Öt külföldi és öt magyar előadó, akiket bűn lenne kihagyni az idei Fekete Zaj fesztiválon
augusztus 1, 2019

Idén is megrendezik a Mátrában Magyarország zeneileg egyik legsokszínűbb fesztiválját, a Fekete Zajt. Az idén tíz éves fesztivál talán még a 2018-asnál is komolyabb lineuppal készült, ami elég nagy szó a tavalyi Igorrr, Anna von Hauswolff, és Crippled Black Phoenix után.

Rettentően nehéz meghatározni, hogy milyen zenét is lehet a Fekete Zajon hallgatni. Nem lehet metál fesztiválnak hívni, sem elektronikus zeneinek, és nem illik rá a “magyaralter” jelző sem (amiről mondjuk én már nem is tudom, hogy mit jelent).

A Zaj sokkal inkább ezeknek az összessége, és legjobban talán maga a neve írja le azt a zenei irányzatot, amit képvisel.

Illetve céltörekvése, hogy otthont adjon a független zene tehetségeinek.

Mi azért mégis megpróbáljuk megmutatni, hogy mire is lehet számítani a bő két hét múlva kezdődő fesztiválon, úgyhogy kiválasztottunk 5-5 magyar, illetve külföldi fellépőt, akikről bűn lenne lemaradni.

IC3PEAK

Az esetek nagy részében, amikor az emberek idén a Zajról beszéltek, az első együttes ami előkerült, az IC3PEAK volt. Ez nem is véletlen, hiszen az orosz experimental-trap duó relevánsabb, mint bármikor. A tavalyi cikkek arról, hogy az orosz kormány több koncertjüket leállította, csak jót tett a hírnevüknek, és egy hatalmas bulit már toltak is idén a Dürer kertben. A rommá torzított 808-ek és a félig suttogás félig sikítás vokál ránézésre nem tudna jobban elütni egymástól, de valahogy mégis elképesztően jól működik.

Tribulation

A következő nagy külföldi név a svéd Tribulation, akik zenéjében szintén van ellentmondás, de nekik is a javukra válik. A hangszerelés szempontjából sok a dallamos riff (a basszusgitár irányából is), énekből viszont megkapjuk a klasszikus skandináv black metal hörgéseket. Az ellentétek itt is kifejezetten jót tesznek egymásnak, hiszen az új album tele van szinte már slágeres számokkal. Emellett a Tribulation a Fekete Zaj után még idén vissza fog térni hozzánk, mint a Ghost előzenekara.

dreDDup

A Dreddup egy szerb noise-industrial-rave banda, akik lassan 22 éve alapultak, tehát tapasztalatban nincs hiányuk. Nemrég még a megboldogult Bókay utcai Gólya táncterét szedték szét a kiváló Megtűrtekkel, szóval aki esetleg ott volt abban a buliban az tudja mire számíthat, aki viszont nem, annak az alábbi videó adhat valamennyi támpontot. Undorító szintik, drum and basses dobtémák, és egy általános balkán Prodigy érzés.

Stockhaussen

Idén a Fekete Zaj indított egy közösségi finanszírozás programot, aminek a Delta színpad lett az eredménye. Itt egy csomó improvizatív live-act lép föl, és a fesztivál elektronikus zenei fellépőinek egy része része is ide került.

Az utóbbi kategóriába tartozik a mexikói Stockhaussen. Bár én nem annyira vagyok otthon a synthwave világában, Stockhaussen zenéjében mind a vokál, mind a minimalista szintetizátor-dob kombináció kifejezetten megragadott.

Light Asylum

A brooklyni Light Asylum még ebből az idei elképesztően sokszínű lineupból is kiemelkedik. Adott egy szintipop alap, amire Shannon Funchess énekesnő valami elképesztő energiával énekel rá, és az eredmény pedig húz rendesen. Sok synthwave/darkwave előadót lehet találni az idei Zaj fellépői között, de még egy ilyet nem valószínű, élőben pedig biztos vagyok benne, hogy még erőteljesebbek lesznek.

pozvakowski

A pozvakowski az én egyik személyes kedvencem az idei lineupról. Akkora industrial-noise zúzást, mint amit ők csinálnak, nem sokan hoznak, és emellé párosul az egyik legkülönlegesebb vizuál amit valaha láttam. A látványt úgy kell elképzelni, hogy kizárólag 8 és 16 milliméteres analóg vetítőkről játszanak különböző oktató témájú filmeket (méhek tánca, bicikli kontrafék működése), amiket ott helyben manuálisan villogtatnak, ezzel ellensúlyozva a beszakadó dobhártyákat több-kevesebb sikerrel. Csak ajánlani tudom a füldugó használatát.

Perihelion

Ha Gergő az álomfogókból heavy metalt hallgatna, akkor valószínűleg olyan zenét csinálna, mint a Perihelion.

A legutóbbi lemezük 2017 egyik abszolút legjobbja volt, és bármikor hallgatom, olyan érzésem van, mintha az Alföld fölött repülnék teliholdkor egy közepes méretű sas hátán.

A zenéjük különlegessége szerintem legfőképpen Vasvári Gyula énekes-gitáros hangjának, és a 3 tonna reverb-nek köszönhető, amit ráraktak, illetve annak az általános összhangnak, amit a zenekar zenészei hoznak, hiszen mindenki hozzátesz ahhoz az álomszerű hangulathoz, amit fentebb említettem.

TPSRPRT

Több Kikeltetős felfedezett is fellép idén a Zajon, az egyik közülük a megjegyezhetetlen nevű TPSRPRT. A TPS-t talán még egy fokkal nehezebb kategorizálni, mint a többi Zajos bandát, saját magukat instrumentál cybergrunge-nak, illetve akciójelenet soundtracknek hívják, és ez igazából illik is rájuk. Elképesztő húzása van a zenéjüknek, ezt pedig a széteffektelt gitárok és dobok, illetve egy minimális elektronika teszi lehetővé, és végül, de nem utolsósorban Papp Mukunda Mátyás basszusgitározása.

Ennek az együttesnek valahogy mindig jók a basszusgitárosai.

UEUM

Az UEUM nevű magyar impro-noise formáció is eljön idén a Zajra, hogy harsonával, és üvöltéssel olyan kakofóniát hozzanak létre, ami ott helyben kitúr két kiló szarvasgombát.

Ők is a Delta színpadon fognak zenélni, és talán az egész válogatásomból ők a legelborultabb, legzajosabb, legfeketébb együttes.

KINZOisHERE

Végül muszáj pár szót írnom Kinzoishere-ről. Szintén a Delta színpadon fog fellépni, de hogy mit is fog csinálni, abban nem vagyok biztos, abban viszont igen, hogy nagyon meg szeretném nézni. YouTube-videók alapján ugyanannyira fontos a vizuál, mint az a sokszínű elektronikus zene, ami alatta fog menni.

  • Ez volt tehát 10 kíváló előadó az idei Fekete Zajról, de lesz még mellettük Felső Tízezer, Jo Quail, Dope Calypso, The Twilight Sad, illetve a különleges műsorral érkező Satelles is. A fesztivál augusztus 16. és 19. között lesz megrendezve a Mátrában a Sás-tónál, jegyeket pedig itt tudtok vásárolni.

Ráadásként pedig itt a vissza nem térő lehetőség, hogy nyerjetek egy páros napijegyet: ehhez nem kell mást tennetek, mint a Facebook-poszt alá betaggelni kommentben, hogy kit hoznátok magatokkal a fesztiválra – augusztus 10-ig!

Képek: Fekete Zaj Fesztivál Facebook-oldal