Ezeket ne hagyd ki a Bánkitón!
július 11, 2015

Tavaly nagyon szerettük a Bánkitót, a programokra pedig idén se lehet panasz. Különleges és fesztiválon ritka zenekarok mellett a lassan megunhatatlanná váló fiatal koncertzenekarok kapják meg a nekik illő színpadot és közönséget. Kiválogattuk a kedvenceinket.

A Tószínpados programok sajnos idén csak este 6-tól kezdődnek, azonban a koncertek után minden nap lesz filmvetítés. A kemping mellett az Északi színpadon és az S*10 cirkuszban lesznek még koncertek, a Roburnál és a Bar72-nél pedig el lehet majd lötyögni napfelkeltéig. Összeszedtünk egy-egy fellépőt a színpadokról, napi bontásban.

Csütörtök

Antonia Vai néhány éve költözött Svédországból, Budapestre, ezidő alatt együttműködött mások mellett Saiiddal és Senával is, idén pedig már egy önálló Müpás koncerten is túl van. Az énekesnő idei egyetlen fesztiválkoncertje 19:30-kor a Tószínpadon lesz. Rögtön utána kezd az Északi Színpadon a Hello Hurricane, akik tavaly a mi tehetségkutatónkon, a Kikeltetőn nyerték a lehetőséget a fellépésre. Nemrég forgattunk velük egy KERET AV-t a Várkert Bazárban. Este 10 után pedig Makrohang az S*10-ben.

Ezen a napon lesz még a Retardált Brothers, valamint Sena, Mary Popkids, Képzelt Város és a VAN Filmzenekar!

Péntek

Jónás Verával nemrég készítettünk interjút, mindenképp csípjétek el a koncertjét 19:30-kor a Tószínpadon, éjfél előtt pedig kezd az AKPH élő zenekaros felállással!

Ezen a napon lesz még Riddim Colony, Margaret Island és Middlemist Red, utóbbi idén is a Tószínpadon.

https://www.youtube.com/watch?v=udaquAHVvbM

Szombat

A Csaknekedkislány zárja idén a Tószínpadot, és biztos eljátszák majd ezt és ezt a számot! Estére egyelőre nem tudnánk dönteni Volkova Sisters és Fran Palermo között, a kettő pont ütközik, érintve a MYGL-t is, utóbbi és a Volkova az S*10-ben, Henriék pedig az Északi színpadon.

Ezen a napon lesz még Péterfy Bori & Love Band, Szabó Benedek és a Galaxisok és Puszi!