Kikeltető PÉNZ
A live szettek energiáját sűrítette bele legújabb kislemezébe Christopher Waver

A live szettek energiáját sűrítette bele legújabb kislemezébe Christopher Waver

Az AGAVOID zenekar basszusgitárosaként, a PLUTO Sound kiadó alapítójaként és producerként is tevékenykedő Huszár Kristóf elektronikus zenei projektje – melyben Christopher Waver néven ismerhettük meg – 2015-ben indult útjára, azóta pedig megállás nélkül hozza a jobbnál jobb trackeket, melyekkel hamar belopta magát a hazai klubközönség szívébe. Friss kislemezén, mely a Club Edits címet kapta, nemcsak két új szám, de két régebbi dal újragondolása is helyet kapott, naprakész lenyomatát adva a kísérleti elektronikus színtér legizgalmasabb szegleteinek.

Christopher Waver bő négyévnyi élő szettes tapasztalatát sűrítette bele az EP-be, a teljes hanganyag pörgését és hangulatvilágát az élő-lélegző klubélet ihlette. Mindezt nemcsak címében hordozza az album: míg a tavalyi Variables című nagylemez a downtempo vonalat erősítette, a Club Edits kísérletezésének végeredménye a középtempós house-techno stílustengelye felé húz, különleges hangzásokkal és szintifutamokkal megspékelve.

„Régóta éreztem, hogy jó lenne kiadni olyan számokat, mint amilyenekké a live-actemben alakulnak a dalok. Az előző albumon inkább az élőbb hangszerelésre fókuszáltam, ezek viszont klubkörnyezetben nem igazán működtek, mindig átvariáltam őket élőben. Először az volt a terv, hogy csak már meglévő dolgok editjeire fókuszálok az új EP-vel, de aztán a sessionök alatt csomó új ötlet halmozódott fel.”

– foglalta össze Kristóf az EP ötletét.

„Végül ebbe a house-techno vonalon mozgó, ám annál hangképekben gazdagabb, hibrid kiadványba zanzásítottam az új világot, a többi átértelmezésem pedig megmaradt az élő szett részeként.”

Így adódott tehát, hogy a 2015-ös, első ízben kiadott Love for the Future és az AGAVOID After című dalának továbbgondolt, az élő szettek ritmusába csomagolt változata mellett az eddig csak session keretek között játszott Try To Make No Sound és a The Art Of Roaming is hallható.

Az album hozza a fülledt klubok hangulatvilágát, ugyanakkor jó arányban vegyíti azt a kísérleti elektronika hangzásaival, nem spórolva a trükkös szintetizátorjátékkal – teszi mindezt olyan pontossággal összeállítva, hogy a négy track összeszövődésével húszpercnyi mélymerülés-élménnyel gazdagodhatunk, teljesen elveszve beatekben.

Ezen összetevők egyvelege teszi különlegessé, izgalmassá és nem utolsósorban nagyon frissé a Club Edits számait, melyekbe stílustól és zenei ízléstől függetlenül bárki bátran fejest ugorhat, akár az EP-t, akár a live sessiont hallgatva.

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.