Bandmap: „A zenekarok előrejutását akarjuk segíteni egy demokratizált közegben”
január 14, 2020

A Bandmap egy debreceni alapítású startup, mely nagyot álmodott, s ha a világot nem is, a nemzetközi zenei hálózatot mindenképp szeretnék megváltani. Zenészek, bandák, koncerthelyszínek egymásra találásán túl a zeneipar háttéremberei is kiemelt szerepet kapnak az elképzelésben. Jelenleg béta verzióban, még csak desktopon, de már elérhető a platform, ahová már most több száz zenekar regisztrált a Kárpát-Medencéből. A Bandmap ötletgazdája és egyik alapítója, Kovács László (a borítóképen bal szélen) tartott részletes idegenvezetést a projekt háza táján. Laci rengeteg évet tolt le szervezőként Debrecenben, több ma már nagyszínpados produkcióval dolgozott együtt. Az utóbbi években zeneipari tapasztalatait és minden energiáját csapatával együtt egy olyan online rendszer fejlesztésébe fektette, mely alapjaiban változtathatja meg és teheti gördülékenyebbé nem csak az ország, hanem később akár Európa zeneipari hálózatát is.

Hol helyeznéd el a Bandmapet a piacon? Mivel tud felkerülni a térképetek a még tágabban értett zeneipari térképre?

A Bandmap egy új zeneipari szakmai hálózat, és menedzsment eszköz, ami elősegíti zenészek, zenekarok és koncerthelyszínek egymásra találását, valamint zeneipari szolgáltatások széles köre számára kínál szakmai együttműködési lehetőséget. Startupként aposztrofáljuk magunkat, tehát eredendően globálisan gondolkozunk, maga a platform is teljesen angol volt eleinte, utólag magyarítottuk, és ezzel részben a lokalizációs eszköz is lefejlesztésre került, mellyel egy adott ország nyelvén tudjuk megjeleníteni. 

Szóval nem csupán Magyarország a célunk, viszont hazánk nagyon jó inkubációs terep, hisszük, hogy ha nálunk működik, máshol is működni fog.

Egy jókora piackutatáson is túl vagyunk természetesen, és tudjuk jól, hogy a Bandmap globálisan egy erős piacra lép be, elsősorban nyugaton vannak versenytársaink, olyan nagy nevekkel, mint a ReverbNation, vagy a Gigmit. De egyrészt vannak olyan megoldás ötleteink, melyekkel esélyünk van még így is hasítani egy szeletet a tortából, másrészt a kelet-európai színtér egy kissé elhanyagolt piac, így itt a régióban a megerősödés lehetősége is adott.

Egy külföldi befektető miben látja a Bandmap unikalitását?

Egy globális zeneipari hálózat létrehozásában, a szolgáltatók megcélzásában, egy zeneipari marketplace létrehozásában. Azt is látni kell, hogy a Bandmappel nem egy újabb zenekari gyűjtőoldal létrehozása a cél, hanem sokkal inkább egy kifejezetten a zeneiparra szabott, LinkedIn szerű platform megteremtése.

Amit mi nyújtani szeretnénk, az több a zenekarok egymásra találásánál. Kiemelten foglalkozunk a háttéremberekkel (zenei média szakemberek, technikusok, roadok, fotósok, videósok, menedzserek, szervezők) is. Ők ugyanúgy regisztrálhatnak és feltehetik magukat a Bandmapre, ahol minden egyéni felhasználó profiloldalán egy zeneipari „önéletrajz”, egy portfólió épül, részben automatikusan.

Ha az illetőnek van szabad kapacitása, mondjuk producerként, akkor ezt beállítja magáról, így megtalálhatóvá válik a rendszerben, és ha egy zenekar, előadó épp producert keres, akkor a megfelelő távolságra „kinyitva” a térképet, megjelenik a profilja. Vagy ugyanez igaz akkor is, ha egy banda dobost keres. Néhány kattintással 10-20-30 km-es körzeten belül megjelenítjük nekik az összes szabad kapacitású dobost, akiket pl. még zenei érdeklődés alapján is szűrni lehet. Ez persze egy jövőkép, de az alapok már ehhez is le vannak fejlesztve.

Egy startup mindig nagy energia- és tőkebefektetést igényel. Ti mióta csináljátok a projektet és hogy álltok a fejlődésben–fejlesztésben?

