Gorbunov Dimitrit már nagypapája is operaénekesi babérok felé terelte. Tizenegy évesen Koreában operacsillagok oldalán szólózott, később szobrász-tanulmányai mellett blues-rock bandában nyomult és elektronikus zenei projektet alapított. Miután a polgárháború elűzte eredeti hazájából, Ukrajnából, nálunk lelt második otthonára, majd az X-Faktor műsorát használta trambulinként, hogy kiépítse rajongói bázisát, ezáltal minél több emberhez eljuttatva zenéje üzenetét. Dimitri célja, hogy felhívja figyelmünket az igazi problémákra és a szeretet erejére. Ennek egyik első lépéseként ma este élőben debütál psychedelic synth-pop zenekarával.

A Toldi színpadán egy új, legalábbis számunkra ismeretlenebb oldalad tárul majd fel…

Igazából nem félek, nagyon régóta vártam ezt az estét, mert ez lesz a debütáló koncertünk a zenekarral. Az utóbbi időben azt éreztem, hogy nem tudok új dalokat írni, mert fellépés nélkül nincs motiváció. Az inspirál igazán, ha megmutathatom a munkám gyümölcsét másoknak is, és látom a reakcióikat. Függünk más emberek reakcióitól, ami részben rossz, de ugyanakkor természetes. Én előadni is szeretek; nemcsak megírom a zenét, aztán kész, hanem a színpadra lépés alatt kapcsolódom a közönséghez. A zenében mindenki összekapcsolódik, ez nagyon fontos.

Több, mint egy éve lett vége az X-Faktornak, hogyhogy most jutottál el arra a pontra, hogy zenekarral és nem szólóelőadóként működsz tovább?

Annak idején azért mentem el az X-Faktorba, mert Ukrajnában volt egy zenekarom, karrierrel, koncertekkel, és úgy éreztem, hogy újra kell kezdenem mindent. Fel kell építenem a rajongói bázist. És mivel itt egyedül vagyok, az első év nagyon furcsa változásokat hozott az életemben. A Kőbányai Zenei Stúdióban tanultam, és nagyon magányosnak éreztem magam, mert magyarul folyt az oktatás, de akkoriban még alig beszéltem a nyelvet.

Hány éve élsz Magyarországon?

Négy. Az első évben nem voltak igazán közeli barátaim, kicsit egyedül éreztem magam – az egy stresszes időszak volt. Ki szerettem volna próbálni más zenei irányokat is, és eldöntöttem, hogy az elektronikus zenébe kóstolok bele, mert ez a jövő. Ukrajnában, Odesszában egy blues-rock-, indie rock bandában játszottam. A harmadik évben valaki feldobta az ötletet, hogy menjek el az X-Faktorba, én pedig úgy voltam vele, hogy miért is ne, egy próbát megér. Úgy tekintettem rá, mint egy trambulinra a siker felé. Nem vártam tőle sokat, de segített abban, hogy megmutathassam a zenémet nagyobb tömegeknek.

Nem féltél attól, hogy ott majd beskatulyáznak és betesznek a „mainstream-dobozba”?

Magyarországon az a probléma, hogy a rádió csak az EDM-slágereket nyomatja. Főleg mióta az egyetlen jó rádió is a süllyesztőben végezte (Petőfi… – a szerk), nincsenek opciók, ez keretek közé szorítja a zenészeket. Ha sikeresek és kelendőek akarnak lenni, ahhoz a dance zene az aktuális recept.

De miért ragaszkodsz a rádiókhoz? Rengeteg más platform van, például a koncertek által jobban kapcsolatba kerülhetsz a közönségeddel.

Nem a pénz miatt, hanem az emberek miatt. Kevesebben mennek el koncertekre, mint ahányan bekapcsolják a rádiót a kocsijukban.

A zenével tudod kifejezni magad, ha zenész vagy előadó vagy. Egy út, hogy beszélj a közönségedhez, és eljuttasd hozzájuk az üzeneted. A zene lehet a tiltakozás fegyvere.

A rádióval pedig megszólíthatsz nagyobb tömegeket.

Mik inspirálnak zeneíráskor?

