Keltető Zenék Videók PÉNZ Még
Ez a legortóbb Instagram oldal, ami zenészekkel megtörténhetett

Ez a legortóbb Instagram oldal, ami zenészekkel megtörténhetett

Ha még nem jutottál hozzá a napi trash kontent adagodhoz ne is keresgélj tovább, neked pont erre van szükséged. Fecskendezz magadba egy hatalmas dózis szubkultúrát az ortoaltermemes jóvoltából. Tovább

A lelki pezsgés egyáltalán nem korfüggő
Prieger Zsolttal és Mushuval beszélgettünk az Anima Sound Systemről

A lelki pezsgés egyáltalán nem korfüggő

Prieger Zsolttal és Mushuval beszélgettünk az Anima Sound Systemről

Aki a kezdetek óta követi az Anima Sound System negyedévszázados munkásságát az se tudja talán pontosan megmondani, hogy a mindig megújuló formáció pontosan hány énekessel dolgozott ’93 óta. A válasz nem egyszerű, de hálistennek nem is a múltba merengésről szól ez az interjú, ugyanis idén csatlakozott a The Matters frontembere, Mushu az Animához, és ezzel beköszöntött valami nagyon elemi, technós, punkos, – de akár okkultan fogalmazva – ősi energiákat megmozgató korszak a zenekar életében

Adja magát a kérdés, a mindig változó Anima Sound Systemmel kapcsolatban, hogy, hogyan jött ez a felállás, amelyben Mushu lett az új frontember, ismertétek már korábban is egymás zenéjét?

P.Zs: Én nagy kedvelője vagyok a Mushu dolgainak. Így aztán nem ismeretlenül találkoztunk az utcán, hanem követtem az eseményeket, ahogy általában mindig is követtem, figyelem a nálam jóval fiatalabbak kreativitását. Azt gondolom, hogy tanuljunk, ameddig csak lehet. A budapesti szcénában egyébként is rengeteg olyan előadó van, akikre felnézek. Negyed évszázados munkásság után is tudok rajongani, ez nem képezi vita tárgyát. A Matterst nagyon csípem, a lemezt, amit kihoztak az év elején, szintén. Pont azt az őserőt, azt az érzékenységet kerestem, amit a Mushuban abszolút megtaláltam. Közben nem csak munkatársak, hanem barátok is lettünk. Ez egy jó együttműködés. De ami fontos, hogy a Mushu a saját zenekara énekese, és közben énekel nálunk. Én soha, de egyre inkább nem akarok előadókat elszipkázni működő kollektívákból, hanem az egyesítsük erőinket filozófia mentén szeretek dolgozni.

Mushu: Ami tök jó, mert például a Saidnak most lesz lemezbemutatója a müpában.

P.Zs.: Igen, ő a másik férfiénekesünk az Animában, és én is nyomom az embereknek, hogy nézzék meg a Chalaban-t, mert az meg megint egy másik kultúra. Said egyébként az Animának egy másik frontembere, aki egy Budapesten élő marokkói arab zenész és énekes. A Mushu is egy mixtúra, és az Anima meg főleg az (közös nevetés), ráadásul folyamatosan mást csinálunk ugye. Kezdtük a népzenével, a dubbal, az elektronika beinjekciózásával, A társadalompolitikai szempontból tudatos magatartással, a tánczenével, a popdalokkal, most meg valami technoid őrjöngéssel.

És ezt a jelenlegi korszakot mivel jellemeznéd?

P.Zs. Ez egy nagyon kísérletező időszak. Azt szeretném, ha ebben a kontekxtusban mindenki megtalálná önmagát. nem elveszünk egymástól, hanem adunk a másiknak. Folyamatosan ott vagyunk a másik fellépésein, és várjuk a jövőt, az új kihívásokat. Az életkor egy állapot, a lelki pezsgés meg a spirituális nyitottság pedig egyáltalán nem korfüggő. Ma néha végignézek a huszasokon és rengeteg halott tekintetűt látok. Nem azért olyanok, mert nyugdíjba készülnének, hanem mert nincsen előttük semmilyen perspektíva, előttünk pedig rengeteg van, és az egyik ilyen, amit az Animával most csinálunk. Most például az október 21-i eseményünkre készülünk, ahol a Cinematic Orchestra énekesnője, Heidi Vogel is velünk lesz. Ő nekem nagy kedvencem, még a Ninja Tune-os korszakból. Bemutatkozik egy új énekesnőnk, Telma Lincoln is, és Bocskor Bíborka is énekelni fog velünk, aki pedig a mi zenénken nőtt fel még Csíkban, amikor még kislány volt. Ezek ilyen organikusan kapcsolódó dolgok, nem is nagyon akarom túlmagyarázni ezt.  A lényeg: ez most egy jóval keményebb, ütőképesebb, dinamikusabb, technoidabb Anima, amit most csinálunk.

