A Middlemist Red sejtelmes imázsklipet alkotott készülő albuma új dalához
november 6, 2019

A Middlemist Red csütörtökön a Platon Karataev társaságában tart majd grandiózus albumkóstolót az Akvárium NagyHalljában, ahol készülő harmadik nagylemezükről is játszanak majd számokat. A hét elejét pedig egy új klipes dal bemutatásával kezdték. A sejtelmes és dinamikus ‘Blue Moon’ videójáról kifaggattuk a rendezőt, Lippai Balázst is. 

Valahol egy jelképes hét ez, mert november 8-án lesz hat éve, hogy a srácok megjelentették első, As If You Could Mess This Up című EP-jüket. Ezt követte 2014-ben a Supersonic Overdrive és 2016-ban a Ripple Soul. A harmadik lemezről márciusban érkezett meg az első dal, a ‘The Beginning of a New Train of Thought’, amit itt veséztünk ki.

Utóbbi klipjéről azt írtuk, hogy „a szokásos flesselős, hangulatkeltő vizuálorgazmus helyett az emberi kapcsolatokat helyezi előtérbe”. Nos, a most megjelent ‘Blue Moon’-nál ismét egy beszippantós, atmoszférára kihegyezett felvételt kapunk. A lüktető és jóleső feszültség – és a kis autós gázolás – miatt enyhén akciófilm-kezdetes jelleggel.

A parkolóház homályából induló, majd kihalt klubon és raktáron átsuhanó klip főszereplője a frontember, de Deli Soma, Ürögdi Ábel és Papp Dávid is fel-fel tűnnek az útvesztőnek beillő helyszínen, hogy aztán egy erőteljes kiállásban és a kék hold fényében valamennyien összegyűljenek.

„Idén a pár vidám hangulatú klip után kifejezetten jólesett a Middlemist Reddel a közös munka, ami már rég érett. Nem először dolgoztam a zenéjükre, de ez az első igazi közös klipünk. Ősztől tavaszig meglehetősen Twin Peakszül vagyok, így minden stimmelt ahhoz, hogy valami olyan szülessen, amit sajátjuknak éreznek majd. A visszajelzésükből úgy tűnt, ez sikerült”

– mondja Lippai Balázs.

„A banda kis létszámú stábot szeretett volna és egy image klipet, így kivettük az egyéb szereplőket, kizárólag őket helyezve fókuszba és lecsupaszítottuk az egészet a hangulatra és a koreora.

Hosszú snittekben, testbeszédben, ütemben gondolkodni nekem fétisem, és egy ilyen muzikálisan igen komoly szintet képviselő brigádnál, mint amilyen az MMR, kész örömjáték.

Stámusz Danival már több közös projecten is túl vagyunk, Bolla Kolival meg a Carson Coma ‘Song about my Grandma’ forgatásán volt szerencsém együtt dolgozni, így lendületes trióként vágtunk bele a dologba.

Nem volt célunk leképezni a szöveget, így inkább szimbolikus dolgok kerültek bele, mint pl. az érem a két oldalával, vagy a csupán egy slukkért meggyújtott cigi, ami hiába kapott lángra.”

  • Ennél szebb záró gondolatot nem is kaphatnánk, tehát nincs más hátra, mint a holnapi koncert!