„Megbeszéltük melyik utat járjuk végig és azt végigjártuk”
október 29, 2016

Kellemes és iszonyatosan érdekes beszélgetést folytattunk Beck Zolival a Pécsi Tudományegyetem botanikus kertjében az őszi napsütésben sütkérezve. Beszélgettünk pulóverekről, kazettákról, a tárgyak szeretetéről, de első sorban a Dicsőségről, hiszen hamarosan jön az új 30Y nagylemez.

Miért pont Dicsőség lett az album neve?

A praktikus oldalon azért, mert az egyik dalt így becézgettük, aminek aztán nem ez lett a címe. Közben meg valahogy beleszerettünk ebbe a szóba, egyrészt azért mert olyan pátosszal átitatott magyar szó, amelyik kiüresedett az erejében és jelentésében. Nehéz elgondolni azt, hogy bármire tudnád azt mondani, hogy dicsőség és olyan világban mozogni, melyben dicsőséggel se nyerni, se veszteni nem tudsz. Erre a furcsa szituációra reflektál. Másrészt meg olyan zenekar vagyunk, hogy sosem ünnepelünk. Úgy képzeltem el ezt kisgyermek koromban, hogy akkor biztos így ünnepelnek az emberek utána. A rock ‘n’ roll filmekben látod a hőseidet, ahogy a nappalijuk, vagy stúdiójuk falán ott szerepelnek az arany és platina lemezeik és azt gondolod, hogy ez azért egy dicsőség.

A Best Of lemez platina lett, de nem kaptunk érte platina lemezt egyébként és elgondolkodtam, hogy a zenekart meglepem egyszer azzal, hogy veszek egy festék spray-t és otthon a műhelyben egy régi lemezt lefújok és berakom egy keretbe, hogy „nézzétek egy platina lemez!”. Lehet egyszer megcsinálom. Ezek így összességében adják azt, hogy nem más a dicsőség, mint egy üres felirat, egy olyan szó, amit ha nem akarsz semmit mondani gyakorlatilag felrakod valahova.

Amikor a kitaláltuk ezt az ilyen állati vagány, pulcsis arculatot az albumnak, akkor a Béla (Takács Béláné – képzőművész, a 30Y arculatának tervezője) csinált egy pulcsit, aminek a mellkasára fel van írva, hogy GLORY. Szóval a dicsőség. Nincs ennek egy ilyen koncept ideológiája, egyszerűen az van, hogy azt akartuk, mondani „Figyelj, a dicsőség az nincs!”.

Honnan jött a pulcsi, hogy gyakorlatilag az emberek majd hordhatják a kedvenc számaikat, vagy magát az albumot, mint pulcsit?

Az volt a fejünkben, hogy a zenekar java részben akkor ismert rá a rock and roll-ra, amikor jött egy csávó a kilencvenes évek elején egy elnyúlt pulcsiban és elkezdett borzasztóan mérges lenni a világra és leginkább magára. A pulóver összekötődött ezzel az evidens alanyi és hiteles közléssel a fejünkben.  Másrészt meg novemberi megjelenésű a lemez, tehát tök jól jön a pulcsi az embereknek, mert marha hideg van. Aztán elkezdtek a kreatívjaink gondolkozni és elkezdtük összeszedni a dalszövegekből bizonyos képeket és metaforákat, amik egyszer csak egy kötött pulóver mintájaként meg tudnak jelenni. Végül oda lyukadtunk ki hogy legyen egy csomó pulcsink, amit lehet hordani. Csináljunk egy „fashion-t”, végtére egy zenekar, ami nem ezzel foglalkozik mégis létrehoz valami „idétlen” kultusztárgyat a lemeze köré.

Talán ugyan az van a pulóverben, mint a „Dicsőség” címben, hogy éppen az állítással törjük fel az állításnak az állítását. Csináltunk még aranyos felvasalókat szintén ezekből a mintákból, ahol megint azt gondoltuk, hogy szitázunk pólókat meg táskákat, van ez a handmade mániánk, meg az az olvasatunk, hogy mégse úgy gondolunk erre mintha termékeket árusítanánk és azt számolnánk, hogy mekkora ennek a profitja, hanem inkább valamilyen aktivitásokat akarunk csinálni. Póló helyett legyen felvasaló, amit mindenki felvasalhat ahova akarja. Lehet, hogy ez lesz a jövőnk, hogy egyszer találkozol a 30Y-nal a Fashion Week-en. (nevet)

zoli-8

Követtetek valamilyen koncepciót az albumon?