anima (11 of 12)

Elég sokat is koncerteztetek a nyáron. Te, hogy éled ezt meg Mushu?

Mushu: Az első tapasztalatom az volt, hogy épp egy próbán voltam otthon – most a házunkban van tulajdonképpen a próbaterem, ami egy izgalmas létállapot – és csörgött a telefonom. Mindig próba közben keresnek meg a legvadabb dolgokkal, és akkor beleszólt egy hang nagyon szakszerű módon: „Prieger Zsolt vagyok az Anima Sound Systemből és nagyon érdekelne egy koprodukció veled.” Hirtelen nem tudtam köpni-nyelni, csak annyit, hogy „jó, ha küldesz témákat, belenézek”. Akkor a Zsolt küldött új anyagokat, régi számokat, tehát ahogy elképzelte, hogy ez hogyan működhet velünk, és utána összeültünk egy kávézóba és mesélt nekem.

Eleve az egész zenével kapcsolatban az az attitűdöm, hogy minden a kapcsolatokról szól. Egyrészt a zenészek között, aztán az előadó és a közönség között is kapcsolatok alakulnak ki. Nekem is fontos, hogy mindig kihívásokat pakoljak magam elé, hogy minél több helyzetben megforduljak, hogy lássam, hogyan reagálok változó impulzusokra.

Először is nagyon tetszett, amiket mondott, és mutatott a Zsolti az elképzeléseiről, meg, hogy milyen számokat tudnánk együtt összerakni, mert érdekes módon a gitárzenés vonatkozásaim mellett nekem volt egy nagy elektronikai korszakom is. Rengeteg house-előadót és persze Daft Punkot hallgattam 14 évesen. Ezt a korszakot, meg ezt az esztétikát memorizáltam. Az Anima egy kihívás most nekem is, hogy ne korlátozzam magam kizárólag a blues zenére. Inkább kalandként léptem bele ebbe, hogy meglássam mit hoz ki belőlem, és én mit tudok kihozni ebből a helyzetből. Örültem nagyon annak a nyitottságnak, ami ebben a közegben fogadott. Az az érdekes, hogy nem is a próbákon, inkább koncerten tudtam végül megérteni ennek az “új” Animának a koncepcióját és tudtam teljesen azonosulni vele. Ez a produkció nem csak a zenéről szól, hanem ez egy statement. Van egy narratíva, ami audiovizuálisan is megmutat a zenekar. Ez erősen szól a lelki önmegvalósításról, az emberi jogokról, a fekete civiljogi küzdelem múltját is nagyon érzékenyen bemutatja, ugyanakkor mindezt nyersen teszi, ami szintén nagyon tetszett. Ebben tudtam megtalálni a kulcsot, hogy ebben az egész szabadságra vágyó, spirituális szituban miképp tudok egy “lelkületet” megtestesíteni a színpadon, mégpedig úgy, hogy ne feltétlenül “egyénként” legyek jelen, hanem gyakorlatilag mint “nemzedékem fájó szíve”.

Most a Bánkitón nem tudom hány ember előtt léptünk fel pontosan, de azt éreztem, hogy mindenki, nagyon sokan együtt mozgott velünk. Úgy mentem fel oda, hogy élni fogok, és szenvedni egyszerre, és amikor visítottam, éreztem, hogy fáj a közönségnek is, amikor meg büszkén énekeltem, akkor meg azt a dallamot is velem együtt vitték.

Nekem pont ott Bánkitón esett le, hogy mennyire eléri a célját ez a színpadon.

