A Phantasy Bureau a görög mitológiából kölcsönzött főszereplőt új klipjéhez
december 15, 2019

A 2016-ban alakult, a new wave és indie vonalon mozgó zenét érzékenyebb dark wave-be is beleöltő Phantasy Bureau zenekar tagjai két kislemez után az évtized utolsó hajrájára időzítették harmadik lemezanyaguk megjelenését, mely Ambivalentika címmel lát napvilágot a közeljövőben. Viszont előtte még megleptek minket egy klippel, ami az új EP egyik darabjának remixelt változatát hivatott képi formába önteni.

A görög mitológiával párhuzamba állítható ‘Daphne’ címmel ellátott dal előrevetíti, hogy a 2018-ban megjelent Ombiomatika című EP óta merre fejlődött a már akkor is eklektikusnak ható, ugyanakkor sok rétegében nagyon is tetszetős stílusegyveleg, amelynek mentén elindult a Phantasy Bureau: még bensőségesebbé, valamivel sötétebbé és ezzel együtt összetettebbé is vált az összhatás, melyhez külön jelentésréteget ad a vizuális megvalósítás.

„A ‘Daphne’ című dalunkat a görög mitológiából ismert Daphné története inspirálta: Apollón szerelmével üldözte a nimfát, aki végül babérfává változott, hogy ne essen csorba a becsületén. A dalhoz a még idén megjelenő Ambivalentika masterelését is végző Nagy Illés készített remixet, ez szolgáltatta a klip alapanyagát.”

– vázolták fel a srácok a dal és a klip születésének körülményeit.

Bár a zenekar ezelőtt két saját berkekben készült klipet is forgatott, a friss képanyag mindenképpen mérföldkő a Phantasy Bureau életében, hiszen a tagok most először adták ki a kezük közül a képi megformálás munkafolyamatát:

„A klipet a Sarajevo és a Flexible Juice zenekarokból ismerős Máriás Attila rendezte és vágta. Attilával még egy korábbi koncert során ismerkedtünk meg, amire egy nagyon király ajánlóvideót vágott össze. Amikor nagyjából készen voltak az új lemez dalai, rákérdeztünk, lenne-e kedve valamelyikhez csinálni videót, ő pedig azonnal rákattant a remixre. A korábbi, teljesen DIY módon rögzített videóink után elképesztő volt látni azt a profizmust, ahogy ő dolgozik, mindenre volt megoldása, embere, ötlete és terve.”

A profizmus természetesen visszaköszön a klip megjelenésében és történetében is, aminek összetettségéhez a zenekar egyetlen rövid kommentárt fűzött:

„A klip sztoriját inkább nem magyaráznánk, értelmezését a kedves nézőkre bízzuk.”

A ‘Daphne’ egy igen erősnek ígérkező EP audiovizuális felvezetéseként mindenképpen arra sarkallja a nézőt-hallgatót, hogy legyen résen még a decemberi hónap második felében is, hiszen könnyen lehet, hogy a szcénában az év egyik legjobb anyaga érkezik az Ambivalentika képében, amiről kár lenne lemaradni.

Címkép: Rádi Gábor