Keltető Zenék Videók PÉNZ Szomszéd Még

Keltető

Szkojáni Charlatans
  • Milyen?
  • Mióta?
  • Honnan?
  • Tetszeni fog, ha ezeket bírod:
  • Facebook oldal

Kjartan Code még hat év után is eléggé töri a magyart, de kevés olyan külföldi van, aki olyan vehemensen vettette volna bele magát kis hazánk, valamint az erdélyi nép és a cigányzene rejtelmeibe, mint ő. Legutóbbi zenekarával, a Szkojáni Charlatans-szal már két éve vándorolnak a világban, csak úgy cigányosan, az USA-n, Mexikón és Dél-Amerikán keresztül táncoltatva meg a jónépet.

Mára már kissé eltávolodtak a kárpát-medencei folkmotívumoktól és az évek során világzenévé érett kompozícióikba jócskán beépültek balkán, klezmer, török, de még latino elemek is. Mivel a zene összeköt, Kjartanék visszatérnek Magyarországra a nyáron, hogy augusztustól a „Wannabe Tzigan”-ra keresztelt dokumentumfilmjükön keresztül bemutassák, hogyan is születik az 21. századi világzenéjük. Legutóbbi albumuk, a Táposi Csicskatánc eszeveszett CD-re égetése közben Kjartan, és jelenlegi tangóharmonikás társa, Bitó „Juanchido” Jancsi elmesélte nekünk, hogy milyen is az, amikor a világ másik felén megőrülnek a kelet-európai zenéért.

Az Óperenciás tengeren is túl

A Szkojáni Charlatans, mely a titokzatosan eltűnt erdélyi faluról, Szkojánról kapta nevét, nem egy merev formáció. Tagjai a világ minden táján vannak, és hogy éppen ki játszik benne az attól függ, hogy az egyetlen állandó pont – Kjartan – éppen merre jár.

“Második napom volt Kalotaszegen egy tánctáborban” – kezdte Jancsi nagy nevetve “amikor a folyóparton egyszer csak úgy putty, Kjartan kinőtt a földből. Elkezdett vakerálni, hogy ő most Pesten lakik, cigányzenét játszik, és épp tangóharmonikást keres. Akkor még nem vágtam jól az angolt, így a nővérem fordította, hogy Kjartan szeretné, hogy vele játszak, bár én még csak akkor kezdtem ismerkedni a népzenével. Erre ott a folyóparton elővette a kis kottafüzetét, amiben csak akkordok voltak és elkezdtünk együtt játszani.

A páros ott helyben úgy egymásra talált, hogy egy kis kitérő után Jancsiék Szeged-közeli családi tanyáján meg is született a döntés bodzaszedés közben, hogy majd együtt mennek Amerikába turnézni.

A Kjartan és Jancsi menni Amériká kicsit döcögősen indult, amolyan híd alatt alszunk Miamiban módra, de aztán amint sikerült elég pénz összezenélni, végre meglett a saját kisbusz is a vándorléthez. Aztán sorra jöttek a megállók – New Orleans, Cleveland, Pittsburgh és persze New York, ahol még egy magyar földivel is összefutottak hála az ismerős dallamoknak. „Játszottunk lent a metróban és láttam, hogy valaki nagyon néz minket az oszlop mögül kapucniban.  Gondolkodtam, hogy ki ez az arc és egyszer csak így leesett, hogy b**dmeg ez maga az SP! Hát mi énekeltünk ugye magyarul is, és ebből levágta, hogy mi biztos valami magyarok vagyunk. Nézett minket, de nem akart velünk lepaktálni. Én meg erre elkiabáltam magam, hogy aki magyar az nyújtsa fel a kezét! Persze arra már reagált és odajött hozzánk” – mesélte Jancsi lelkesen.

Persze a szabad élet se fenékig tejfel, a végén már teljesen belevesztek a vadabbnál vadabb kalandokba, a benzinkunyeráláson keresztül a mexikói határon való átgyaloglásig volt minden, de úgy tűnt, hogy a végén maga a turnébusz bizonyult a legveszélyesebbnek. „A legkirályabb buszos élmény az volt, amikor Mexikóvárosból jöttünk ki a háromsávos úton. Bár a mi buszunk sem volt kicsi, de mellettünk balról valami szörnyeteg dömper jött, jobbról pedig egy kétemeletes busz. Éppen az autópályára hajtottunk fel, amikor a balról lévő monstrum addig jött, amíg le nem b*szta a tükrünket így egy az egyben.”

“De mivel nagy volt a forgalom csak lépésben haladtunk, Kjartan mondta, hogy gyorsan ugorjak ki és szedjem össze a visszapillantót. Hát én össze is szedtem, ami megmaradt belőle. Mondtam Kjartannek, hogy a lényeg, hogy csak balra ne menjünk az autópályán mert akkor biztos meghalunk. Én meg addig lecsavaroztam középütt lévőt tükröt és a kis kerek tükörrel (ami megmaradt a bal visszapillantóból) együtt rácelluxoztam őket egy partvisnyélre. Aztán még úgy mentünk vagy 10 km-t, hogy én mellette térdeltem, és tartottam a tükröket kifelé az ablakon.”