Abban a tekintetben nincsen koncepció, amelyet egy koncept albummal kapcsolatban elképzelsz. Nem programszerű az elgondolás. Az viszont világos, hogy van benne egy világra való rátekintés. Nagyon sok a szerepdal, olyan emberek történetei, amelyekben valahogy ennek dicsőségnek a hiánya van. Teszed a dolgaid, de mindegy, hogy mit csinálsz és mennyire jó.

Mindegy, hogy sikeres vagy, vagy nem, mégis megjelenik egy elemi hiányérzet.

Ez az elemi hiányérzet az, amivel a dalok kicsit babrálnak. Nincs egy nagy koncepcionálisság mögötte, hanem egyféle világlátásról beszél. A dalok zeneisége is inkább innen jön. Sosem kísérletezett ennyit a zenekar, mint ezen a lemezen. Se hangszerelésben, se a zenei gondolatok terén. A másik oldalon meg soha nem volt ilyen világos, hogy tizenegy dal ugyanabból a nézőpontból beszéli el a világot zenei értelemben is, ami annyit jelent, hogy azt hiszem soha nem vettük még ennyire figyelembe a dalt, amikor azt csináltuk. Sokkal jobban tartottuk eddig kézben és ezt sokuk meg is sínylette. Egy-egy zenei gondolatot a dalra ráerőltettünk, nem vártuk meg, amíg a dal hívja elő azt a zenei gondolatot. Most sokkal türelmesebbek voltunk, tíz hónapig csináltuk a lemezt.

Volt hogy egy dalba tíz különböző felvételi metódussal álltunk bele, mert éreztük, hogy valamit nem mondunk el, amit a dal el akar mondani. Volt időnk ezekhez a felismerésekhez elérni. Ennek az egésznek főleg az a kiváltója, hogy marha jó, hogy van saját stúdiónk és nem az van, hogy bevonulunk egy stúdióba és hét nap múlva ki kell jönnünk egy kész anyaggal és ha valamit máshogy képzeltünk el, akkor azt fél évvel később vesszük észre és szomorkodunk.

Tehát ez egy sokkal átgondoltabb és szabadabb szellemiséggel elkészített lemez lett?

Inkább azt mondanám, hogy ezzel a lemezzel lett a 30Y egy kreatív műhely. Arról van szó, hogy helyet kap a kísérletezés a megszólalásokkal, az arányokkal, amire eddig nem volt módunk. El tudtunk túlozni dolgokat, hogy úgy mondjam, túl vannak a korrekten.

Az eddigi lemezeink inkább dokumentálni akartak, sem mint alkotó módon fogalmazni meg valamit. A magyar lemezeket jellemzően inkább ez a dokumentálás jellemzi. Ha megkérdezed, hogy miért szól jobban egy angol, vagy egy amerikai lemez, akkor annak van egy technikai oldala, de nem az az érdekes, hanem az, hogy mi történik a hangfelvétel során.

Itthon nem tud létrejönni ez a folyamat, hanem az van, hogy turnézik a zenekar és a koncertek közötti időpontokban megpróbál ellopni magának éjszakákat, reggeleket, amikor felvesz valamit. Itthon számos szegmense hiányzik ennek a dolognak. Nincs egy pre-production időszak, amikor az van, hogy jön egy külső fül és mielőtt bármit csinálnál, eltölt veled egy-két hetet és ezalatt az idő alatt a dalok egy sokkal tisztább változatot kapnak. Ez után kezdődik el az a munka, ami felépíti a dalt. Ilyenkor még nincs szó hangszerelésről, hanem még a dalt a maga belső megszólalásában rakják rendbe. Ez egy szerencse, hogy ennyi időt tudtunk tölteni a stúdióban, másrészt, hogy olyan fantasztikus emberek vesznek minket körül, – és itt gondolok a zenekar technikai stábjára, Ligeti Gyurira, vagy Szebire a szegedi master stúdió vezetőjére – akikkel menet közben is le tudtunk ülni. Amikor az első felvételi sorral végeztünk a lemez kapcsán, akkor a teljes 30Y crew-t, ebbe beleértve családjainkat egyszerűen beültettük a stúdióba és azt mondtuk, hogy akkor tessék végighallgatni a lemezt és minden szám után beszéljük meg, hogy ti mit hallotok, hogy legyen egy külső olvasat, hogy megint viszonylatban legyünk azzal, amit csinálunk.

