Idén is elmarad a Hegyalja Fesztivál!
július 2, 2015

Idén is elmarad a tokaji Hegyalja Fesztivál, amely idén Kingdom of Hegyalja néven futott. Az öt napos eseményen olyan nevek léptek volna fel, mint a Clean Bandit, a Rudimental, vagy az Eagles of Death Metal.

Tegnap kaptuk a fülest, hogy idén is elmarad a tokaji fesztivál. A hegyalja.info értesülései szerint

a helyiek számára ez már napok óta ismert, és a nagyobb fellépők koncertjeit Budapesten pótolják.

Tény, hogy napok óta nem frissült a fesztivál Facebook oldala, a hivatalos esemény falára pedig már majdnem egy hónapja nem posztoltak a szervezők. Arról is lehetett hallani, hogy az elmúlt időszakban meglepően könnyen lehetett bérletet nyerni a fesztiválra.

Kovács Péter, a fesztivál egyik főszervezője a Lángoló Gitároknak megerősítette a hírt, mint mondta „a fesztivál területének birtokba vételével váratlanul olyan bizonytalanságok léptek fel több helyrajzi számmal kapcsolatban is, hogy nem merték bevállalni a nyitást, ezért úgy döntöttek, hogy inkább nem tartják meg a rendezvényt.” A jegyvásárlókat igyekeznek kárpótolni és a nagyobb fellépők koncertjeit valóban alternatív helyszínre szervezik, valószínűleg Budapesten.

Mint ismert, tavaly a szervezők kénytelenek voltak lemondani a fesztivált építési munkálatokra hivatkozva. Mint később kiderült, nem kaptak elég támogatást az ingyenesre meghirdetett rendezvény lebonyolításához, amely abban a formájában különben is még rengeteg kérdést felvetett volna. Idén azonban megújult arculattal, és részben új szervező gárdával vágtak bele a rendezésbe.