P.Zs.:Bánkon valóban nagyon összeért valami. Kisebb csoda volt.

Mushu: Orfű is nagyon jól sikerült…

P.Zs.: Ami meg pont egy másik közeg. Ezért érdekes, amit mond a Mushu, mert Fishing inkább egy kiváló alterock- fesztivál, ahol mégis ugyanúgy átjött az üzenet, ahogy pl Bánkon. Minden helyzetben más és más fénytörésben működik az új Anima-műsor.

Mushu: Egyszerre volt kihívás, hogy kivonjam magam belőle, és közben bele is helyezzem magam nagyon is. A zene máshogy szólal meg szerintem a személyi jelenlétem nélkül, és az előadásommal kiegészülve. ez az én felelősségem. Lehet ezt nagyon jazzesen, soulosan is előadni, de lelkiállapot szerint lehet ebbe teljesen pszichedelikus vagy éppen punk “közérzetet” is megtestesíteni, hiszen mindegyik állapot illik a sokszínű előadásba.

Bánkon például teljesen őrjöngős, punk attitűd uralkodott

P.Zs.: Mert ez benne is van nagyon. Ezen nevelkedtem, vagy a punk-attitűd által meghatározott független elektronikai szcénán. Egyébként meg sok múlik Mushun, és persze nem akarom túlfilozofálni, de tök egyértelmű, hogy minden egyes fellépésnek ott van a helyi értéke, és nagyban függ a közönség reakciójától, illetve Mushutól és a többi énekestől, mint kiváló médiumoktól.

Mushu: Nekem egy kicsit skizofrén is volt a helyzet először, mert a Matter-rel most nagyon ráhangolódtunk arra, hogy legyen improvizatív. Nem annyira szerkezetekben gondolkodunk, inkább az érzéseink egymás felé közvetítésén van a hangsúly muzikálisan. Az Animában meg pont, hogy nagyon indusztriális az egész. Van a Zsoltinak egy ilyen hadmesteri tartása, ami az egészet irányítja. Nekem is bele kellett épülnöm ebbe a “gépbe” gyakorlatilag. Egyet félreszámolok, és akkor már nem történik meg a dal. Kicsit külső szemlélőként kellett felfognom magamat, hogy életre keltsem a produkciót.

anima (6 of 12)

Mennyire vagytok kompromisszumkészek ilyenkor?

P.Zs.: Ez nem kompromisszumkészség kérdése, hanem inkább lelki egymásra hangolódás, ami kell hozzá. Mindig csavarunk egy kicsit a dalokon, bírom a folymataos változást, és Mushu mellesleg zseniális dalszerző is, úgyhogy fogunk csinálni közös dalokat is.

A dalszerzésbe ezek szerint még csak óvatosan folytál be, Mushu?

Mushu: Volt egy szerzemény, ami már közösen alakult ki. A Zsolti küldött nekem egy alapot, amiben volt egy idézet egy politikai aktivistától, aki pont az amerikai indiánok vízválságáról tett egy kijelentést. Ez engem nagyon személyesen érintett, ezért egy mitológiai felfogású reakciót írtam rá, és annak a részeit beleépítettük egy közös dalba, amiben a Said énekel. Ez talán a második kedvenc dalom az egész műsorból, mert van egy tényleg nagyon természetes összeérintkezése az összes elemnek, amit felviszünk a színpadra.

P.Zs.: Meg hát ez a jövő! Nem az a perspektíva, hogy ha megírunk egy dalt a Rozival (Rozmán Zoltán) – aki szintén érdekes, mert dobosunk volt tízen évig, most meg producertársam és basszusgitáros  – akkor azt a szájába adjuk valakinek. Logikus, hogy először ki kell alakulnia egy lelki szimbiózisnak, de itt lesznek dalok, amik nem úgy indulnak, hogy a Mushu hoz egy témát valamire, hanem az ő dalát mondjuk mi öntjük formába, vagy szedjük szét és rakjuk újra össze. Ezek nem monolit egységek, változtathatóak. Pont ebben van az alkotás izgalma.

