Zenével terraformálni egy idegen bolygót
szeptember 28, 2016

Nálunk debütál Christopher Waver legújabb klipje a ‘Sediment’ című számhoz. Pár nap múlva megjelenik első nagylemeze, ami várhatóan  az underground elektronikus zene kedvelőinek új csemegéje lesz.

A fiatalember a név mögött egyébként Huszár Kristóf, aki az AGAVOID-ban is zenél, illetve a PLUTO Sound egyik alapító tagja. Kristóf tavaly kezdett önálló karrierbe a Cristopher Wave EP-vel, idén pedig sorba jelentette meg double A-side single-jeit, melyek végül egy nem akármilyen koncept albummá állnak össze október elején.

„Az alapvető koncepció egy távoli bolygó terraformálása, 70’s science fiction hangulatban. A keverést, az artworköket, mindent ez alapján nyomattam.”

A klip hű marad az album arculatához, tulajdonképp egy programozói trip utaztatja a nézőt, a ‘Sediment’ videója tökéletesen megidézi egy új bolygó adottságainak megismerését, vagyis a lakhatóvá tétel aktusát élhetjük át. Vérkomoly science fiction a potméterek mögül.

A legfontosabb persze a zene, ami tök könnyen elvisz magával egy földöntúli béta állapotba, hogy onnan egy-két dallamosabb groove, vagy ritmusváltás rántson vissza. Nem feltétlenül egy könnyed délutáni hallgatnivaló, nem árt, ha rákészül az ember.

Az LP (ami lényegében egy folytatólagos mixtape) október 4-én fog megjelenni, élő pedig leghamarabb október 19-én tesztelhetitek az új anyagot a Kuplungos live actjén – az AGAVOID és az Isle of Man koncertjei mellett.