15337414_1365697273440800_935927865084132354_n

Amerikából jöttem, mesterségem címere

Azonban a huncut bajszú Kjartannek se jött a pattogós-pálinkás muzsika és a poros út utáni szenvedélye egyik napról a másikra.

Az eredetileg Michigan Kalamazoo városából származó srác szüleinek jelentős kelet-európai (azon belül még jelentősebb magyar) népzenei gyűjteményük van, Bartóktól kezdve a Kalotaszegi zenékig minden.

Miután elege lett az amerikai kapitalizmus anyagiasságából, elköltözött Budapestre, ahova egyik unokatestvére hívta, aki 2011 körül itt élt. „Kjartan vagyok, kalapot árulok. Magam mögött akartam hagyni a modern civilizációt, és visszatérni a régi, egyszerű élethez – olyan csináld magad ruhák, sámánizmus meg satöbbi. Aztán hallottam, hogy a magyarok anno nomád nép volt, a másik opció meg Dánia volt, de az rohadt drága, így idejöttem.”

„Brácsázni már a nagybátyámtól megtanultam , de az első hegedűmet az Ecseri piacon vettem. Akkor jöttem rá igazán, hogy ez az élet értelme, amikor egyik stoppolásom során Portugáliában egy rainbow gatheringen kötöttem ki. Már javában folyt a fesztivál, amikor egy nagy vihar miatt három napra beszorultunk a konyhasátor alá.

“Nagyon hamis volt a hegedűm, és pont akkor volt a nagymamám temetése otthon, de így is megállás nélkül zenéltem, amíg el nem múlt a vihar. Ez afféle igazi spirituális felébredés volt.”

Aztán pár hónap kavargás után az államokban – rendszeres busz lerobbanások közepette – a fiúk délnek vették az irányt, részben azért mert Jancsinak már lejárófélben volt az amerikai vízuma, de fontos volt, hogy minél többféle zenei hatásnak is kitegyék magukat. „A zenén keresztül érezhetjük csak igazán embernek magunkat ” magyarázta nekem Kjartan, hiszen ők már rég nem (vagy talán sose) játszanak kottából, mert a világzenének az a sava-borsa, hogy hallás után tanulja az ember. Az világzene alapja lehet, hogy megmarad egy-egy régi folk vagy cigány dallam, de a mesékhez hasonlóan úgy változik a formája, ahogy messzebbre és messzebbre megyünk, hiszen mindenki a maga szájízére alakíthatja. Nem is csoda, hogy jött az ötlet (valahol Dél-Amerikában), hogy dokumentumfilmbe kellene foglalni ezt az folyamatot.

A fehér hegedűs aki „Wannabe Tsigan”

“Igazából az egész a zenélés jellegéről szól” – fejtegette Kjartan két CD égetése közben. „Bár én kívülálló vagyok Erdélyben és a cigányok között is, de érzem, hogy kötődők hozzájuk. Ugyanúgy élem az életem, utazok és játszom ezt a zenét, ahogy igazából ezek a dalok születettek – menetközben. A vándorló zenészek, akik bejártak különböző országokat és sokféle technikát elsajátítottak. A cigányok tudták, hogyan táncolnak az emberek az egyik, vagy a másik országban, és ezáltal képesek voltak olyan zenét szerezni, amiről az emberek mindenhol érezték, hogy elképesztően virtuóz. Gyakorlatilag ez is a film lényege, hogy mi a cigány-, a világzene és a nomád lét közötti kapcsolat.”

A produkció egyébként egy francia rendezőpárossal (Mikaël  Flahaut és William Rainaud) való szoros együttműködés gyümölcse lesz. Ráadásul nem is új románc lesz ez köztük, hiszen Mikael Flahaut már korábban dolgozott együtt Kjartannel, még 2012-ben. Ekkor rendezték első videóklipjét az akkor még Skogen néven futó bandának. Az egész estésnek készülő „Wannabe Tzigan” csapata, csak úgy, mint a Szkojáni Charlatans, a zene és művészet pártolóira támaszkodik és az IndieGOGO közösségi finanszírozós kampányán keresztül igyekezték összeszedni a pénzt hozzá.

wannabe (2)

Ha minden jól megy, a filmmel lezárulna egy 6 éves zenei eposz, melynek origója és végpontja is Erdély. “Vissza akarok térni az utazásom kiindulópontjához, hogy kimutassam mennyire hálás vagyok mindazért, amire megtanítottak. De amit a leginkább szeretnék elérni a filmmel, hogy egyszerűen, dokustílusban megörökítsem a zenészekkel való életet.”

Köszönet a szövegért Karáth Katának

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.