Egy hely az unalmas hétfő estékre
június 19, 2017

Ismerünk már sok jam sessiont a városban, ilyenkor nyáron például a Pontoon viszi a prímet. A Lámpásban is jókat lehet flesselni, de a Brody Studios talán sokak számára még ismeretlenül hangzik. A hely jellegéből adódóan csak bizonyos napokon nyílik meg a nagyközönség számára, ám hétfőként szabad a terep zenésznek és zenekedvelőnek egyaránt; a csengetős-beléptetős módszer még ilyenkor is működik.

A budapesti improvizációs színtéren talán ez az egyetlen hely, ahol nem csak egy stílus ragad meg, hanem a sok színpadra lépő miatt többféle zene is felcsendül. A házigazda banda alapvetően a jazz-es soul-os, hiphop irányvonalat képvisel, és a vendég fellépők ezt egészítik ki hol – egy mellényzsebből előkerülő szájharmonikának köszönhetően – egy bluesos félórával, hol slágeresebb, popos számokkal, de előfordul, hogy egész zenekarok kapnak 2-3 szám erejéig bemutatkozási lehetőséget. Zenész olvasóinknak tehát kifejezetten ajánljuk a Brody hétfő esti banzájait, amely igazi Open Stage-ként működik, ráadásul sok külföldit megmozgat a jam, talán ezért is ennyire jellemző az estékre a nyitottság. A legutóbbi eseményen mi is ott voltunk, és a népes zenészbázis mellett észrevettük, hogy kifejezetten sokan kíváncsiak a random tripnél néhol sokkal izgalmasabb improvizációra.