Amikor a 30Y alkotói köre egyszer csak a session-zenészeivé is válik, tehát a zenekar saját session-zenésze lesz, akkor az egy riasztó pillanat, amikor meg kell állni.

Emlékszem tíz-tizenegy éves lehettem és a játszótéren odajött hozzám egy srác a Tanácsköztársaság utca egy másik lépcsőházából, idősebb srác volt már. Kezembe nyomott egy kazettát, azt mondja „Ezt most menjél haza, hallgasd meg! Tetszeni fog!”. Másnap kérdezte, hogy tetszett-e. Mondtam, hogy nem. Azt mondta „Most menjél haza, egy hétig csak ezt hallgasd és akkor tetszeni fog!”. Ez is történt. Egyébként az Edda első lemeze volt. Ez a nagyfiú tudta, hogy ha egy hétig hallgatsz egy zenét, akkor abba bele fogsz szeretni, ha abban van valami, beleköltözöl. A saját dalaiddal is kicsit így vagy, hogy beleköltözöl és onnantól kezdve van egy reflektálatlan viszonyod, de közben engem mindig a reflektáltságunk érdekel. Ha megszűnik a reflektáltság, akkor fontos dolgokat nem veszel észre. Az énekfelvételeknél a legnehezebb, mert a többiben próbálok mindig rátekinteni a dolgokra. Felénekelsz valamit és megkérdezik a többiek, hogy szerinted hogyan sikerült. Nem tudom. Én mindig azt érzem, hogy még mindig nem elég jó. Nem tudod, hogy most kifejezi, vagy nem. Azért volt érdekes az egész felvétel, mert mi voltunk az első értelmezői a dalainknak.

Fotó: Kirschner Petra

Korábban már utaltál rá, hogy egyik számotok se teljesen olyan, amilyennek szerettétek volna. Most hogy érzed, sikerült?

Ha most kérdezed, azt mondom igen, ha fél év múlva, akkor valószínűleg azt mondom, hogy nem. Mindig úgy van, hogy van egy távolság a dalaidtól. Mondok egy egyszerű példát: a Révbeért felvettük, majd az első koncerten, ahol játszottuk – hiszen október 14-gyel elkezdtük a lemezbemutatót – olyan dalokat, amelyek nem nyilvánosak még, mert nem tudjuk magunkban tartani őket. Az történt, hogy az első koncert után kiderült, hogy ennek a dalnak nem ott van a húzása, mint a lemezen. Szóval azt hiszem, hogy ahogy a dal a lemezre fel lett véve, az úgy jó közlésileg, mindenhogy. De a koncerten nem így kell közölni, mert nem az a kérdés, hogy úgy játszod-e mint a lemezen, hanem, hogy a dal ugyan oda dolgozik-e, ugyan azt a hatást éri-e el. Az ember mindig máshol van ha lemezt hallgat: a buszon, vagy otthon ül a fotelban, vagy a kádban. Nem egy koncerten bunyózik az életéért, vagy balhézik mert kilötykölték a sörét, vagy kiabál, hogy ne tapizzák a csaját. Tehát ott egészen más interakciók vannak, más történetekben állunk benne. Következtetésképpen a dal is más eszköztárral tudja ugyan azt mondani. Az adott dalnak az én fejemben mindig az az állapota, ami az aznapi eljátszás, így folytonos értelmezői szerepben vagyunk. Ha nem így lenne, mi lennénk a 30Y legjobb feldolgozás zenekara.

