Így látta a közönség az idei Kikeltetőt az eredményhirdetés előtti percekben
december 19, 2017

Több mint egy hét telt el az idei Kikeltető óta, most végleg kipihenve a történteket összeszedtük, hogy hogyan érezték magukat az emberek az eredmény előtti percekben. Anonim interjúalanyaink megosztóan látták a finálé végét, Krúbi győzelmét csak páran jósolták meg előre. Akiknek pedig nem a kedvence nyert, azok búfelejtőt ihattak az utcabálon.

Miért jöttél el ma este a Kikeltetőre?

Ezek a zenekarok nagyon érdekelnek, ahogy az is, hogy mi lesz a jövőjük.

Van kedvenced közülük?

Egyelőre még nincs, majd ma fogom kiválasztani!

Korábbi évek Kikeltetőjén is résztvettél?

Persze, mindig itt vagyok és mindig nagyon jó.

Miért jöttetek el ma este?

Kíváncsiak voltunk az új zenekarokra.

Van kedvencetek?

Egyelőre nincs, az Analog Balatont ismerjük a döntősök közül. Elsősorban az új zene lehetősége vonzott minket ide.

Voltatok korábban már Kikeltetőn?

Még nem.

Hol hallotattok az eseményről?

Követjük a hasonló rétegek eseményeit és szembejött velünk, már korábban is szerettünk volna jönni, de mindig elmaradt részünkről.

Konkrét zenekar miatt jöttetek ma este?

Igen, az Analog Balaton.

Korábban hallottál már a Kikeltetőről? Esetleg voltatok már korábbi években?

Az előző évben hallottunk róla először, akkor végig követtük az eseményeket.

Jöttök az afterra a Nagydiófába?

A Beatben találkozunk.

Hogy érzitek magatokat a Kikeltető fináléján?

Nagyon jól! Ez egy olyan este, mikor az ember beesik egy helyre, ahol koncertek vannak vagy bármilyen esemény és csak szimplán jól érzi magát. Nincsen valamilyen konkrét célja, hogy én erre meg arra jöttem, hanem bármit megismerhet az éjszaka folyamán.

Minden évben eljössz a Kikeltetőre?

Nem, eddig nem voltunk még, most is csak úgy beestünk ide. Persze ismerjük az egész programsorozatot, azért jöttünk ide, mert jól akarjuk érezni magunkat.

Az afterre jöttök majd?

Még nem tudjuk.

Ma este a Kikeltetőre konkrét zenekar miatt érkeztél?

Igen, Krúbi miatt.

Krúbit már korábban is ismerted, vagy a Kikeltető fináléja kapcsán figyeltél fel rá?

Az egyik barátomon keresztül ismertem meg, aki rendszeresen követte a Kikeltető versenyeit.

Hogy tetszett Krúbi fellépése?

Nagyon jó volt!

Szerinted ma este ki fog nyerni?

Krúbi.

Jössz tovább az utcabálra?

Megyünk! Tervezünk az összes helyre benézni majd.

Volt kedvenc zenekara az estének részetekről?

Igen, az Analog Balaton.

A Kikeltetőről hallottatok már korábban, esetleg tavaly is voltatok?

Igen hallottunk már róla, de még sosem voltunk. Az Indexen láttuk a cikket róla, ez nagyon sokat számított. Így kerültünk ide.

A verseny kimenetelével kapcsolatban van konkrét elképzelésetek?

Igen, részünkről az Analog Balaton a favorit. Rendkívűl ritmusos, etno és elektronikus zenét vegyít, bármilyen fülnek befogadható arányban.

Jöttök az utcabálra?

A hideg ellenére biztosan ott leszünk!

Fotók: Komróczki Dia