Keltető Zenék Videók PÉNZ Szomszéd Még

Ez az öt dal hiányzott eddig a Kikeltető mezőnyéből

Az idei az eddigi legeklektikusabb Kikeltető, az utolsó körben a szintipoptól a technoig találtok mindenféle nyalánkságot. Több patrónus megjegyezte, hogy ez a mostani a legizgalmasabb ötös fogat (kivéve Sajó), úgyhogy csak figyeljetek!

Kövesd a Kikeltető Facebook oldalát, hogy ne maradj le semmiről!

A patrónusok továbbjutója

Analog Balaton - Medvelábnyom

“Talán az egyetlen olyan zenekar a mezőnyből, amit elsőre nem annyira értékeltem, aztán ahogy egyre többet hallgattam, kezdtem ráérezni a zsenialitására. Külön pirospont a héten megjelent videoklipért!” – Biczó Andi

“A Softmotel jut róla eszembe, a balatoni nádas, a délutánok, amiken semmi dolgom sincs. Ez pedig az amúgy még kicsit kiforratlan dalt is elviszi magával; ebből a fordulóból nekem ők tetszettek a legjobban.” – Kollár Bálint

“Abszolút teli találat. Kifejezetten erős húzása van a dalnak, a gitárszólam alatt végig egy sokkal mosolygósabb Nicholas Jaart vizionálok, ahogyan újra előveszi a régi Darkside trekkeket és kicsit csalódott, hogy az nem ilyen.” – Deli Soma

“Nem az én világom, de végre egy új megközelítése a szövegcentrikus magyar alternatív zenének. És mivel erre mindig lesz igény kicsiny hazánkban, ezért érzek benne némi potenciált.” – Somló Dani

“Érdekes” – Sajó Dávid

Facebook oldal

Ők várják a voksokat a héten

Ferko - Don't Love You

“Sok ötlettel teli, erős felvétel, talán egy nagyon picit még jobban élvezte az utaztatást a készítő, mint amennyire a hallgatónak kellene, de jó az irány.” – Dömötör Endre

“Engem ezzel a Slohmo-féle melankolikus poszt-tánczenével mindig meg lehet venni, de itt – sajnos – csak elemeiben működik: túl elnyújtott, fókuszálatlan, mindenbe belekap, semmit sem visz végig. A potenciált látom benne, de még ki kell forrnia magát.” – Kollár Bálint

“Nagyon jó a hangulat, de ez a névválasztás? Egyáltalán nem ilyen zenére számítottam.” – Somló Dani

“Ezt a trekket például teljesen nyugodtan hallgathattam volna egész hétvégén, nehezen találtam volna bármit ami jobban passzol az időjáráshoz. Nagyon kellemes, szuperül ‘hangszerelt’, viszont egyelőre még nem vagyok benne biztos, hogy megtudnám különböztetni másoktól.” – Deli Soma

“Nem baj, hogy hosszú.” – Sajó Dávid

The Anahit - In The Dark

“A nemzetközi trendekhez igazodva egy olyan hangot hoz be Magyarországra, amire tényleg szükségünk lehet. Üdvözöljük a magyar BANKS-et!” – Biczó Andi

“Nagyon jó érzékkel összerakott dal, minden elemében – kiemelkedően az énekben – kihallik a tehetség, nagyon rendben van, ahogy The Anahit teljes lemeze is.” – Dömötör Endre

“Végre nincs magyar akcentus, yeah! Kíváncsi vagyok az élő produkcióra.”
– Somló Dani

“Pöpec akcentus, jó dal, még jobb énekhang. A lovacskázó dallamtól viszont egy idő után frászt kapok.” – Deli Soma

“Nem rossz, de kicsit jellegtelen.” – Sajó Dávid

Facebook oldal

Wave Twins - Use Unused SS16 catwalk music

“Merész dolog egy tehetségkutatóra egy tizenkét perces funkcionális számmal jelentkezni, nem is jött be teljesen: a divatbemutató nélkül, önmagában nézve kicsit vékony nekem amit hallok. De a potenciált így is kiérezni, megnézném őket a pult mögött!” – Kollár Bálint

“A Gazette köldi a pacsit Kolozsvárról.” – Görög Miki

“Egyetlen ponton tudok belekötni: ezt már hallgatom egy ideje, jó lett volna valami újabbat is. De közben meg annyira jó, és még olyannyira sokan nem hallották, hogy megérdemli a figyelmet.” – Dömötör Endre

“Eszméletlen jó.” – Deli Soma

“Unalmas.” – Sajó Dávid

Facebook oldal

aalocx - all across the blessed land

“Szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, kurvára utálom ezt a fordulót, mert szívem szerint mindenkit továbbjuttatnék. Aa locx zenéje tele van érdekes, egyébként saját maga által rögzített hangokkal, ami miatt az elejétől a végéig van olyan pillanat, amire felkapom a fejem.” – Biczó Andi

“És tessék ez is egy több mint egy éve publikált trekk, de ez is helyt áll ma is, igaz ebben a nyárias elvágyódásban mindig több az örökzöld-elem ahhoz, hogy ellensúlyozza a tánczenei hangszíneket, megszólalásokat általában jellemző, viszonylag gyors elavulási faktort.” – Dömötör Endre

“Kicsit a korai Warp megjelenéseket idéző IDM-pastiche, jól megválasztott hangmintákkal, de magamtól nem hiszem, hogy újra elővenném.” – Kollár Bálint

“Jól működik együtt a videó és a zene, egészen izgi klubzenei megoldások is hallhatóak benne. Kíváncsi vagyok milyen a live act.” – Somló Dani

“Már most sem emlékszem, mit hallgattam.” – Sajó Dávid

Facebook oldal

Három zenekar léphet fel november 1-én a a Kikeltető első elődöntőjén a Toldiban.
⟡ A patrónusok első helyezettje
Vasárnap pedig kiderül...
⟡ A közönségszavazás nyertese
⟡ A patrónusok második helyezettje

Ha a patrónusok 2. helyezettje és a közönségszavazás nyertese megegyezik, úgy a patrónusok 3. helyezettje jut tovább.

Szavazz a Facebook eseményben október 28. éjfélig!

A közönségszavazás lezárult

A Patrónusok

Ők alkotják a Kikeltető idei zsűrijét, akik segítik és támogatják a zenekarokat.
Biczó Andrea a Phenom' zenei rovatvezetője.
Deli Soma a Middlemist Red basszerosa.
Dömötör Endre a Recorder főszerkesztője.
Görög Miki az UbikEklektik alapítója.
Jezerszky Viki a TOLDI programszervezője.
Kocsis András a KERET blog alapítója.
Kollár Bálint az A38 főmunkatársa.
Lukács Áron a Bánkitó főmunkatársa.
Sajó Dávid az Index újságírója.
Somló Dániel a BUSH és az Eastaste főmunkatársa.

Tovább a KERET blogra!

Elküldjük minden vasárnap a heti cikkeinket az inboxodba, imádni fogod!

Kövesd a KERET blogot a Facebookon!
fran palermo képek keltető Akvárium kritika album Irie Maffia ivan & the parazol galéria kikeltető budapest Bánkitó lemez middlemist red koncert volt fesztivál keretblog.hu a38 heti bontás Kaktus ep interjú Sziget pécs fesztivál