Kikeltető PÉNZ
A Dorota szuggesztív új klipjére egy szerzetes is áldását adta

A Dorota szuggesztív új klipjére egy szerzetes is áldását adta

Nézzünk magunkba és valljuk be; mindannyian basztunk már be annyira, hogy éjszaka a kertben tuván torokéneklés szerű hangokat hallatva hoztuk felszínre a bennünk csörgedező mongol vér tanúságát. (Nem, nem igaz, hogy “én márpedig soha”, nem, ne haragudj, az, hogy nem emlékszel, nem mentség.) Viszont, az is igaz, hogy klipet kevesen csináltak hasonló hangulatban. A Dorota zenekarnak ez sikerült, és bizarr módon szórakoztató.

Dorotáék szeptember 26-án adták ki harmadik albumukat Solar the Monk címmel, amiről mi is írtunk, a most készült klip pedig már a második, ami a lemez dalaihoz készült.

A tér, amibe érkezünk, vidékies, kissé elhanyagolt, de mélyen ismerős is. A srácok öltözéke elüt a környezettől, ezért akár azt is gondolhatnánk, hogy egy utópisztikus, kommuna jellegű térben vagyunk, ahová a történelem utáni időkben a városok lakói új mikrotársadalmakat szerveztek. Erre az érzésre a szöveg gondolatisága is rásegít, ami az emlékek és érzések egymáshoz való viszonyát a felejtéssel és elmúlással párosítja.

A dal törzsi, szinte egy mantra, egy ima, egy zsoltár, egy furcsa óda a kavargó tudattalanhoz.

A zenétől transzba esel, a kliptől összezavarodsz: ökölcsapás az agynak.

Az klip szereplői maguk a zenekar tagjai, őket ellenpontozza az egész lemezen végigvonuló szerzetesség metaforájához, tematikájához passzoló buddhista szerzetes, aki sokáig inkább mint egy takarító viselkedik, és egyébként övé a ház is – majd a klip végén, a konyhában, áldását adja a dalra. Őt a lemezt megjelentető blindblindblind kiadó vezetője és egyszemélyes tagja, Luspay Tamás formálja meg, aki a való életben is szerzetes.

Az élmény nem lehet teljes állati jelenlét nélkül, ezért szerencsére megjelenik macskája is, JenőAz egysnittes klip a zenekar koncepciója volt, a kamerát Kőrösi Máté kezelte.

A lemez tematikáját meghatározó Solar The Monk címet egy félrehallás ihlette. Ez indította el a hónapokon át egyre burjánzó asszociációs láncot, aminek a középpontjában végig a szerzetesség metaforája állt. A Solar The Monk vissza- és elvonulás, reflektálás, új utak és létezési formák keresése egy vesztébe rohanó világban.

A korábbi szerzemények szabad improvizáció felől jövő gyakorlatai után a Dorota új lemezén nyers és erőteljes punk-rock hangzások keverednek szúfi, berber, mongol, buddhista hatásokkal és a transzállapothoz közelítő zenei formákkal, ennek egy részét érhetjük tetten a legfrissebb audiovizuális csomagban is.

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.