Nem tudjuk sokszor, hogy a képből van a zene, vagy a zenéből van a kép. Ez egy keveredés most nálunk, amire régóta vágytam. Azt gondolom, hogy a kép egy olyan elem, amit igenis használni kell koncerteken. Vagy például jönnek majd ki sorban klipek, amik nem feltétlenül tartalmazzák az élő „vizu” elemeit, hanem ez már megint egy új tartalom lesz. Csomó dalnál meg azt érzem, hogy túlbeszéltük, vagy le kéne rövidíteni, vagy mást kéne alátenni, és majd ezek úgyis változni fognak. Én szeretek változtatni, új dolgokat felfedezni, és mindig radikálisan változtatok. Három-négy-öt évente csavarok mindig akkorát az Animán, ami már “önveszélyes”. Az elmúlt tíz évben rengeteg kritikát kaptunk arra nézve, hogy miért van az, hogy “mindig nagyon más az Anima”. Szerintem meg pont ez a lényege egy zenei műhelynek, meg hogy izgalomban tartsuk az életünket. Majdnem azt mondtam, hogy a közönséget, vagy a dalokat, vagy az Animát mint brandet – de ezt igazából le is szarom! Ha azt érezzük, mint amit Bánkon éreztünk, akkor az egy csoda, hogy van visszaigazolás, és úgy van visszaigazolás, hogy igazából magunknak is játszhatnánk a próbateremben, és nem ezreknek.

Nem gondolod, hogy az Anima pont, hogy ezrek előtt működik inkább, mint lemezen?

P.Zs.: Szerintem inkább jó felfogású, és ránk rímelő közönség előtt működik.

Nem mindig rímelt? 

P.Zs.: Hát persze, hogy nem. Rengeteg korszakunk volt. Gondolj bele, amikor negyvenezer ember ott van a Sziget nagyszínpada előtt a koncerteden, tele elvárásokkal, várja az ún. “slágereket”, aztán a következő évben már egy londoni frontemberrel kísérleti hip-hopot csinálunk elektronikával, aztán következő évben megint más frontemberrel valami egészen mást, abból logikusan következik, hogy egy csomó embernek, akik az ún. pop-Animához szoktak, azoknak minimum hiányzik mondjuk az éppen előzőleg aktuális énekes, akit megszerettek. És akkor mindezt mérd össze azzal, hogy általában egy zenekar egész pályafutása alatt tökugyanazt csinálja. Egyébként erről azt gondolom, hogy nekünk ez egy kitartó – majdnem azt mondtam, hogy munka, de inkább  – szórakozási forma, egy mindig változó játszótér. Ha ehhez csatlakoznak emberek, akkor ez tök klassz. Ha meg nem csatlakoznak, a zene akkor is működik, ha csak csináljuk, kiadjuk, és akkor lehet hallgatni. Az Anima nem épít közönséget, saját magát építi. Aztán mindig rácsatlakoznak emberek, megéreznek valamit ebből az üzenetből, és akkor tudnak velünk lenni egy darabig. Aki meg megérzi a folyamatos változás szépségét, az a legjobb esetben akár 25 éve is velünk van.

anima (9 of 12)

Mushu: Az tetszik ebben a produkcióban, hogy nem úgy fogom föl, hogy énekelni megyek oda, hanem számomra ez egy teljes performansz. Van egy érzelmi ív, amit kitaláltam és megépítettem magamnak. Ezt minden közönségnél másképp interpretálom, másképp viszem eléjük. A koncert sikere például abból is kiderül, hogy nekem ezt a kapcsolatot mennyire sikerül kialakítanom.

Ez biztosan kimerítő. Tudod magad függetleníteni a színpadon az aktuális lelkiállapotodtól?

Mushu: Valahogyan bele kell kerülnöm ebbe az érzelmi állapotba. Tanultam elég sok éve színészetet még Bécsben. Ott az egyik első dolog, amit megtanítottak, hogy ilyen triggereket kell az embernek magában gyártani, hogy felvezesse magában az érzelmeket, amikre szükség van, hogy ezek teljesen természetesen jelenjenek meg az emberben, és ne legyen művi. Olyan is van a közönség részéről, hogy nem biztos, hogy mindenki hozzá van szokva ehhez a zenei kontextushoz, de értékelni tudja azt, hogy érzelmek vannak közvetítve.

