Itt egy eddig kiadatlan Camp Koala dal az újévre
január 5, 2017

A Camp Koala hozza 2017 első megjelenését, és rendesen megkezdte az évet egy városnyi embert megmozgató témával. Most debütáló dalukkal a Római parti mobil gát megépítése kapcsán a Ligetvédők mellett állnak ki, akik ellenálltak a jogi kapukat kiügyeskedő intézkedéseknek. Szerették volna támogatni ezt az ügyet, kijártak tüntetésekre, videóztak majd ebből lett a dal klipje. Egyrészt azért tök érdekes ez az anyag, mert magyarul énekelnek benne, másrészt mert volt egy kis ideje porosodni a fiókban.

„Elmentünk felvenni a lemezt Gabóhoz az Echo Hangstúdióba, de közben nem nagyon volt időnk az utómunkákra sajnos, így elég kevés inputtal csinálta meg Gabó a keverést, ami egyszerre tetszett nekünk, meg nem is. Elsőnek is rájöttünk, hogy túl tingli-tangli lett a dal. Bár valahol ez cél volt a megírásnál, és próbáltuk is követni a MinutemenMeat Puppets vonalat, de inkább egy gyengébb Kispált másoló dalnak tűnt akkor az egész, így végül annyira megutáltuk a dalt, hogy még koncerteken se játszottuk, talán csak a Kolorádón, de erre már nem emlékszek annyira.”

Tehát idén ősszel merült fel újra a kérdés, hogy akkor nem csinálnak-e valamit a dallal, ha egyszer már megvan. Aztán mivel mindenkit érint a tartalom, ha esztétikailag nem is teljesen tetszett nekik az anyag, béna dolog rajta ülni. A Ligetédők ugyanis mai napig kint vannak a városligetben riadókészültségben, hogy a városunk élhetőbb maradjon.

  • A srácoknak legutóbb 2016 márciusában jelent meg albumuk Why Art? néven,
  • legközelebb pedig február 18-án lehet őket elcsípni az Aurórában, egy egyelőre szupertitkos rendezvény keretein belül.