Nulla tőkével, csak a szakmai tapasztalatainkra és kapcsolatainkra támaszkodva kezdtük el a projektet. Mostanában viszont már  egyre több potenciális befektetővel tárgyalunk. Közismert kockázati tőkealapokkal, és szakmai háttérrel bíró magánbefektetőkkel egyaránt folynak egyeztetések.  Nemrég egy komoly szakmai háttérrel rendelkező magánbefektető is bekopogtatott. Cél, hogy körülbelül egy évre stabilan lássunk előre, növekedjen a fejlesztési kapacitásunk, a tempónk, és mi is tudjunk kizárólag a Bandmapre koncentrálni, hisz most mind máshonnan keressük a betevőt. Valamint nem elhanyagolható módon például lesz végre egy irodánk, ahol fejlettebb körülmények között tudunk együtt dolgozni napi sok órában. Sokkal lassabb a folyamat így, hogy az egyikünk lakásában találkozunk hetente egyszer – amikor persze maratoni meetingeket tartunk. 

A Hangfoglaló Program egy ötmillió forintos támogatással segítette a projektet. Gondolom, azt a pénzt már felhasználtátok.

Nem látszott kívülről, de 2018 nyarától 2019 áprilisáig alig volt fejlesztés az oldalon, mert elfogyott a pénz a zsebeinkből. A tavaly tavasszal érkezett Hangfoglalós támogatás új lendületet adott nekünk. Ez a támogatás arra volt elég, hogy elvigyük a projektet a mostani, béta szintig, ahol már ki mertük nyitni a regisztrációt, és elkezdődhetett a zenekarok térképre kerülése: a Bandmap tényleges validációja.

Megjegyzem, mikor csörgött a telefon, hogy megkaptuk az ötmilliót, akkor voltunk a legmélyebben, vagyis startupos kifejezéssel élve a „halál völgyében” jártunk. Amikor minden igyekezet hiábavalónak tűnik és a projekt bebukni látszik. De ahogy mondtam, ez kívülről tuti nem látszott. Azt hiszem, az alatt a szűk egy év alatt toltam meg talán a legjobban eddig a marketinget. 

Ennyire bíztál a projektben?

Ez nem kérdés. Sokan nem tudják, de hiába bő két éve kezdődött hivatalosan a Bandmap karrierje, az én fejemben már hat éve összeállt az alapötlet. A tapasztalataimat és az előzményeket tekintve pedig lassan húsz éves ez a történet. Két fejlesztővel egyébként egyszer már nekifutottunk 2015 tavaszán. Mindketten hittek a projektben és bennem, de néhány hónap múlva olyan állásajánlatot kaptak, az egyik Budapestről, a másik az USA-ból, aminél egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen volt a döntésük. Ez után évekig próbáltam pénzt szerezni az ötletre, sikertelenül, viszont – tanulva a korábbi esetből – elképzelhetetlennek tartottam, hogy befektetői háttér nélkül tudnék fejlesztőket szerezni. Sejtheted, milyen vidám voltam emiatt.

A Hiventures-szel  (a magyar kockázati tőkés piac egyeduralkodója – a szerk.) 2017 tavaszán ültünk le először tárgyalni, ami után megtörtént a váltás fejben, ugyanis kiderült számunkra, hogy csak az ötletre nem fogunk pénzt kapni, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk önerőből létrehozni a prototípust. Az ötlet létjogosultságát alátámasztja, hogy negyedik éve készül zeneipari jelentés Magyarországon és hivatalos adatok szerint egy ötven-hatvan milliárdos bizniszről van szó per év, ami hangsúlyozottan csak a szerzői jogi vonatkozást jeleníti meg. Ezen túl óriási háttéripar épül minderre. Emellé azt is említhetnénk, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb startupja a szintén zenei témájú Spotify

Azért a többes szám, mert ekkor már együtt tervezgettünk Ibrányi Andrissal, akihez ‘17 elején, egy startupos találkozó alkalmával léptem oda hirtelen ötlettől vezérelve, hogy lenne miről beszélgetnünk. Ő pont előtte adta fel korábbi, egyébként egész magas pozíciójú közalkalmazotti munkáját, mert valami izgalmasabbra vágyott, és ez az első találkozása volt a startup világgal. Azóta tanulja, teszi magáévá sikerrel azt a nem teljesen hétköznapi gondolkozást, amit ez a típusú vállalkozói lét megkíván. Amint céggé válik a Bandmap, a cég ügyvezető igazgatója ő lesz, mert jól kompenzálja az én szabálykerülő attitűdömet, ami nem feltétlenül előny egy ilyen pozíciónál. Szóval felismerve, hogy csak az ötletre soha nem lesz pénz, elkezdtünk keresni fejlesztőket, ami azért látszott lehetetlen küldetésnek, mert ha egy fejlesztő jó, el lesz úszva a munkában, ha meg ráér, akkor az azért elgondolkodtató. Ehhez képest – egyetlen balul sikerült próbálkozás után – egy barátom összekapcsolt egy barátjával, és így találkoztunk Shade-del (Bassa Gábor), akivel szerencsénk volt, mert teljes mellszélességgel beszállt. Ráadásul hozott magával egy kulcsembert, egy ügyes UX/UI designert Szikszai Gabi személyében, ezzel kialakult a jelenlegi csapat és elkezdtük a Bandmap tervezését, építését ’17 szeptemberében.