Láttuk, hogy az album kapható lesz kazetta formában is. Miért pont kazetta?

Ez az Ádi ötlete volt. Az Ádi imád kazettákat vásárolni, ezért minden vasárnap lemegy a pécsi vásárba és összeszed ilyen hatvan meg százforintos kazettákat. Például nekem megvette a John Lennon és Yoko Ono Double Fantasy-jét, épp itt van nálam. Ráadásul az Ádi és a Zaza kocsijában is még van kazettalejátszó, ezért ők valahogy ilyen kazettapártiak és megértik azt a sok-sok embert, akiknek az autójában még mindig kazettás magnó van. A másik kevésbé praktikus ügy, hogy valahogy

a mágnesszalagnak a hangja az össze nem téveszthető mással. Van valami olyan élő hangja, élménye a kazetta surrogásának, ami az emberi fül számára a legszerethetőbb hangkép.

Ahogy a Zaza fogalmazott egyszer: „Sehol máshol nem szól olyan jól a lábcin, mint kazettán”. Valami van ebben a hangban, ami barátságossá, meleggé, közelivé teszi. Azt gondoltuk, hogy végtére is nekünk még nem volt kazettánk és visszaflesseltük gyerekkorunk élményét, amikor megjelennek az új lemezek és ki vannak írva ilyenek, hogy „Megjelent, CD-n és kazettán!”. Mi is akartunk egy ilyen feliratot! Megint az lett, hogy elvetettünk minden ésszerűséget és helyette hajlandók voltunk beleszeretni egy tárgyba, amivel elkezdtünk bíbelődni. Az új lemez ezt a fajta szabadságot adta a zenekarnak.

Szóval nincs ebben semmilyen vintage-mánia?

A Szentimentálé kijött dupla vinylen. Az a saját önzésünkből volt, mert mindannyiunknak van lemezlejátszója és szeretünk lemezeket hallgatni. Gondoltuk legyen legalább egyszer életünkben nekünk is olyan klasszikusan nagylemezünk. Amihez nem kapcsolódunk, az az hogy nem arról van szó, hogy ezek a tárgyak előhívnak egy időutazást, amit a zenében is akarunk reprodukálni és egy retro élmény társul hozzá, hanem pont ez az élmény nem érdekel.

Engem a trú kétezer-tizenhat érdekel! 

Az érdekel, hogy a jelen időben benne állva milyen közlések jönnek létre. A tárgyakba meg egyébként úgy mellékesen bele lehet szeretni, ha érdemes és akkor jó megcsinálni. Mi megtehetjük, így nagy örömmel megcsináljuk. A kazetta mögé nem látok ideológiát, vagy a bakelitlemez mögé. Ha látnék, akkor annak meg kéne jelennie a zenei beszédmódban. Nincsen benne ellenkultúra gesztus. Nem gondolom magunkat punk zenekarnak. Egyszerűen azt gondolom, hogy jó egy ilyen tárgyat forgatni, jó egy ilyen tárgyban megkeresni az állítást. Van benne képzőművészeti állítás, van a tárgykultúrához kapcsolódóan formatervezésében állítás. Vannak technikai paraméterei, amelyek szintén máshogy eredményezik ugyan azt a zenét. Szükségszerűen másféleképpen is van masterelve, mást bír el az egész. Szóval egy ideológiamentesség van benne.

zoli-2

Visszatérve a punk zenekar dologra, azt az attitűdöt, ami miatt először elkezdtél punk zenét játszani, azt nem szabad elhagyni. A zenekar egyre inkább javul a hangszerén ahogy tanul, de eredendően, ahogy először megfogta azt a hamis G-dúrt és az a hamis G-dúr mondta el a valamit, az tíz év múlva már nem tudja azt állítani, mert akkor már csak felvett manír, hogy hamis legyen. Meg kell találni ugyan azt az igazságot, csak egy más eszköztárral. Ez a lemez nem akart olyan 30Y lemez lenni, ami a biztonságos tekintélypozícióból beszél, hanem olyan, ami a dalát akarja elmondani és azokat kockára tenni és ezen keresztül a zenekar saját magát is.

