Érzelmi csomópontok

Cikk

március 16, 2017

Énekes András Előd

23

Idén februárban már mutattunk egy klipet a Platon Karataev énekes-gitárosának készülő szólócuccából, azóta viszont meg is jelent Czakó-Kuraly Sebő kislemeze, amit nem lehet elégszer meghallgatni az álmatlan hajnalok csöndjében.

Tavaly ősszel nagyot robbantott a Platon, eljutottak a Kikeltető döntőjéig, második koncertjükön pedig az első két sor már kívülről énekelte az Elevator című slágerüket – merthogy sláger; a Spotify-on már 150 ezren hallgatták meg. Sebő szólóprodukciója a nagyzenekari felállásnál azonban jóval visszafogottabb és intimebb.

Bő másfél éve The Mask Undressed címmel már megjelentetett egy EP-t, de elmondása szerint a önmagában a dalokkal még nem is volt problémája, ellenben a megúszós, olcsó felvétel nagy minőségbeli deficitet jelentett, de tanult a hibából, és most egy profi csapat segített neki elkészíteni a Junction-t. Kristóf Norbert és Puha Szabolcs segédkezett a felvételnél, a masterelést és mixelést pedig Zwickl Ábel végezte az alább hallható végeredménnyel.

Első hallgatás után simán össze tudtam volna keverni a hat számot, de minél jobban belemélyed az ember ezekbe a dalokba, annál inkább hajlamos felismerni bennük azokat az értékeket, melyek miatt nem hogy meg tudja különböztetni őket, hanem egy-egy kedvencet is talál köztük. Én például ennek az EP-nek a hatására vettem elő a fél éve a sarokban porosodó akusztikus gitáromat.

A “melanko-folk” egyszálgitáros, érzelmes műfajával persze sosem olyan egyszerű azonosulni, még ha az ember nyitott is erre a típusú zenére, meg kell találni hozzá a megfelelő pillanatot, mert ahogyan a dalok is születtek, úgy a hallgatásuk is egy végtelenül intim, mélyreásós folyamat.

A Here Comes The Night bevezető hangulatképe után rögtön a borítón is visszaköszönő Hart ( ~ szarvasbika) következik, ami az album legerősebb száma, és ezt valószínűleg Sebő is megerősítené. Minden túlzás nélkül nehéz szavakban beszélni erről az alkotásról, maga Sebő is elmondta, hogy eleinte csak halandzsázott a dallamra, és nehezen alakult ki a végleges szöveg. Azt már régóta tudjuk, hogy három akkorddal meg lehet váltani a világot, a Hart pedig ismét jó példa erre az örökigazságra, bár annyira befelé fordítja a figyelmünket, hogy legfeljebb a saját gondolatainkat világítja meg.

Akárhogy is dolgozza fel a fülünk ezt a bő három percet, arról szerintem senkit nem kell győzködnöm, hogy az év legszebb magyar dala címére joggal pályázhatna.

A Shack a lemez legfolkosabb dala, ha csak a szövegből indulunk ki. A fenyők illata, szabadságérzet, viskó az erdő szélén. Minden adott egy érzelmeken elmélkedős láblógatáshoz a friss tavaszi levegőn, a dal második felében a ráéneklős, összefolyós rész pedig nagyon ügyesen emeli el a számot a fájóan egyszerű struktúrától, hozzáadva egy olyan pluszt, amire a gondolatainkba mélyedve is felkapjuk a fejünket.

Nálunk debütált a lemez címadó dala, a Junction, amely az EP legvidámabb darabja, az útválasztás, a huszonévesség létérzését minden nehézségével együtt kétperces bájolóvá alakítva. Ezután jön a Sham Melancholy, ami hozza, amit vállal, hiszen egy olyan számmal kell megbirkóznunk, amelyben a ‘szomorúság’ négy különböző angol szinonimája is szerepel…

Ettől függetlenül nem kaptak el depresszív gondolatok, ha más nem, a gyönyörű refrén miatt.  

Az érzékenység esztétikája minden szomorúságon felülkerekedik Sebő dalaiban.

Az egyedüllét és elvágyódás komplex és elégikus kifejeződése, az Away zárja a lemez A oldalát, merthogy az Junction-höz kaptunk egy két számos B-side-ot is, melyen két tradicionális country-dal szerepel. Íme:

Ezek a számok Sebő tengerentúli tartózkodása alatt íródtak, az ihletet konkrétan Maine adta, az északi állam a második dal címét is viseli. Az első hat számhoz képest sokkal oldottabb, boldogabb hangulat bontakozik ki a lemez másik oldalán, mindezt mi sem erősítené meg jobban, mint például az “Oh, You took my trouble Maine” utolsó sor.

Az utóbbi pár év elsősorban a Lone Waltz Records felfutása miatt elég sok nemzetközileg is helytálló egyszálgitáros produkciót vonultatott fel országunkban, de a Zanzinger, Upor András, Duke Bluebird-vonal mellékvágányán Cz.K. Sebő is bőven felért egy olyan szintre, ahol egy-egy videójának párszázas megtekintése nem mérvadó, hanem inkább mélyen sajnálatos, mert ez a zene minden lélekkel rendelkező emberben táptalajt találna.

Támogasd te is a KERET blog működését havonta a Patreonon!