Ettől a performanszszerű előadásmódtól tudat alatt is bevonódik a közönség, amire csak rátesz a hangsúlyos vizuál. Hogyan lett ennyire kiemelt szerepe a vizualitásnak az Animában?

Mushu: Erős már magától attól, hogy van egy garázs, trash, VHS hatása az egésznek, ami most már nosztalgikusnak hat a közönség egy részének, de nagyon izgalmas, mert szerintem kevesebben játszanak ezzel úgy, ahogyan illene. Nagyon érdekes, nagyon ingererős dolgok történnek nálunk vizuálisan.

P.Zs.: Meg hát úgy nosztalgikus, hogy én ezen szocializálódtam. Az industrial, a pre-techno, a Madchester-i univerzum. Most amúgy épp egy Joy Division-feldolgozáson dolgozom. Mindent bevontunk a búra alá, bár igazából nincsen búra sem, hanem lubickolás van. A képi világról még annyit, hogy ez egy szunnyadó vágy volt, ami most kitört, lávaként, ráadásul a feleségemmel, Erikával csinálom a képi részét, aki gyakorlatilag a zenekar tagja. Egy csomó szám alapját is együtt írtuk. Érdekes, hogy a képi világról kérdezel, mert a jövőben szeretnék olyan Anima Sound System-megnyilvánulást is, ami nem koncert, nem lemez, hanem mondjuk egy galériában egy kiállítás, a kiállítási tárgyainkhoz pedig fülesek vannak mellékelve, abban speciális zaj, zene vagy egy atmoszféra, de részben a mouzdulatlan képekről szólna az egész. Ez olyan, mint egy album, de egy albumnál nem tudsz mindig képeket nézni. Most például minden számhoz fog úgynevezett klip is készülni. De mi az, hogy klip? A mi klipjeinket nem lehet majd a tv-ben levetíteni, úgyhogy inkább kisfilmeknek nevezném őket. Vagy inkább hívjuk atmoszférateremtésnek, az meg mindegy, hogyan történik. Atmoszféra van most közöttünk is, hogy beszélgetünk, készülnek fotók Diától, közben egymás szemébe nézünk, eszmét cserélünk. Ilyen egyszerű az egész. Minden atmoszféra.

anima (10 of 12)

Mushu: Teljesen logikus a kép alkalmazása, mert itt nem az van, mint egy rock-koncerten, hogy fent van a színpadon öt faszi, akik ugrálnak, minden flancot csinálnak, és attól már van a színpadon egyfajta cirkusz. Az megint egy másik dolog, hogy én mit művelek az adott szituációban ott fent. De érted, az sokkal logikusabb vizuális érték, amit előre létrehozunk a közönség számára, minthogy csak pár csávó csak bólogasson a színpadon. Most film is van, ritmus is, meg bólogatás. Vagy még inkább őrjöngés.

Fotók: Komróczki Diána

Se show, se sztori, se fátyol, csak a hangszer meg az ember
Interjú Iamyankkal

Se show, se sztori, se fátyol, csak a hangszer meg az ember

Interjú Iamyankkal

Van néhány olyan karakter a budapesti éjszakában, akit bőven elég egyszer látnunk és/vagy hallanunk ahhoz, hogy később bármikor felismerjük akár egy taktus alapján. Kétségkívül közéjük tartozik Herold János aka iamyank, aki utánozhatatlan atmoszférikus hangzásával mind zenekarral, mind szólóban egy egyedülálló világ falait húzza a közönsége köré. Ha a művész alkot, ez a fal áttörhetetlen: leginkább talán ez jellemzi Yank ars poeticáját és zenei attitűdjét, amiről most nekünk is mesélt.
Tovább

“Vegye át a gépiesség az uralmat!”
UH Fest közösségi beszámoló

“Vegye át a gépiesség az uralmat!”

