Kikeltető PÉNZ
A nosztalgia és az eső fogságába estünk az idei Fishingen

A nosztalgia és az eső fogságába estünk az idei Fishingen

Tizenkettedik alkalommal és újfent teltházzal került megrendezésre a Fishing on Orfű, amely idén is tengernyi izgalmas zenekarnak és programnak adott otthont. Míg blogunk jelentős része a Kolorádót és az első KERET színpadot építette, szépítette és szervezte, addig én egyedüli különítményként utaztam a délvidékre, hogy felfedjem, mégis mitől működik annyira stabilan az orfűi-recept, amiről két éve titeket is kikérdeztünk.

Évről évre felmerül bennem az a kérdés mikor nekivágok Orfűnek, hogy mi történik majd a klasszikus értelemben vett magyar alternatív zenei színtérrel, ha kiöregedik az a meghatározó generáció, amely a Fishing programjának gerincét is adja. Ez idén sem történt másképp, éppen csak a bemelegítő rozé hosszúmmal bóklásztam az orfűi lankákon a kezdő szerdai nap délutánján, amikor már az ötödik Kispálos póló szúrt szemet körülbelül fél óra leforgása alatt. Nem mintha én nem kezdenék önfeledt éneklésbe minden alkalommal amikor meghallom a ‘Húsrágót’, egyszerűen csak hirtelen úgy éreztem, megtorpant körülöttem az idő.

Mintha Orfű és a hozzákapcsolt szellemiség egy percet sem öregedett volna a 2008-as indulás óta, talán a közönség igen, de a nosztalgia fűti és hajtja fel őket a Borfaluba idén is.

Az ez évi Lovasi koncertnek viszont valahogy más hangulata van már, a koncert jelentős részét az új szólólemez adja, ami korántsem baj. Ellenben a harmadik nem Kispál-korszakot idéző darab után már mocorgott a közönség kicsit körülöttem, és egy láthatóan ma már sokat tapasztalt úriember azzal nyugtatta magát, hogy “a következő számot biztos ismerjük majd”. Az átszűrődő Quimby hangbeállás miatt sajnos olykor nem érződött az áthangszerelt dalok valódi szépsége, pedig a hagyományos felállás mellett volt a színpadon oboa, szaxofon és harsona is. Pár perccel később viszont már elégedetten nyugtázza az Eszik a dönert a nagyorrú lányok nagyszínpad közönsége a ‘Csillag vagy Fecske’ nyitóakkordjait, helyreáll a világ rendje, és megkezdődik az a négy napos forgatag amiért minden évben megéri célba venni a Pannon tájat.

“Én az Orfűt azért szeretem annyira, mert sosem vurstlisodott el”

– ezt már Varga Livius mondja a fröccstúra első megállójában a malmok árnyékában két dal között. És valóban, jobban egyet sem érthetnénk, tizenkét év és megannyi teltház után is családias hangulatra és minden igényt kielégítő programra törekednek a szervezők. A szokásos OFF-programok mellett a Színházkertben például Scherer Péter és Kovács Krisztián közös darabjára lehet ejtőzni, a Pagony Gyermekbirodalomban pedig a kicsiket is különféle alkotóprogramokkal várják. Az én személyes kedvencem azonban a Tűzhöz közel erdei színpad, ahol délután kettőkor Szabó Benedek és a Galaxisok-dalokat lehet hallgatni egy szál zongorás formában, az éj leple alatt pedig például az Analog Balaton vagy Apey akusztikus koncertjeivel lehet elmenekülni a nagyszínpad zaja elől.

Külön öröm, hogy a hosszú ideje headlinernek számító zenekarok mellett olyan produkciók is helyet kapnak a két nagyszínpadon mint a Csaknekedkislány vagy a Bohemian Betyars.

Idén már különösen érezhető a törekvés arra, hogy számos feltörekvő produkció fellépési lehetőséghez jusson.

A pénteki kizárólag hip-hopos nap olyan nevekkel, mint a SÉF, Gege vagy a Mulató Aztékok egészen el is feledtetik velem a kezdetleges múltidéző hangulatot. Mint ahogyan az évről évre lenni szokott, idén is meghívásra került egy figyelemre méltó külföldi banda, idén az ausztrál DZ Deathrays vette kezelésbe az orfűi közönséget.

Ami számomra hiányzik még Orfűről, az egy csipetnyi elektronika.

Az éjszakai szórakozási lehetőségek kimerülnek az Unicum bár rezidenseinek all-night-long szettjeiben, a két állandó színpad egyike remekül szolgálhatna alternatívaként éjszaka is. Persze nem eszement trap bulikra gondolok egy magát nyíltan alterzenés fesztiválnak hirdető eseményen, de egy underground oldalról megfogott, akár live szettekre és szemrevaló vizuálokra építő estére könnyedén akadna célközönség a fesztivál berkeiben.

Mindez azonban csak a tű a szénakazalban, a Fishing varázsa továbbra is minden évben olyannyira átjárja a fesztiválozókat, hogy a monszunra hajazó eső sem tudta a kedvüket szegni. Én bár az esernyőm védelme alól figyeltem a történéseket, mesés volt látni ahogyan kukászsákba öltözött srácok táncolnak a sárban, vagy éppen kórussá avanzsálódott lányok énekelnek a féltető alól.

Én pedig arra gondoltam közben, hogy milyen jó, hogy pár nap erejéig a Panoráma Camping is lehet Woodstock, és hogy nem is tudom mi lenne velünk, ha a Fishing on Orfű nem szakítana ki minket a valóságból és kalauzolna egy felhőtlen és barátságos világba minden egyes nyáron.

Van valami megismételhetetlen abban, ahogyan csak lógatom a lábam a Pécsi-tóba, a stéghez még odaszűrődik a Víziszínpad duruzsolása, és úgy gondolom, hogyha tényleg meg kell állnia valamikor az időnek, akkor azt ebben a pillanatban tegye, és maradjon mindig minden ilyen felhőtlen, mint most ezen az eső előtti baljós júniusi délutánon.

Ui: Ha van rá lehetőség, jövőre ne a Kolorádóval egyidőben legyen a fesztivál! Köszi!

Fotók: Máté Péter, Dancs Enikő Bianka, Novák Viktor

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.