Milyen újat fog ez a lemez majd a zenekar életébe behozni?

Talán nem is az a kérdés mit fog, hanem, hogy már mit hozott. A lemez megjelenése a zenekarnál azt jelenti, hogy akkor ezzel már végzett. Amit biztosan hozott, hogy voltunk egymás között olyan bátrak, hogy a lemezen nincsenek kompromisszumok. Nem kellett egymás között kompromisszumokat kötni, ami egy lényeges dolog.

Megbeszéltük melyik utat járjuk végig és azt végigjártuk.

Azt hiszem ezelőtt soha nem beszélgettünk ennyit a dalokról, ami azt is jelentette, hogy voltak olyan felvételi napjaink, amikor hasznos hang nem került rögzítésre. Ellenben hat-nyolc órán át gyűrtük, hogy mit akarunk és azt miért akarjuk így, hogy mit akar elbeszélni a dal. Ha valamit, akkor ezt a fajta elmélyültséget hozta a lemez. A teljes felvételvezetést az Ádi csinálta és gyakorlatilag a hangmérnöki munkának is az oroszlánrészét. Az ő számára biztosan hozott egy olyasfajta kemény melót saját magával, hogy hogyan tud úgy szerepeket váltani, hogy közben ne sértse fel a szerephatárokat, ami nagyon nehéz. Én ha dalszerző vagyok, akkor nem tudok hangmérnök lenni, nem tudok úgy viszonyulni. Mivel egy zenekar által producerált lemezről beszélünk, következésképp három sükebóka gyogyós ugrál a háta mögött miközben ő ül a keverőpultnál és elkezdi magyarázni a három, hogy ők hogyan képzelik el a saját gondolataik szerint, ő meg ül, hogy „Jól van bazzeg, de én mit csináljak?”. Akkor az mit jelent herzben, decibelben, hangképben, arányokban meg térelhelyezésben? Közben ő magának is meg kellett fogalmazni ugyan ezeket mint alkotó.

Amit még meg tanultunk, hogy zenekari tagokhoz nem kötődnek hangszerek, hanem hangszerállások vannak, amelyekhez mindenki nyúl. Van egy dal, amit a Zaza énekel, abban például a zongoraszólamokat én játszom. Azt gondoltam el, hogy a Papa túl jó és azt hallottam, hogy oda pont hogy nem jól kell zongorázni, hanem bele kell ütögetni azt a keveset, ami kell. A zongorát csak hangfestésként kell kezelni, mintha csak felkennél valamit. Van ahol az Ádi gitározik, vagy éppen ő is zongorázik. Az énekszólamokat is nagyon nagy mennyiségben osztottuk le. Nagyon izgalmas volt, hogy átjárkáltunk a hangszerállásokon és mindenki a maga erejével, ötleteivel dolgozott bennük. Azt hiszem ilyen dolgokat adott ez a lemez.

Legtöbbször a koncertjeiteken általában készültök valamilyen apropóval. Ez november 12-én az Akváriumban is így lesz a lemezbemutatón?

Az már nagy öröm, hogy vendégzenekarnak a Sexepilt fogadjuk. Ez azért érdekes mert a magyar underground egyik alap zenekaráról van szó. A legtöbb esetben olyan előzenekaraink vannak, akiket meg akarunk mutatni. Itt a Sexepil azt a világot is megjeleníti egyszerre, amely világra a miénk a rákövetkező. Ez már magában nem teszik szokványosság a koncertet. Annak a napnak a legnagyobb különlegessége, hogy mi is csak akkor kapjuk majd a kezünkbe a lemezt, a kazettát, a pulcsit meg azt a sok másik tárgyat, amit kitaláltunk. Illetve az Akváriumban már új vizuálunk lesz. Az új lemez új dalaihoz elkészült vizuális kalandok lesznek láthatóak. Szóval nem elég, hogy jól is szól, jól is játszunk majd, hanem szép is lesz!

  • Hallgassatok meg a KERET blogon először egy vadiúj 30Y dalt, amely a ‘Nincs Másik Élet’ címre hallgat!