Füsttől fuldokló félhomályos szobák, szűrt fény, kanapék, fotelek, szerkesztés kifulladásig. A fejem még mindig tele az este született beatekkel. Sétálunk keresztül a városon. Zavar a fény. Az előbb mintha egy vonat pont az egyik éjjeli loopot játszotta volna. Megrázom a fejem. Hiszen ez már a megálló. Kimerültek vagyunk, de az éjjel fogant „világmegváltó” gondolatok továbbfűzése egyikünket sem hagy nyugodni. Tehát irány Felsőszentiván. Nincs megállás.

Ezek a sorok jutnak eszembe arról a furcsa időszakról, amikor megismerkedtem Farkas Róberttel, aki mára a magyarországi kortárs underground hip-hop egyik háttérbe húzódó, ám annál jelentősebb szereplőjévé nőtte ki magát. Alapítója az idén –  10 év után – új lemezzel jelentkező DLO -nak, a HÁLÓZAT kollektívának és a Spidersense-nek, tiszteletbeli tagja és „kollaboránsa” a Mulató Aztékoknak, és persze ő frank(kockás)clear, aki tudatos beatjeivel és jellegzetes hangzásvilágával lopta be magát sok zeneértő/kedvelő szívébe. Nem kis örömömre szolgál vele beszélgetni, hiszen ennyi év után talán lesz mit mesélnie, mind magáról, mind a karrierjéről.

Mi azért találkoztunk párszor annak idején, így emlékszem arra, hogy volt pár zűrösebb időszakod. Párhuzamot vonsz az életed ezen periódusa és a zenélés között?

Bár sejtem, hogy mire célzol, de nem fogok arról mesélni, hogy mekkora junkie voltam. Túlzás lenne azt állítani, hogy valaha úgy rendesen kicsúszott volna a talaj a lábam alól, fogalmazzunk inkább úgy, hogy szerettem és tudtam mulatni. Nálam főleg a szövegírásra volt igaz, hogy a szorongásaimat, sötétebb gondolataimat fejeztem ki ilyen módon, ami kézenfekvő, hiszen ha az ember vidám és felszabadult, azt könnyű feldolgozni. Én mégis óvva intenék mindenkit attól, hogy a művészetet öngyógyításra használja, hogy ebbe a csodavilágba meneküljön a hétköznapi problémák elől.

Az önkifejezés a motivációs piramis legtetején csücsül. Ha nincs mit enni, vagy nincs hol lakni, ha az ember magányos vagy nem tudja elviselni magát enélkül, nem fog tökéletesen működni. Az is igaz, hogy ahogy telnek az évek, egyre magasabbra kerül az ingerküszöbünk és emiatt kellenek csodák, vagy épp hatalmas pofonok, amik inspirálnak.

Otthon hogy álltak ehhez az egészhez? Támogatták bármilyen formában a te zenei előremeneteled?

Amennyire emlékszem a zenélés a szülők szemében egyfajta megtűrt tevékenység volt mindig. Nincsenek művész felmenőim, szóval ezt a fajta szemléletet, életritmust magamnak fejlesztettem, nem volt kitől ellesnem gyerekként. Az igaz, hogy más pályát szántak volna nekem, de miután a saját lábamra álltam és elköltöztem otthonról, nem sok beleszólást hagytam a dolgaimba. Sohasem okozott gondot az, hogy eltartsam magam, de folyamatos frusztrációval járt, hogy az időm nagy részét valami olyan tevékenységgel kell töltenem, ami számomra teljesen érdektelen, miközben otthon vár a zenélés. A pályatársak körében hamar megfigyeltem, hogy mekkora különbséget jelent, ha valakit támogat a családja, ha nem kell a napjaiból 8 órát feláldozni a megélhetésért. Hatalmasat.

Így felmerül a kérdés, hogy kinek/minek a hatására kezdted el?

Abban az időben komoly mozgolódás volt Baján, ahonnan származom, mert egy ottani rapcsapat, az R.O.D. nyerte meg a Fila Rap Jamet. Maga a tény, illetve a csapat tagjai is adtak egy nagyon jó kezdőlökést nekem. Eleinte a szövegíras volt az elsődleges. Később, mikor Szegeden laktam, a néhai Dj Kwikkától volt szerencsém venni pár leckét, onnantól kezdtem a beatelést komolyabban venni. Neki akkor még nem volt internete otthon. Én töltöttem le az legújabb szoftvereket, ő pedig megmutatta nekem a trükköket és a rengeteg olvasnivalót.