A legerősebb érzelmek és érzések, mint a szerelem, fájdalom, szenvedés, ilyesmik. Gyakran eszembe jut, hogy manapság kevesebben írnak verseket, mint régebben. Elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon miért? Gondolj csak bele, ötven évvel ezelőtt eszedbe nem jutott, hogy lefeküdj egy lánnyal, ha nem ismerted legalább x ideje és nem éltetek együtt. Hónapok, évek is elteltek, míg végre megérinthettétek egymást. Viszont gyönyörű utak születtek az érzelmek kifejezésére. Minél gyönyörűbb volt a vers, amit írtál, annál nagyobb volt a szerelem, amit éreztél. Manapság az ilyen dolgok feledésbe merültek. Az emberek nem éreznek ezekre motivációt.

És hogyhogy nem az Odesszában megkezdett blues-rock irányt viszed tovább?

Azért, mert a rockzene manapság egy kiszáradt narancsból szeretne friss narancslevet facsarni.  Szerintem ennek nincs értelme. Sokkal izgalmasabb letisztultabb módon kifejezni magad. Én a minimalista elektronikus zenében szeretnék fejlődni. Na nem dj-ként, vagy ilyesmi.

Inkább a kísérleti, experimental vonal.

Igen. De azért a bandánk hangzásában a rock is fellelhető. Valaki azt mondta, hogy kicsit olyan zenét játszunk, mint a Doors. Pszichedelikus synth-pop. Psychedelic pop. Úgy érzem, hogy manapság a zene rossz irányba halad.

Korábban, 20-30 évvel ezelőtt reflektált az emberek problémáira, megmutatta a céljaikat, azt, hogy épp merre tartanak. Iránymutatásként is funkcionált. Ezzel szemben mostanság a népszerű slágerek másról sem szólnak, csak a szexről és olyan dolgokról, amikről nem kellene beszélnünk.

Egy híres orosz művész, Repin fogalmazta meg, hogy a művészetnek a létezés szépségét kell megragadnia, vagy annak a szomorúságát, ha azt elveszítjük. Nem szólhat gusztustalan dolgokról. Nem szólhat olyanról, amiről nem beszélnél az anyukáddal. Úgy gondolom, hogy az igazi zenészeknek ki kell teríteniük a hálójukat, megragadni vele a közönséget, és a szeretet felé irányítani őket. Mert ez az, amiről a zene szól, a szeretetről.

A mostani egy lemezbemutató koncert lesz?

Egyelőre nem. Úgy vettem észre, hogy Magyarországon az a szokás, a stratégia, hogy dalonként, vagy kislemezekre darabolva fut be egy album. Mi eddig egy dalt jelentettünk meg, a ’Heaven’-t, aminek Puskás Dániel a producere. És egy másik, Hiennel közös dal, a ’Fly Away’ pedig a Trip to the Moon című zenés roadmovie tévéműsorában került bemutatásra, amiben én is szerepeltem. Kicsit másként képzeltem el a videóklipjét. Az amszterdami tartózkodásunk utolsó estéjén forgattuk. Négy napon keresztül egy kis hajón laktunk, ami természetesen éjjel-nappal hánykolódott. Mikor szárazföldre léptünk, olyan volt, mintha mozogna a talpunk alatt a talaj, mintha még mindig a vízen lennénk.

Mennyi ideig tartott az utazás, a forgatás?

Körülbelül 12 epizód lesz, másfél hónapnyi utazásból. Két részletben csináltuk. Először májusban Olaszországba mentünk, aztán augusztusban jött Nizza, Barcelona, Észak-Franciaország, Párizs, Amszterdam, Brüsszel, Belgium, Brighton és London.

És tulajdonképp hogyan kerültél ebbe a műsorba?

Az X-Faktor kreatív szerkesztőjével, Mák Rolanddal jó barátok lettünk a forgatások alatt. Már a műsor közben mesélt nekem erről a roadmovie-s álmáról, és hogy örülne, ha részt vennék benne. Én pedig úgy voltam vele, hogy szeretnék menni: ez egy utazás, egy kaland, nem egy tipikus forgatás.

Mi volt az alapkoncepció?

Nyolc fiatal zenész vág neki Európának azzal a céllel, hogy zenéljenek, bárhova is csöppennek. Mi magunk terveztük, szerveztük a dolgokat. Ezért volt elképesztő, mert mi alakíthattuk. Mindenki mondott egy várost, ahova a legszívesebben elmenne, és ezeket összevetve álltunk neki megtervezni az útvonalat. Azért amellett, hogy spontán volt, a jó műsorkészítői tehetség tette még érdekesebbé.

Jelenleg a szerelmed, a zene a főállásod. Hogyan tudsz megélni belőle?