A régió jelentősebb showcase fesztiváljain (a ljubjlanai MENT Festival, a Budapest Showcase Hub, vagy a Tallin Music Week) az utóbbi években egy olyan tendenciát látok felfedezni mind a meghívott előadók névsorát böngészve, mind a konferenciacímeket és panelbeszélgetések címszavait látva, melyek egy olyasfajta közép-kelet európai zenei hálózat megerősítését célozzák meg, aminek az adatbázisát éppenséggel a Bandmap is szolgáltathatná. Van egyébként valamilyen kapcsolatotok ezekkel a showcase rendezvényekkel?

Alakulóban. Az imént említett felismerésre jutottunk mi is egy V4-es prágai zeneipari találkozóról, illetve annak konkluziójáról olvasva 2017 őszén, amikor már javában készítettük a Bandmap alapját és a fejünkhöz is kaptunk, hogy basszus, mi épp ezen dolgozunk… Egyébként emiatt is nagyon gyorsan kellene tudatosítanunk a környező országokban, hogy létezünk, de pénz nélkül a külföldi megjelenés sem olyan egyszerű.

Hogy áll jelenleg a fejlesztés?

Béta állapotban, tehát tesztüzemben, csak desktopon érhető el egyelőre a Bandmap. 2019-ben ez furcsának hathat, hisz a statisztikák alapján a nethasználat 70-80%-a mobilon történik. Oka van annak, hogy mobilon még nem használható – habár maga a felület az első perctől úgy készül, hogy amint elérkezettnek látjuk az időt, viszonylag gyorsan megjelenhessen a telefonok kijelzőjén is. Végül is, ha bármilyen komolyabb dolgot akarsz csinálni, például egy komplett zenekari profilt kitölteni, azt általában gépről csinálod, nem?

Ezt sokan felismerték, hisz magánszemélyként már több mint ezren regisztráltak, és a térképen lévő zenekarok száma közelít a 400-hoz országosan, sőt jó pár pin megjelent már Szlovákiában, Romániában, Szerbiában is.

Van olyan banda a térképen, akik távolabb vannak a keleti határunktól, mint az ország nyugati határa. De nem vagyunk egy Facebook, nincs mögöttünk fejlesztőgárda és milliárdok. Még! (nevet) Azzal, hogy kinyitottuk a regisztrációt, a fejlesztés mellett a hibajavítások, a rendszer gyorsaságát, teherbírását célzó munkák is prioritásba kerültek, és jelenleg egy fejlesztővel dolgozunk.
Nemrég készültek el a specifikációk a kapcsolatépítési funkciókhoz, és ezzel kezdődik egy nagyobb volumenű feature fejlesztése. Szerénytelenség nélkül mondom, nagyot fog szólni! 

Mik azok a legnagyobb érvek, melyek miatt egy frissen alakult zenekarnak megéri regisztrálni a Bandmapre már most?

1. Szlogenünk a „Tedd magad térképre!” felszólítás meglehetősen beszédes, nem szorul magyarázatra, a megéri szó pedig magában hordozza a választ, hisz a regisztráció (ami egyébként magánszemély és nem zenekari regisztrációt jelent) és a zenekarok megjelenése a térképen ingyenes és az is marad.
2. Sok szempontból egyedülálló szakmai platformon dolgozunk, mellyel elsődleges célunk az, hogy a zenekarok előrejutását segítsük egy demokratizált közegben, ami azt is jelenti, hogy egy frissen alakult zenekar együtt, egy szinten jelenhet meg a már befutottakkal.
3. Emellett talán történelmi pillanatok részese lehet, aki mostanában, az elsők között alakítja ki a zenekari profilját a Bandmapen. Ki tudja… de már ezért is megéri.

  • Ha eddig nem lett volna egyértelmű és van egy zenekarod, vagy épp keresel egy zenekart valamilyen pozícióban, regisztrálj a Bandmapre és élj a lehetőségekkel.