccába és azok is jók, főleg hosszú autóutakhoz.

– Csordás Zita

Share
Ismerd meg a többi előadót is

Zsűri

Dezsényi Eszter

A Universal Music Hungary munkatársa.

Sebő és Gergő

A Platon Karataev két frontembere

Jezerszky Viki

Az AZVLM-ból a V, a Csaknekedkislány managere

Baba Aziz

Rapper

Csete Manek Gábor

A Kolorádó főszervezője, a Toldi és a Larm tulajdonosa

Varga Balázs

A Tixa alapítója, a Fekete Zaj főszervezője

Csordás Zita

A Mayberian Sanskülotts énekesnője

Czeglédi Szasza

A Bánkitó zenei szervezője, a Run Over Dogs frontembere

Sajó Dávid

Az Index újságírója, a Stenk főszerkesztője

Kocsis András

A KERET alapítója, a Kolorádó zenei kurátora

Biczó Andi

A phenom’enon zenei szerkesztője, a Budapest Park munkatársa

Partnerségben velük