UH Fest közösségi beszámoló

A 2001 óta működő UH Feszt egyike a legrendhagyóbb magyar fesztiváloknak. Különböző budapesti helyszíneken, konkrét műfajoktól függetlenül olyan előadókat láthat a közönség, melyek sokszor a radar alatt maradtak – úgyhogy ez egy kiváló terep mindenki számára, aki szeret izgalmas zenei felfedezéseket tenni. A szombati, Toldiban megrendezett napon megkérdeztük a közönséget is a fesztiválról. Volt, aki már régóta követi az eseményt, de olyan is, aki most járt itt először, illetve belefutottunk egy-két belsős önkéntesbe, akik elmesélték, hogy mit szeretnek az UH-ban. Tovább

Ezzel a kutatással védekezhetsz, ha alkoholista zenésznek tartanak

Ezzel a kutatással védekezhetsz, ha alkoholista zenésznek tartanak

Egy zenész Facebook-csoportban találtunk rá Kemény Andrásra, aki szakdolgozata témájául a zenészek teljesítményszorongását választotta. Megkértük, hogy írjon nekünk egy kivonatot munkájából, ezt olvashatjátok alább!

Aktív, koncertekben gazdag zenekari éveim során szerzett tapasztalataimból merítkezve, valamint későbbi tanulmányaim során azon kezdtem tanakodni, hogy a színpadi fellépések során vajon szoronganak-e a zenészek?

Itthon kevésbé kutatott a téma, úgyhogy kaptam az alkalmon és szakdolgozatom témájául is a zenészek teljesítményszorongását választottam. De mit is jelent ez pontosan? A zenei teljesítményszorongás tulajdonképpen egy olyan átélt szorongás, ami befolyással van az előadó viselkedésére, gondolkodására és fiziológiai állapotára. Tulajdonképpen olyan érzés, mint amikor egy olyan alapvető dolgon parázunk, amit már több ezerszer megcsináltunk és jól be van gyakorolva, de mégis remegünk, hogy menni fog-e más emberek előtt is.

Ennek a témának a vizsgálata még külföldön is gyerekcipőben jár, de eddig arra jutottak, hogy a különböző zenei stílusokat tekintve a klasszikus/szimfonikus zenészek szoronganak a leginkább. Ezek alapján én is arra voltam kíváncsi, hogy vajon hazánkban is a komolyzenészek élik-e át legnagyobb mértékben a zenei teljesítményszorongást, illetve más zenei stílusokban is megjelenik-e ez az állapot?

A kutatásban 334 aktívan koncertező hazai, amatőr és profi zenész vett részt, akiket négy nagyobb kategóriába tudtam sorolni:

  • KOMOLYZENÉSZEK
  • KÖNNYŰZENÉSZEK (POP, JAZZ, INDIE ROCK, STB.),
  • METAL/HARDCORE ZENÉSZEK
  • ELEKTRONIKUS ELŐADÓK

Túlnyomó részben férfi zenészek töltötték ki, de a válaszadók 25 százaléka női előadó volt. Várakozásaim ellenére közel ugyanolyan mértékű teljesítményszorongás volt megfigyelhető mind a négy kategóriában, a stílusokat tekintve hasonló mértékben, közepes szinten élnek át szorongást. Ezzel szemben a külföldi eredmények kimagaslóan magas teljesítményszorongást mutattak ki a komolyzenészeknél.

Én nagyrészt az egyetemistáknál idősebb és gyakorlottabb komolyzenészeket kérdeztem meg, így azt a szinte egyértelmű állítást is sikerült bizonyítanom, miszerint minél idősebb valaki, annál hatékonyabban képes megküzdeni a szorongással, ezáltal kevésbé is éli át, mint a fiatalabb társai.

Lényeges különbség a metal/hardcore zenészeknél volt, ugyanis ők jóval nagyobb mértékben mutattak olyan szélsőséges érzelmek átélésére való hajlamot, mint a depresszió, vagy a reménytelenség és kilátástalanság-érzet.

Az is kiderült, hogy a hardcore-előadók fogyasztják a legtöbb alkoholt a kitöltők közül.

Ezzel párhuzamosan az is bebizonyosodott, hogy az átélt zenei teljesítményszorongás befolyással van az alkohol- és drogfogyasztás mértékével. Tehát, minél inkább szorong az ember a színpadon és gyülemlik fel benne stressz, annál valószínűbb, hogy alkohollal/droggal vezeti le a feszültséget.

A kérdőívek felvétele közben kaptam néhány kritikát, miszerint sztereotípiákon alapul az egész vizsgálatom, de jelen esetben – a zenészeket érő sztereotípiák ellenére – sikerült bizonyítani, hogy nem minden zenész alkoholista és kábítószeres.