Minden héten az ország különböző részeiben koncertezek. Azt hiszem, ti ezt úgy hívjátok, hogy haknizás. Néha kevesebb, néha több az alkalom, a meghívás. Valamikor akár három koncert is jut egy napra, változó. Van, hogy esküvőre hívnak például.

És a szabadidődben milyen más szenvedélyeknek hódolsz?

Sokat olvasok. Ahhoz, hogy több zenét írjak,  több információt kell szereznem és tanulnom világról. De a szabadidőm nagy részét szobrászkodással töltöm. Most azt tervezgetem, hogy megnyitom az első kiállításom, amire már összegyűjtöttem néhány munkám.  Úgy álmodtam meg, hogy zenével  együtt mutatnám be őket. A zenével tudod a legjobban kifejezni magad, a gondolataidat, az érzéseidet, a jelened. A szobrászat szintén rendkívül kifejező. Nagyon érdekes lehet két olyan különböző művészeten keresztül megjelenni, amik támogatják, erősítik egymást.

Tanultad is korábban a szobrászmesterséget?

Igen, ez volt az első képzettségem. Odesszában fejeztem be a művészeti iskolát. Azért kezdtem el, mert akkoriban változott meg a hangom, mutáltam. Rajzolni szintén szeretek, előtte rajziskolába is jártam, és úgy gondoltam, hogy ez egy jó opció lenne a mutálással járó változás időszakában, ami másoknál általában egy-két év, nekem viszont három évig tartott. Jó ötlet volt, mivel képtelen voltam énekelni abban az időszakban.

De azt mindig is tudtam, hogy énekes szeretnék lenni. Ez egy családi örökség. A nagypapám operaénekes volt, és számomra is mindig ezt a hivatást képzelte el.

Kiskorombam több operában is szerepeltem, például Puccini Tosca-jában és a Carmenben. Körülbelül hét évesen szólókat énekeltem. Volt egy remek kórusom, akikkel rengeteget utaztunk: tizenegy éves korom körül, mikor még angyali gyermekhangon énekeltem, Franciaországban és Koreában is turnéztunk. Koreában fogadott a legnagyobb őrület, teljesen odavannak az európai emberekért, autogram-lázban égtek. Hihetetlen élmény volt két-háromezres tömegek előtt fellépni, ráadásul híres koreai operaénekesekkel is énekelhettem.

A Szegeden élő nagypapád az operaénekes-papa?

Valójában orosz, de 16 éve, a nyugdíjazásakor ideköltözött, mivel a nagynéném már 25 éve itt lakik. Őt annak idején Moszkvából hívták a Szegedi Szimfonikus Zenekarba hárfázni. Anyukám zongoraművész volt, de most már más művészeti ágban alkot. Ólomüveggel dolgozik, mint a templomokban a színes üvegek, amit szobrászként nagyon érdekesnek találok. Ukrajnában népszerű a belsőépítészet terén, Magyarországon kevésbé, ezen is szeretnék változtatni.

Szóval a klasszikus zenében kezdtél el mozogni. Mikor tértél át más irányzatokra?

Mikor Ukrajnában a művészeti iskolában tanultam, megismertem egy srácot, akinek volt egy blues-rock bandája, és pont énekest kerestek. Megragadtam a lehetőséget, és elkezdtünk próbálni. Az első koncertünket egy iskolai szobrász-workshopon adtuk, ősi szobrok ölelésében. Az egész suli ott volt, kezdtük megérezni, hogy ez a mi utunk, koncertezésbe fogtunk. Egy idő után összekülönböztünk, beléptem egy másik bandába, de az sem bizonyult az igazinak, úgyhogy megalapítottam a saját zenekarom, ami egy elektronikus projekt lett. Aztán ide kellett költöznöm.

A mostani zenekartagokkal hogyan találtátok meg egymást?

A gitáros, Mackó Miki félig ukrán, félig magyar, vele a Kőbányai Zenei Stúdióban találkoztunk. Szólista volt a Palladio Orchestra arénás  koncertjén, ahol 100 gitáros lépett egyszerre a színpadra. Egy igazi gitárvirtuóz. A dobost, Huszár Ákost, és a basszerost, Szabó Misut, koncerteken ismertem meg, aztán egyszer írtam nekik Facebookon, hogy „Hé srácok, menjünk játszani!” , szóval nem volt egy nehéz ügy. Együtt döntöttünk a The Doors-hangzás mellett, Miki hozta a rockos-vonalat, én a pszichedelikusat.

Mi a helyzet a Toldis koncert különleges vendégeivel, mi alapján esett rájuk a választás?

