Hajóépítés dűnék között
március 26, 2018

Pszichedelikus rock, természetes környezetében. – ha enciklopédiák és tankönyvek képaláírásainak tömörségével, egyetlen mondatban kellene összefoglalni a The pUnch zenekar friss klipjét, valószínűleg ez lenne a legtalálóbb meghatározás rá. A sivatag, a vakító napsütés, az elmosódó szekvenciák sejtelmessége azonban csak a jéghegy csúcsa: a tavaly áprilisban megjelent ’Wordspotting’ című dalhoz forgatott képanyag azon túlmenően, hogy tökéletesen megragadja azt a kissé melankolikus, fülledt és hipnotizálóan vibráló hangulatot, amely a dal világát jellemzi, nem marad mögöttes tartalom nélkül sem.

A klip a zenekar és az OverGround Productions közös munkájának gyümölcse, a felvétel helyszínéül pedig a gánti bauxitbánya kies buckái szolgáltak. A két alkotógárda együttműködése nem új keletű, az OverGround legelső klipprojektje éppen a pUnch egyik szerzeményéhez köthető, akkor a ’Depravity’ című dalhoz készítettek hasonlóan remekbe szabott képanyagot.

„Az OverGround Productions klippályázatára neveztünk a dallal, a videó alapkoncepciója a zenekartól, egészen pontosan Veller Lászlótól származik, a helyszín ötlete pedig Dormán Miklós fejéből pattant ki. A felvételeket Seres Balázs és Bertalan Balázs készítette – utóbbi Balázs egyben a rendezői feladatokat is vállalta-, valamint a tánckoreográfiát Bacsó Gabriella alkotta.” – mesélte a zenekar.

A dal kétségkívül jó választás volt, a hipnotizáló hullámzás kifejezetten kedves lehet a pszichedéliához szokott füleknek, a rendelkezésre álló több mint öt perc már alkalmas komplexebb történetek felépítéséhez, ugyanakkor nem ölt monumentális, elhúzódó méreteket. „Több okból esett erre a dalra választásunk. Egyrészt a frissebb anyagaink közül ez egy rövidebb és egységesebb alkotás, másrészt ars poeticaként is értelmezhető: más dimenziókból, metafizikai valóságokból igyekszünk az anyagon túlmutató tartós értékeket megragadni, és olyan tudatállapotokat előidézni, amelyek az alkotást, az építést segítik.”

„A videóban a transzcendencia egy múzsa képében jelenik meg, aki segítséggel szolgál ahhoz, hogy egyre jobb minőségben alkothassunk tovább; megihlet, inspirál és motivál olyan időkben, amikor már látszólag mindent megírtak, és amikor a zenei életben is egyre inkább háttérbe szorul az a cél, hogy összetettebb és teljesebb látásmódot kapjunk a zene által. Ezt jelképezi az általunk épülő vízi jármű egy sivatag közepén.” – magyarázták a srácok a koncepció mélységét. Érdemes tehát csekkolnotok a The pUnch újdonságát, amely mind fülnek, mind szemnek bőven tartogat kellemes ingereket.