A zenészek válaszai alapján kevesebb, mint tíz százalékuk mutatott alkoholizmusra és drogproblémákra utaló jeleket.

Fontos leszögeznem, hogy a kutatás során valid kérdőíveket alkalmaztam, melyeket elismert pszichológusok fejlesztettek hosszú évek alatt. Ennek ellenére ezek az eredmények csak iránymutatóak lehetnek, viszont segítségül szolgálhatnak a zenészek számára nyújtott prevenciós programokban, vagy akár zenészek számára nyújtott tanácsadás során.

A zenészekkel folytatott beszélgetések rávilágítottak, hogy ez egy sokkal több összetevős téma, ugyanis olyan szorongást növelő tényezők is vannak a zenészek életében, mint a turnézás fáradalmai, a zenekaron belüli kapcsolatok alakulása, a lemezek kiadásával kapcsolatos nehézségek és megannyi apróbb tényező, melyek szintén befolyással lehetnek a színpadi teljesítményre

Ha az eredmények pszichológiai hátterét vesszük, akkor feltételezhetjük, hogy a metálosok azért hajlamosabbak a depresszióra, mert ez a zene hasonló fájdalmakat tükröz vissza, mint a depresszióban megélt érzelmek.

Azonban általánosítani nem érdemes, hiszen a metálon belül is rengeteg irányzat létezik, amelyek más-más hatással vannak az emberre, valamint előfordulhat, hogy valakinél kifejezetten oldja az agresszivitást és a feszültséget ez a műfaj.

Az is érdekes kérdés, hogy vajon milyen összefüggésben van az alkoholfogyasztás a szorongás örökletességével? Például elég sanszos forgatókönyv, hogy valakinél a család hatására alakul ki a szorongó személyisége, majd a későbbiekben olyan környezetbe kerül, mely megtanítja, hogy az alkoholizálás az egyik legegyszerűbben elérhető megküzdési stratégia a feszültség kezelésére.

Illusztráció: Hajdú Ágoston

Zenés átvonulással és nyitóbállal születik újjá a Lumen Kávézó

Zenés átvonulással és nyitóbállal születik újjá a Lumen Kávézó

Van egy különleges metszéspont Józsefváros szívében, ahova bár elér a nyolcadik kerület dzsungelének izzó lehelete, mégis, a Palotanegyed bája megszelídíti azt. Itt, a Mikszáth Kálmán tér egyszerre nyüzsgő, de kellően eldugott placcán nyitotta meg kapuit 2006-ban a Lumen Kávézó, ahol a kávé és egyéb gasztro-ínyencségek mellett a kultúrára szomjazók is csillapíthatják vágyaikat.

Tovább

A szemüveglencse és a bakelit lemez románca

A szemüveglencse és a bakelit lemez románca

Számomra eddig misztikus kuriózumoknak számítottak a kecses, ugyanakkor erőteljes és extravagáns Tipton-szemüvegek. Fel-fel bukkantak ismerősök és hírességek arcán, mégis volt bennük valami elérhetetlen és fennkölt. A misztikum megmarad, ám mégis az egész márka emberközelibbé válik, hiszen szeptember 28-án megnyitja kapuit a Tipton Eyeworks látványműhellyel kombinált bemutatóterme, ahol amellett, hogy bátran válogathatunk a hanglemezből készült szépségek között, fejformánkhoz „szabathatjuk” őket, ráadásul mindeközben a munkálatok rejtelmeibe is betekintést nyerhetünk. Sőt, ha úgy döntenénk, hogy kedvenc bakelitünket szeretnénk szemüveg-formába transzformálni, az is megoldható. Milaskey Tipton Zakariás, a vinylből készült keretek feltalálója mesélt nekünk a nem mindennapi szemüvegkeret gyártó cég/lemezkiadó mindennapjairól.   Tovább

Épp reneszánszát éli a Rákóczi tér

Épp reneszánszát éli a Rákóczi tér

Deákterezés, madáchterezés… lejárt lemez. A hét jelszava egyértelműen a Rákócziterezés! Szeptember 18. és 21. között zenészek, performansz művészek, festők, hand poke tetkósok, grafikusok, urbanisták telepedtek a 4-es metró árnyékába szorult Rákóczi téri vásárcsarnok falai közé, hogy visszaadják annak hangját. A dolgos kezek mellett a Mindspace és a Smart City Budapest szervezői a környék lakosait, a csarnok árusait bevonva igyekeznek Józsefváros oázisává reinkarnálni a teret.

