Független kiadók egyesüljetek
szeptember 5, 2017

Több tucat független lemezkiadó működik ma az országban, eddig mégsem volt lehetőségük rá, hogy a virtuális világon kívül is feltérképezzék egymás munkásságát. A Budabeats Records most úgy döntött, megszervezi első, kis kiadóknak és közönségüknek szóló vásárát, ahol a független színtér szereplői végre megismerkedhetnek egymás kiadványaival és tapasztalataival. Mindenki jól jár, hiszen a vinyltől a floppy-ig, a lo-fi rocktól a kísérleti elektronikáig számtalan formátum és stílus vár az újdonságokra vadászó nézelődőkre, miközben első kézből támogathatják azok kiadóit. Mindezek mellett az esemény a zenészek és a kiadók egymásra találására is jó esélyt kínál. A börzének az Anker’t ad otthont szeptember 9-én. Az esemény szervezője, Pentelényi Pali pár szóban mesélt nekünk a készülő hacacáréról. 

Hogyan jött az ötlet, hogy megszervezzétek az első Independent Label Fairt?

Egy szeles, napsütéses, kora nyári délutánon pattant ki a fejemből, miközben épp eszmét cseréltünk Maxival (Dalmata Daniel) arról, hogyan vezeti ő a kiadóját, és én a sajátomat, a Budabeats Recordsot. A bő lére eresztett beszélgetés végén ugrott be, hogy a többi magyar kiadóra is épp ennyire kíváncsi lennék… és a vásár-forma talán a legjobb találkozási pont erre.

Miért tartjátok fontosnak, hogy létrejöhet ez az esemény? Mit vártok tőle?

A szakma szempontjából azért lehet érdekes, mert jobban feltérképezhetjük a hazai piacot. Nem titkolom, az összegyűlt 50 kiadónak kábé a feléről nem is hallottam eddig. Épp ez a lényege a vásárnak, hogy megismerjük egymás kiadóit, kiadványait. És akkor a közönségről még nem is beszéltünk, akik egy helyen és időben – jelen esetben az Anker’tben –  találkozhatnak a hazai független kiadók egész sorával. Akár vinylt, cd-t vagy kazettát, netán floppyt gyűjtenél, itt minden formátumot és stílust megtalálhatsz és felfedezhetsz.

Nem utolsó sorban az is célja a rendezvénynek, hogy a kiadókat első kézből támogassák a lemezvásárlók.

Mert az nagyon klassz, hogy egész évben elérhetőek a kiadványok a lemezboltokban, vagy bandcampen, de egy ilyen alkalom a személyes találkozásokról is szól, és fel lehet mérni, hogy mire lenne igény a vásárlók és gyűjtők oldaláról. Erős lökést adhat ez a vásár minden kiadónak, annak is, aki nemrég indult, és annak is, aki már vagy 20 éve jelen van piacon. És akkor a zenekari szálról még nem is beszéltünk; elég sok formáció keres kiadót, és itt előfordulhat, hogy megtalálják a profiljukhoz megfelelő labelt.

tumblr_nrkgtw69z41r5mbvpo1_1280

Mit gondoltok a hazai lemezkiadók helyzetéről? Miért most került csak sor az első ilyen vásárra?

Érdekes kérdés, nem tudom, hogy ez eddig tényleg senkinek nem jutott eszébe, vagy csak nem jutottak el a lebonyolításig. Az is igaz, hogy a 2010-es években sok kiadó indult itthon és a nemzetközi terepen egyaránt. Lehetséges, hogy pont jókor, jó helyen ugrott ez be, hiszen az előzetes jelentkezések alapján nagy az érdeklődés. A lemezkiadók helyzete majd egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül kerül boncasztalra a vásáron, négy kiadó vezetőjével, Unger András moderálásával: Maximillian Sinclair (Dalmata Daniel), Pap Dávid (Prepost Records), Rupaszov Tamás (Trottel Records) és Sallai László (Normafa Records) beszélgetnek a témában. A vásár után pedig folytatódik a diskurzus, már nyugodtabb hangulatban a Telepen, ahol 10 kiadóvezető dj szolgáltatja majd a zenét.

Az eseményen is több zenekar és dj is fellép majd. Milyen koncepció alapján választottátok ki őket? Kiket láthatunk majd?

A vásár alatt végig lesz zenei program, 12-től 22 óráig, tehát 10 órán keresztül. A résztvevő kiadók delegáltak egy-egy, az istállójukhoz tartozó zenekart vagy dj-t, így állt össze a line-up. Jelen lesz például Jónás Vera, River of Lust, Galactic Jackson, TELEϟPORT live act, Bernáth Peti, Dj Bodoo, Platon Karataev… de a pontos fellépők sorát az eventben lehet csekkolni.

Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig az eseménnyel kapcsolatban?

Egyelőre csak pozitív reakciók érkeztek, akiktől pedig segítséget kértem, mind azonnal az esemény mellé állt. Így tudunk például tombolát szervezni:

Minden látogató, aki vásárol kiadványt az eseményen, részt vesz a játékon, amivel értékes nyereményekhez juthat. Lehet nyerni például bulibelépőket vagy akár kétszemélyes vacsorameghívást is. A pontos nyereményeket a vásár előtt pár nappal posztoljuk a Facebook-eventbe.

  • Ha érdekel a független kiadók világa, vagy hiányzik még pár egyedi kazetta a gyűjteményedből, netán épp kiadót keresel zenekarodnak, irány az első Independent Label Fair Budapest! Na és persze az azt követő afterbuli.

Fotók: Independent Label Fair Budapest, tumblr.com