Mikor tudatosult benned, hogy neked valóban ezzel kell foglalkoznod, és már rég nem csak zenélgetésről van szó a haverokkal?

Az egész csak egy jó poénként kezdődött, és nagyon hosszú idő eltelt, mire tudatosult bennem, hogy ez az, amihez igazán szeretnék érteni. Ennek az oka egyrészt az, hogy a magyar köztudatban a hiphop kultúra bohóckodással egyenlő – köszönhetően a Geszti Péter-Gangsta Zolee-Majka szentháromságnak.

Ez lett az új, könnyen járható út, ha valaki figyelemre vágyott…  Az ebbe a világba belecsöppenő tiniként nem könnyű  függetlenedni ettől a környezettől. Másrészt, főleg mivel vidéken nőttem fel, kevés esélyem volt bekerülni abba a hajszálvékony rétegbe a hiphoposok között, akik valódinak, eredetinek, autentikusnak voltak mondhatóak. Egy-két kivétellel ők mind budapestiek voltak. Szükségem volt arra, hogy részese legyek egy olyan közösségnek, ahol hasonszőrűek vannak. Meg kellett tapasztalnom, hogy vannak rajtam kívül, akik velem egyidősek, a zenében hasonló utat jártak be mint én, hasonló intellektussal rendelkeznek és egyáltalán nem fordul paródiába az elképzelésük erről a fajta zenéről. Ők csupán egy maréknyian voltak az országban, én pedig betöltöttem a 30-at, mire komolyan kezdtem foglalkozni a műfajjal. Meg kellett élnem, hogy nem szégyen a rapzene.  Így utólag ezek a dolgok nyilvánvalók, de amíg csak keresgéltem, fogalmam sem volt, mi történik körülöttem.

Sajnálod ezt az időt? Úgy értem, gondoltál arra, hogy mi lett volna, ha a húszas éveid hajnalán csöppensz egy ilyen miliőbe?

Igen, kicsit sajnálom. Vehettem volna sokkal komolyabban a zenélést, gyakorolhattam volna sokkal többet, és lehetnék ezáltal most sokkal jobb. Persze azért, hogy ez így alakult, hiba lenne kizárólag a környezetemet okolni. Tény, hogy a húszas éveim hajnalán nagyon durván beleszartam mindenbe.

Mitől függ, hogy mennyire vagy termékeny? Befolyásolja ezt az adott lelkiállapotod, vagy el tudod különíteni ezt a zenéléstől, mint munkától?

Ideális esetben egyáltalán nem függ ettől. Legfeljebb a dalok témáját befolyásolja.

Azt figyeltem meg magamon, hogy két fajta időszak váltogatja egymást az életemben. Az egyikben felszívok minden ingert, mint egy szivacs, megfigyelek, elemzek, tanulok újdonságokat. Ilyenkor történnek nagy változások bennem, átértékelek sok mindent. Utána következik az, hogy kiadom magamból ezt a sok friss érzést, gondolatot zenék formájában. Ez visz előre, ez hajtja a fejlődést is.

Volt öt év, amíg nem írtam egyáltalán szöveget, és gyakorlatilag újra kellet kezdenem az egészet. Közben persze születtek beatek folyamatosan. Erőltetni nem szoktam semmit, ez jött magától, és így rendben is volt. Alapvetően kiegyensúlyozott embernek tartom magam, nem jellemzőek a hullámvölgyek. A termékenység persze igen relatív, sok kolléga legalább tízszer annyi dalt szerez, mint én, viszont én egy-egy darabon képes vagyok tízszer annyit dolgozni. Adott esetben évekig vissza-vissza térek ugyanahhoz a témához.

Az elmúlt években eléggé besűrűsödtek az események körülötted. Ez nyilván összefüggésben áll azzal is, hogy a fővárosba költöztél, de ilyen szempontból tudatosnak, esetleg törtetőnek jellemeznéd magad?