Helyi érdekű workshopokon készült el többek között a környék új térképe, a hentesek köténye, az őstermelők új zöldséges rekeszei, és a kísérletező kedvű látogatók ki is próbálhatták a technikákat. A Verkstaden csapata szitaműhellyel, a BPZines és a Hurrikan Press pop-up nyomdával költözött az árusok standjai közé, de lehetett barkácsolni is. A négynapos atmoszfératuning megkoronázása a csütörtöki zárónap lesz, amikor bemutatják, milyen kézzelfogható és gondolati produktumai születtek az eseménynek. Piaci kipakolásra kerülnek a workshopok termékei, vérfrissítő városfejlesztési előadások zajlanak majd, aztán a vásárcsarnok megtelik hangokkal. „7-8 kisebb felállású zenekar fog elszórva, szimultán előadni. A népzenétől kezdve, a hip-hoppon át, a szabad improvizációig terjed a skála, így egy olyan összecsengést követhetünk le egy hatalmas, sajátos akusztikájú térben, melyet még ezek a falak sosem hallottak.” Pintér Pálmát, a Verkstaden szitaworkshopjának egyik szervezőjét, és Somló Dávidot, a csarnokhappening zenei aspektusának kapitányát kérdeztük a részletekről. Tovább

Breaking: Dalszövegvideóval álltak elő a haza instrumentális szörfrock kulcsfigurái

Breaking: Dalszövegvideóval álltak elő a haza instrumentális szörfrock kulcsfigurái

Tartja magát egy nézet, miszerint kevés olyan instrumentális zenekar koptatja a színpadok deszkáit magyar vizeken, akik játéka hosszútávon libabőrbe csomagolná a hallgatókat; mindig van egy-két fül, akik kevésbé átszellemült állapotban, talán képzelőerő híján, feltétlenül dalszövegre szomjaznak.

Aki járt már The Keeymen bulin tudja, hogy a Keleti Blokk játszóterén alakult kollektíva esetében efféle tünetek nem zavarják a koncertélményt. Mégis, mivel a hiány felmerült, Szabó Gyula frontgitáros úgy döntött, meglovagolja ezt a pajkos hullámot. A kialakult „piaci rést”, és az emberek szívében tátongó űrt betömvén megalkotta az instrumentális supergroup első dalszövegvideóját. Tovább

“Amikor koncert után megkérdezik, hogy hol alszunk, még mi sem tudjuk”

“Amikor koncert után megkérdezik, hogy hol alszunk, még mi sem tudjuk”

Talán egyre többeknek cseng ismerősen a DLRM neve, az eklektikus rock and rollt játszó négytagú csapat Cheeky Pig című albumával pedig már fél Európát is bejárta. Az élményekről készült egy hangulatos turnévideó is, melyet megnézhettek a zenekarral való beszélgetésünk mellett.

Tovább

Így készülj az első koncertedre

Így készülj az első koncertedre

Minden amatőr, kezdő zenekar életében egyszer eljön az a bizonyos első este. Most persze nem arról az “első estéről” van szó, amikor tabuk nélkül kitárulkoztok egymás előtt, vagy ilyesmi.

Szóval egyszer eljut oda az adott banda, hogy először léphet az akár a Világot is jelenthető deszkákra. Na de a színpadra lépés előtt is lezajlik azért pár folyamat, melyeket a nagyközönség nem feltétlenül szemlélhet meg. Nézzük meg őket sorra: Tovább

És neked melyik a kedvenc Middlemist Red-remixed?
Nyereményjáték

És neked melyik a kedvenc Middlemist Red-remixed?

Nyereményjáték

Tegnap jelent meg a Recorderen a Middlemist Red remixlemeze, melyen tíz különböző hazai dj és producer gondolta újra a tavaly novemberben megjelent Ripple Soul számait.

Tovább