„A motiváció által módosult tudatállapotba kerülni” – DLRM klippremier
október 2, 2018

Mikor legutoljára találkoztunk velük, épp szokásukhoz híven az utat rótták nagyszabású európai turnéjukkal – amit videónapló formájában meg is osztottak velünk. De most úgy látszik, egy darabig a fenekén marad a DLRM nyughatatlan legénysége, hiszen elérkezett a kreatív elmélyülés és az album készítés órája. A srácok már szeptemberben stúdióba vonultak következő anyaguk munkálataival, ám közben, az előző lemez érájának lezárásaként megajándékoznak minket egy rendhagyó „comic motion” klippel.   

A kisfilm a Cheeky Pig című, első nagylemezükön helyet kapott ‘Kentucky High Chicken’ c. dalhoz készült, a Jet Motion Pictures közreműködésével. Szabó Marci (frontember) elmondása szerint nem igazán nevezhető igazi animációs klipnek, hanem a közösen kikísérletezett “comic motion” technika gyümölcse, melynek lényege, hogy a képregény és a rajzfilm közti teret tölti be a megmozgatott rajzokkal. Meg kell hagyni, sikerrel – a videó egy-egy pontján a hipnotizáló zenei és vizuális katarzis felé kacsint.

„Az egész számnak akartunk adni egy feszített monotonitást, amire ez a stílus ráerősít. Már abban a pillanatban, amikor megszületett a dal – kb. 2 éve – ez a kép volt a fejemben, hogy rabok menetelnek a sivatagban, nagy vasgolyókkal a lábukhoz láncolva, mint a Lucky Luke rajzfilmekben.

A történet nagyjából arról szól, amikor valaki a kitartása határára ér és annyira ki van merülve, hogy nem tudja, hogy valóság-e a valóság, mert annyira valószerűtlennek tűnik minden ilyenkor. Viszont nem tudja feladni, mert olyan erős a motiváció (a számban ezt a csirke szimbolizálja). És olyan dolgokat gondol, képzel és csinál, amit normál esetben nem tenne. Tehát, a motiváció által módosult tudatállapotba kerül – innen jön a név.”

A szerzeményt értelmezhetjük társadalomkritikaként, vagy egy másféle, pozitívabb olvasatban dekódolhatjuk úgy is, hogy mindenki megtalálhatja a saját maga számára hatásos, tudatmódosító szerként is funkcionáló motivációt, ami célt ad az életének – mint ahogy ezek a srácok megtalálták maguknak a zenélést.