Kikeltető PÉNZ
Dalszerzők és zenei világaik tárulkoznak ki az Úri Muri mélyén – videós ízelítő az induló klubsorozatból

Dalszerzők és zenei világaik tárulkoznak ki az Úri Muri mélyén – videós ízelítő az induló klubsorozatból

A Dalok a mélyből bensőséges koncertsorozata decemberben indult. A fellépés széria igazán családias, már csak a mostanában atmoszfératuningot kapott Úri Muri pincéje és a koncepció miatt is: a változatos zenei univerzumokból és zenekarokból érkező dalszerzők két havonta négyen jönnek majd, hogy megosszák a nagyérdeművel személyes repertoárjuk és történeteik javát.

Volkova Krisztina, a projekt egyik szervezője mesélt is nekünk:

“Röviden felvázolva az alapkoncepciónk arról szól, hogy életre keltsünk és ápoljunk egy olyan mozgalmat, ahol a középpontban dalszerzők, történetek állnak. Az estek folyamán ennek szellemében négy, különböző zenei világból érkező dalszerző-előadónak adunk színpadot, hogy zenekaraikat egy estére hátrahagyva, szólóban mutassák meg idevágó szerzeményeiket, átdolgozásaikat.”

Az esték minden alkalommal két blokkra oszlanak, minden fellépő fél órát kap a kibontakozásra.

Az első felvonásból kaptunk is négy videót, hogy a következő alkalom előtt elrabolhassa szívünket a projekt. December 13-án Muzsik (Muzsik és Volkova), Lee Olivér (ék, Trillion), Tóth Dorothy (Nunki Bay Starship) és Agócs Márton (Aurevoir., Jóanépi) nyitották a sorozatot.

    • A legközelebbi esemény most csütörtökön lesz és akik megmutatják magukat: Maszkura (Maszkura és a Tücsökraj, Nana Vortex), CéAnne (CéAnne & the Chapel Jiggaz, Hősök), Tóth János Rudolf (Bergendy, Hobo Blues Band, Magyar Atom), Nagy István (Kassandra, Péterfy Bori & Love Band).

Képek: Fekete Vica analóg fotói
Videó: Komróczki Diána, Lippai Balázs, Wouter Hoek
Hang: Bognár Gábor, Lee Olivér

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.