megtűrtek

Belépő a huszas éveidbe. Arra reflektálnak, hogy a bánatra való fogékonyság elbagatellizálható, kiárusítható és minden társadalmi osztály osztozhat rajra. “Domonkos karácsonykor megírta az első két trekket, én meg szarrá röhögtem magam rajtuk, aztán rájöttem, hogy gecijók, az üzenet meg annál fontosabb. Műfajilag pedig tök szabad és még az imidzs is adja magát.”

Zabolátlan, nyers, teljesen szürreális, őrjöngés. Számomra nagyon üdítő egy ilyen produkciót látni az idei felhozatalban, baromira megütötte a fülemet.

– Kirschner Petra

Kemény trip! Ultra gonosz, néha picit besokallok, de aztán veretném megint. Mint egy jó krézigránát. Szöveget ahol értem öt csillag.

– Czeglédi Szasza

Ez egyrészt jó poén, másrészt meg tényleg működik azon túl is, hogy röhögünk a tinik halálvágyán, bár utóbbi könnyebben menne, ha érthetőbb lenne a szöveg. Hogy aztán van-e bennük ennél több is, az jó kérdés, viszont az a nagy szerencse, hogy ezt a kérdést fel sem kell most tennünk.

– Inkei Bence

Először azt gondoltam, hogy milyen vicces, aztán amikor megláttam a full capslockkal írt biojukat, akkor azt, hogy mekkora suttyók, és még mindig a kettő között lavírozok valahol, amikor harmadszorra is beteszem ezt a számot, miközben azon gondolkodok, hogy mi a faszt is hallgatok?! A dalszöveget amúgy tök szívesen meghallgatnám úgy, hogy mondjuk Kautzky Armand elszavalja.

– Biczó Andi

Share
Ismerd meg a többi előadót is

Hírek

Megvan az első négy idei fellépő

Sze 30.

Október 10-én élőben is bemutatkozhat a Godot Workshop, a Titokzatostelepesek, a Bongor és a The California Nightmares a Dürer Kertben. A Facebook eseményért ide kell kattintani.

Bemutatkozik a legjobb 34 zenekar

Sze 26.

Mától böngészhetitek a legjobb 34 zenekart a Kikeltető miniszájton (vagyis itt, haha). A technotól a singer-songwriteren át a szörfpunkig idén is egy elég eklektikus mezőny jött össze, túrjatok bele bátran, és lájkoljátok a kedvenceiteket!

Szeptember 14-én határidő-buli az Aurórában

Sze 6.

A jelentkezési határidő előtt egy nappal tartunk egy kis összejövetelt régi és leendő Kikeltetős arcokkal, kerekasztalbeszélgetéssel és bulival. Itt a Facebook esemény, gyertek sokan!

Sallai Laci és Inkei Bence a Kikeltető zsűrijében

aug 25.

Az idei Kikeltető zsűrijében számos új tagot köszönthetünk, például Czeglédi Szaszát a Bánkitótól, vagy Kirschner Petrát az Akváriumtól, de frissen csatlakozott a Felső Tízezer frontembere, Sallai Laci és a 24.hu kultúra rovatának vezetője, Inkei Bence is.

Zsűri

Görög Miki

Az UbikEklektik főszervezője

Inkei Bence

A 24.hu kult-rovat vezetője

Sallai Laci

A Felső Tízezer frontembere

Deli Soma

A Vanishing Point fesztivál szervezője és a Middlemist Red basszusgitárosa

Kirschner Petra

Az Akvárium és a Made In Pécs fesztivál programszervezője

Dömötör Endre

A Recorder magazin főszerkesztője

Czeglédi Szasza

A Bánkitó zenei szervezője, a Run Over Dogs frontembere

Sajó Dávid

Az Index újságírója

Kocsis András

A KERET alapítója, a Kolorádó szervezője

Biczó Andi

A phenom’enon zenei szerkesztője, a Budapest Park munkatársa

Partnerségben velük