Hát, Pesten jobban szem előtt van az ember, az biztos. Mint sok minden másban is, a hiphopban is jelen van a hatalmas kontraszt vidék és főváros között. A vidéki előadókat és szervezőket sajnos nem igazán veszik komolyan a pestiek, ez mindig így volt. Valódi pénzek itt nem forognak, legfeljebb jelképes összegek, nagyon sokat számít hogy ki kivel, milyen személyes kapcsolatot ápol, a szakmai szempontok gyakran háttérbe szorulnak.

A jópofaság viszont sajnos sosem ment túl jól nekem, elsőre általában sikerül inkább nagyon rossz benyomást tennem mindenkire. Szeretek úgy gondolni erre, hogy ha valahová hívnak, az inkább a tudásomnak köszönhető, mint sem a magával ragadó személyiségemnek. A Pestre költözés inkább az inspiráló közeg miatt lett fontos.

Akkor mi vitt arra, hogy elhagyd az országot? Nem féltél, hogy kiesel a körforgásból és megszakad a felfelé ívelő hullám?

Első sorban a menyasszonyom, ő ment ki előbb. Végtelenül lusta ember vagyok, magamtól bizonyára nem vágtam volna neki. A felfelé ívelő hullámról annyit, hogy szerintem otthon mindenkivel és mindenhol zenéltem, akivel és ahol érdemes volt. Bizonyára tengődhettem volna még Pesten, futhattam volna ugyanazokat a köröket ugyanazokban a klubokban és stúdiókban, de egyelőre úgy fest, hogy nem döntöttem rosszul. A legnehezebb, hogy hiányoznak a barátok meg a nagy jammelések, de a közös projektek nem szakadtak meg, a munkák folynak tovább online.

Berlinben alakulnak már a körök? Kapcsolatban állsz más zenészekkel?

Attól tartok, ehhez újabb tizenpár évre lesz szükségem. Amúgy voltak itt a Spidersense-es barátaim pár hete és meglátogattunk egy jópofa jamet a Cassiopeiában. Volt ilyen kollektív beatmaking session is, mint Pesten a Beatsimogató.

Én úgy láttam, hogy nyitnának felém a helyi fenegyerekek, de nekem mindenképp kell még egy kis idő, hogy kitárjam a szívem feléjük. Az is lehet, hogy már lassan véget ér nálam ez a haverokkal lógós időszak, és amolyan igazi stúdióremete lesz belőlem. Fizikai fájdalmaim vannak a smalltalktól. Nem tudni mit hoz a jövő, szerinted legyek jobb fej a többi raperrel?

Mennyiben más az alkotói munka külföldön, meló mellett, mint itthon? Látsz különbséget?

Nagyon más. Eljutottam arra a pontra, hogy szőhetek terveket, rövid és hosszútávon egyaránt. Szeretném felszámolni ezt a tudathasadásos állapotot, amiben eddig éltem. Épülget a stúdióm Berlinben, amire nagyjából akkora havi költségvetésem van, mint otthon a teljes fizetésem volt. Hamarosan elkezdem a tanulmányaimat, mint sounddesigner. Ha minden jól alakul, a jövőben nem kell majd kettős életet élnem, hanem az egész napomat azzal tölthetem, amit szeretek.

A másik oldala a történetnek, amiben egyébként nem hittem, mielőtt nem tapasztaltam meg, hogy teljesen más a vibe errefelé. Az emberek sokkal nyitottabbak és vidámabbak, kevesebb bennük a szorongás. Nyilván ez abból is adódik, hogy nagyobb jólétben élnek, de a lényeges, hogy egy ilyen környezet rám is jó hatással van. Tisztább az ember feje, tisztább alapanyagokból lehet dolgozni.

És amiről valamiért soha nem esett szó: mi a végzettséged? Mivel foglalkoztál, miből éltél az elmúlt években és mi most a polgári foglalkozásod Berlinben? 

Én valaha programozónak tanultam, inkább kevesebb mint több sikerrel. Szerencsére. Jelenleg egy közösségi média oldalnak dolgozom, és korábban is hasonló szuperuncsi irodai melóim voltak, de hát ebbül’ lesz kenyér az asztalra.

Mikor hallhatunk itthon legközelebb?

Október 4 -én beugrok kicsit zenélni a Tinta Art Caféba. A felhőtlen jókedvre a személyem a garancia.

Szerző: Sz. A.