Morócz Tomival és Nagy Ricsivel a Trip to the Moon-kalandozás alatt lettünk igazán jóban, Tóth Bettinával – aki most a Jacey Dawn művésznevet használja – már egy éve tervezzük a közös munkát. Imádtam az X-Faktoros szerepléseit. Szeretnék majd vele egy közös dalt.

Egyébként milyen magyar előadókkal, zenekarokkal koncerteznél még szívesen?

Az Ivan & The Parazollal. Szeretem a stílusukat. Vagy a Fran Palermóval és a Zagarral is. Zságer Balázs szerintem a magyar elektronikus zene nagyszínpadára termett. Felvettünk vele egy közös számot az albumra. Szeretem a The Biebers-t, már csak azért is, mert Puskás Danival is kollaboráltunk. Kedvelem az elképzeléseiket, ezt a 90-es évekbeli, elektronikus synth-pop-vonalat. Illetve a kortárs pop egyik fiatal, de zseniális producere, Závodi Marci is feltűnik majd a lemezen.

És mikorra várható a debütáló album érkezése?

Körülbelül a szülinapomra időzítjük, ami március 24. Aztán nagy magyar városokat érintő turnéval szeretnénk majd népszerűsíteni. Nem akarom követni a single-ről single-re megjelenés szabályát, nem érdekel. Csak meg akarom szólítani az embereket, felvenni velük a kapcsolatot, és ha ehhez megérik az anyag, kiadjuk.

Megszületett már a dalok nagy része?

Eddig hét dal készült el, jelenleg három másikon dolgozom, az egyik a kollaboráció Závodi Marcival, aztán a Puskás Danis együttműködést is szeretném megvalósítani. Összesen tizenegy track lesz a lemezen.

Azon nem gondolkoztál, hogy magyarul írj szöveget?

Nagyon szeretnék, de szerintem nem fogok, nem hiszem, hogy működne. Mert ha aztán rosszul ejteném ki, az emberek arra koncentrálnának, nem pedig arra, amiről beszélek. Nem azt figyelnék, hogy mit mondok, hanem hogy miként mondom ki a szavakat. Ezt nem akarom, szóval kicsit félek magyarul énekelni.

Próbáltad már?

Persze. Például énekeltem az X-Faktorban egy orosz dalt, magyar szöveggel, a ’Várj reám’-ot. Vannak magyar dalok, amiket nagyon szeretek. Pl. a Piramis ’Szállj fel magasra’ c. számát imádom, az a kedvencem.  Vagy Demjén Ferenc  ’Várj, míg felkel majd a nap’ c. dala. A zeneiskolában volt egy 12 éves kisfiú, Lacika, aki csodálatosan énekelt egy pop dalt, a ’Maradj velem!’-et. „Maradj velem, segíts nekem, vigyél haza, fogd a kezem…” Annyira imádom… Amikor először átléptem a magyar határt, úgy voltam vele, hogy „Magyar zene? Te jó ég, a magyar nyelv nem a zenéhez való, őrült egy nyelv.” De aztán hozzászoktam, és most már szeretem. Mindig így van ez; ha elkezdesz tanulni valamit és fejlődsz benne, akkor elkezded megszeretni.

Nincs mindenki pozitív véleménnyel a magyar mentalitásról, te viszont szeretsz itt élni. Mi a tapasztalatod erről az országról?

Természetesen nem tudom nem szeretni, hiszen Magyarország jobban elfogad, befogad, mint a saját országom.

Ráadásul a magyarok mindig megpróbálnak mosolygósak maradni. Például, ha Ukrajnában bemész egy boltba, és azt mondod, hogy „Hello! Jó napot!”, és a pénztárosnak épp rossz hangulata van, nem fog válaszolni, még csak rád sem néz. Itt nem ezt tapasztalom.

Otthon érzed magad nálunk?

Igen. Négy éve nem jártam Ukrajnában. A szüleim ott élnek, ők meglátogathatnak, de én még jópár évig nem mehetek. Most már 30 éves korig kötelező a katonaság. Miután ideköltöztem, tudtam, hogy nem lesz lehetőségem visszatérni. Így ösztönösen arra „programoztam” magam, hogy ne hiányoljam az Odesszám, a városom, a tengerpartjaim, a szobám. Ha tudod, hogy nem mész vissza, nem érzed a hiányt. Elmúlik a hiányérzet.

• Kispénteki programként tehát csekkoljátok Dimitri zenekarának debüt koncertjét a Toldiban!