Éljétek újra Thoma David Kikeltetős koncertjének hangulatát
január 9, 2020

Tegnap lerántottuk a leplet a hatodik Kikeltető záróbulijának fellépőlistájáról. Kiderült, hogy 17-én színpadra lép a Cataflamingo, a Dupla Eutanázia, az Exotic Girlfriend, FILO, Nabumorph, a Quiet Kid & The Speakers, a Sauropoda Trio, Untitled99 és Thoma David is. A bulizásba hagyományosan két korábbi Kikeltetős banda is besegít; idén a Fat & Cute és a Megtűrtek is tiszteletüket teszik majd a TRIP Hajón.

Van azonban még egy-két koncertvideó a tarsolyunkban a Dürer Kertes előfordulókról. Következzék most Thoma David zenekarának fellépése és melankóliával fűszerezett pszichedelikus szörfrockja, ami valóságos rajongótábort kovácsolt magának az egy hónappal ezelőtti koncertnapra.

Az elhangzott szerzemények:

– Carpe Diem
– Forgotten
– Sorrow
– Dreamin

Thoma David merengéssel és pszichedéliával vegyített szörfrock hangzását egy otthon kialakított stúdióban, teljesen DIY módon építgette. Lonesome Moans című debütáló kislemeze áprilisban jelent meg, a négy dal közül 3 már videót is kapott. A 19 éves srác eddigi dalai alapvetően egy szál gitár és ének köré születtek, azonban a Kikeltetőre trió felállással jelentkezett.

A videót Major Bálint, Látos Márk, Szabó Dominik és Szentgyörgyi János készítették, a hangot Csontos Bence vette fel és keverte meg.

Címkép: Komróczki Dia